Telefon

A vén hülye!

Forrás: Mobilaréna.hu

Rengeteg mobiltelefonom van. Egyik régebbi, mint a másik. Egyik rosszabb, mint a másik. Azért tartom őket, mert amikor rosszul állok az idegeimmel, egyet  kiveszek a fiókból, nézegetem, melyik részén lehetne még valamit elrontani. És elkezdem piszkálni, elől is, hátul is, amíg valami formátlan kupac alakul ki. És nézem ezt a formátlan kupacot, ettől megnyugszanak az idegeim.

Régebben pirulákat szedtem az idegeimre. Először fehéreket, de azoktól sápadt lett az arcom, én pedig nem szeretem a sápadt arcokat, még a sajátomat sem.  Mondtam is a patikus kisasszonynak, legyen olyan kedves, adjon nekem színes pirulákat, mert a fehérektől sápadt lesz az arcom. –Hozott receptet?–kérdezte. Mondtam, hogy nem. És mondtam még, hogy éppen csak ideges ne legyen, adjon, amit akar, csak színes legyen.

Már ritkán járok patikába, inkább az ócskapiacra megyek ki, ott pedig kizárólag a mobiltelefonokat nézegetem, ettől megnyugszanak az idegeim.

A minap két gyönyörű, régi telefont pillantottam meg. Kérdem az eladótól, meg szabad néznem ezeket a telefonokat? –Azért hoztam ki, hogy eladjam őket, persze, hogy meg szabad nézni, különösen abban az esetben, ha meg is akarja venni,–mondja az asszonyság.

Amíg vizsgálgatom a portékát, az asszonyság a szomszédja felé fordul és azt mondja:–Te, Juci, mit gondolsz, mennyit kérhetek ezekért a telefonokért, ha ez az ember csakugyan meg szeretné venni? Mert én a telefonokhoz egyáltalán nem értek. –Akkor miért hoztad ki?­–kérdi Juci.

–Ezeket a szomszédom nyomta a kezembe, az a vén hülye, aki nyolcvanévesen is mobiltelefonokkal foglalkozik, –válaszolta az asszonyság és felém fordulva megkérdezte: –Mégis, mennyit adna ezért a két gyönyörű telefonért?

–Már nem kellenek a telefonok, betöltöttem a nyolcvanat, de tudja, hogy van, ilyenek ezek a vén hülyék…