Lábadozók társasága 2

                                Féltekék a fejemben

– Álljon már meg egy pillanatra, ha nem siet! Látja, milyen hülyeséget beszélek, maga nem siethet, járni is alig tud. Hogy volt képes ilyen gyorsan így megvénülni? Csupa ránc az egész arca, a képe olyan, mint az aszalt szilva! Amikor utoljára találkoztunk, nem ilyen volt! Cigarettázott abban a füstös bárban és a barátaival vitatkozott. Kértem magától egy cigarettát, de maga nem adott. Aztán megbánta, hogy nem adott és mégis adott. Így vagyok én is a virágokkal. Éjfél felé elindulok a főtéren, hogy szedjek a gruppokról rózsát eladásra, szedek is egy marékkal, aztán megbánom, hogy letéptem őket, s az egészet eldobom. Másnap azt is megbánom, hogy eldobtam. Csak az a baj, hogy a vénséggel nem így állunk! A vénséget nem lehet eldobni, se megbánni nem lehet, esetleg csak viselni lehet, maga hogy viseli a vénséget? Gondolom, nehezen…

– Jól mondod, nehezen.

– Hányat tud lépni egyfolytában, ha elindul?

– Van, amikor százat. Van, amikor kétszázat.

– Az sok! A maga korában sok! Miért nem vesz egy sétapálcát? De ha vesz magának sétapálcát, ne a vékonyat vegye, mert a vékony nem stabil. Vegye a vastagabbat. És amikor megveszi, festesse is le.

– Miért kell a sétapálcát lefesteni?

– Az ember mindig gondoljon a jövőjére! Mi a maga jövője? Az, hogy meg is fog vakulni.

Tudok egy helyet, ahol vehet magának sétapálcát és tiszta ingyen le is festik fehérre. Persze, ha megelégszik a gyengébb festékkel. Mert a tartós festék drága, s magának már nem kell tartós festék. Az az olcsó és fehér kiszolgálja magát, ameddig él.

Meddig élhet még maga, ha meg nem haragszik? Mert van, aki megsértődik, ha kérdezik, meddig élhet még.

– Nem vagyok sértődős ember. Most nem.

– Volt úgy, hogy eljött hazulról, s elfelejtette hol lakik, nem tudott felelni a rendőröknek, hová vezessék?

– Volt. Csak egyszer. Kérdezték, hol lakom, mondtam, Berlin mellett.

– És elvitték magát Berlin mellé?

– Nem Berlin mellé vittek, hanem egyenesen be, Berlinbe!

– Ó, hát akkor tudom, maga hol lakik! Itt, mindjárt a régi Gulliver sarkán volt egy cukrászda, az volt a neve, hogy Berlin. Magát csak oda vihették, hogy megszabaduljanak egy vénembertől, telefonálgassanak ők a mentőkért. Maga valahol mellette lakik…De ha még egyszer elfelejti, hol lakik, Berlint ne említse, mert Berlin megbukott és azt a cukrászdát egy nő nevéről nevezték el. Nincs az férfi, aki egy női nevet tartósan meg tudna jegyezni. Ugye, azért maga még férfi…

– Erről ne beszéljünk, mert még meg találok sértődni.

– Az előbb azt mondta, hogy maga nem sértődős ember.

– Úgy mondtam, most nem.

– Egy virágárus, mint amilyen én vagyok, ki szokta találni az emberek gondolatait, de azt nem értem, mit jelent, hogy most nem. Máskor meg szokott sértődni? Vagy akkor sértődik meg, amikor akar? Egyszer meg, máskor nem?

– Pont így van. Egyszer megsértődöm, máskor nem sértődöm meg. Attól függ, hogy tartom a fejem.

– Teljesen összezavarodtam, meg tudná ezt magyarázni?

– Meg. Ha jártál iskolába…

– Sokat nem jártam, de valamennyit jártam…

– Tanítják az iskolában, hogy az ember fejében vannak féltekék. Pontosan

két félteke van minden ember fejében. Egy bal és egy jobb félteke.

– Azok nem az agyunk felosztására vonatkoznak? Mint ahogyan a megyéket, a rajonokat osztották fel? Nekünk úgy tanították, ha jól emlékszem.

– Nagyon jól emlékszel! De ezen most ne akadjunk fenn.

            Az én fejemben is van két félteke. A két félteke között pedig van egy alma. Jobban mondva, egy alma nagyságú daganat. Ennek az én alma nagyságú daganatomnak az a mániája, hogy vándorol a fejemben. Erre-arra. Amikor kissé balra tartom a fejem, akkor ez az alma megnyom egy érzékeny pontot az agyamban, s olyankor semmiért nem tudok megsértődni. Még arra sem, ha valaki elkéri a legutolsó cigarettámat.

– Ez nagyon érdekes, mert abban a füstös kocsmában, amikor kértem magától egy cigarettát, mintha egy kicsit jobbra tartotta volna a fejét. Én legalábbis úgy láttam. És maga sértődötten mondta, hogy vegyek magamnak cigarettát! De a maga alma nagyságú daganatának fogalma sincs arról, hogy ma már lejártak azok a régi, szép idők, amikor adtak az embernek egy szál cigarettát a boltosok. Most már nem adnak, csak egész csomaggal! Ezen nem lehetne segíteni?

– Nem. Ha valami egyszer elromlik, az el van romolva. Nagyapám okos ember volt, azt mondta, ha valahová beüt a ménkő, az ott van maradva!

–Megfigyeltem, a nagyon idős embereknek az a legnagyobb bajuk, hogy elkezdenek valamit, s elfelejtik a folytatását. Maga emlékszik Molter Károly bácsira, az íróra, aki állandóan pipázott a főtéren?

– Jól emlékszem. Még a dohányának illatára is jól emlékszem!

– Na, ha jól emlékszik, akkor tudhatja, amikor Károly bácsi elkezdett egy történetet, a felesége legtöbbször rászólt, hogy ne erről beszélj Károly, mert te erre nem emlékszel. Csak a felére. Ilyenek a nagyon megöregedett emberek… Maga is elkezdte a fejében lévő alma vándorlását, s hová lyukadt ki? A nagyapjához és a ménkőhöz!

– Ilyen a vénség. Egyszer te is meg fogsz öregedni és akkor eszedbe jutnak majd a féltekék!

– Lehet. Jó lenne, ha eszembe jutnának, mert a legtöbb öreg elfelejti a szép gondolatokat és csak a sportról beszél, vagy arról, hogy mikor kell az adót kifizetni.

Ezek a legunalmasabb dolgok a világon! Vagy legalábbis majdnem a legunalmasabbak. Én azt utálom legjobban, amikor ezek az öregek a betegségeikről beszélnek. Hogy melyiket mikor operálták és mivel operálták. Minden öreg elmondja a veséjét, a máját, a tüdejét, nem veszi észre, hogy ezek a dolgok senkit nem érdekelnek, még a doktorokat sem. Esetleg a patikusokat, ha érdeklik, mert a patikusok kötelezően rá kell írják minden dobozra, hogy hány pirulát kell szedni, s mikor, evés előtt, vagy evés után. Csak egy patikust ismerek, aki minden dobozra azt írja rá, hogy szükség esetén! Az neki teljesen mindegy, hogy hasmenésre, vagy fejfájásra kell a pirula, a szükség, az szükség!

– Úgy veszem észre, te nem nagyon szereted a megöregedett embereket…

– Nincs bajom az öregekkel, csak ezekkel a sétálgatókkal, akik minden nap itt mászkálnak a főtéren, mert ezeknek elő van írva a séta. A kötelező egészségügyi séta. Ezek mind lábadozó betegek.

Nincs rosszabb látvány, mint egy lábadozó beteg! Ezeket állandóan figyelni kell, melyik, mikor esik el. És azonnal hívni kell a mentőket, azok meg csak szirénáznak, mintha most törne ki a háború. Ilyenkor ki vesz virágot a feleségének, vagy a szeretőjének? Senki. Én pedig szedhetem éjfélkor a virágokat! Az ingyen virágért is meg kell szenvedni.

Nekem is jól fogna, ha lenne egy alma a fejemben. Csak fordítanám a fejem, jobbra, vagy balra. Ha akarnék szomorú lenni, arra fordítanám, ahol a szomorúság központja van. Ha vidám szeretnék lenni, akkor a vidámság felé fordítanám.

Magának azért könnyű. Ha tud, lép százat. Ha tud, lép kétszázat. Ha elesik, viszik Berlinbe.

Fogadja meg a tanácsomat, jegyezze meg, de mind a két féltekéjével: Berlin helyett találjon ki egy szép, női nevet. Valahová csak beviszik, van ilyen nevű cukrászda elég. Vagy megjegyezni sem tud már ebben a korban egy szép, női nevet?