Ífon

A drága telefon

Egy ismerősöm megtudta, hogy amikor eluralkodik rajtam az idegesség, nem ordítok és nem csapkodom az ajtókat, hanem előveszek egy csavarhúzót, s azzal nekiszököm egy közelemben lévő, akármilyen mobiltelefonnak. Nem azért szököm neki, hogy elrontsam, vagy megjavítsam, hanem inkább azért, lássam, mi van benne, ettől el szokott múlni az idegességem.

Ez az ismerősöm a minap hozott nekem egy drága mobiltelefont, s azt mondta, ezt neked adom ajándékba. Ha lenne töltője, életre is lehetne kelteni, de nem érdemes, mert el van repedve a kijelzője, s ha véletlenül bekapcsolódik, hülyeségeket mutat.

Tegnap ezzel a törött kijelzőjű, hülyeségeket mutató telefonnal beállítottam egy főtéri szaküzletbe és letettem az asztalra. Az üzleti leányzó, amikor befejezte a mással való beszélgetését, azt kérdezte tőlem, mi a helyzet ezzel a drága telefonnal. Azzal az a helyzet, hogy nincs töltője, mondtam, s még az, hogy ez a telefon, ha véletlenül bekapcsolódik, hülyeségeket mutat, tehát semmit sem ér, de azért egy pillanatra legalább szeretném életre kelteni, mert ma ideges hangulatban vagyok, és ilyenkor neki szoktam szökni egy akármilyen telefonnak.

-Uram, maga miket beszél, hiszen ez nem akármilyen telefon, hanem jelen pillanatban a legdrágább telefon, ami egyszer csak létezik ezen a világon! Az a neve, hogy Ífon! Mit csinált maga ezzel az Ífonnal, hogy eltörött a kijelzője? Csak nem ült reá...

-Ó, kedvesem, hosszú történet ez, visszanyúlik egészen a serdülő koromba, --mondtam csak úgy, odavetve, -mint néhai jó kutyámnak szoktam a neki félretett csontot.

-Jaj, édes Istenem, hol van már magának a serdülő kora? De ez a történet semmiképpen nem nyúlhat messzire vissza, mert csak ezen a héten kaptuk az Ífonokat. Miért nem tetszik bevallani, hogy reá tetszett ülni véletlenül?

-Ó, kedvesem, mindent bevallok én magának, persze, hogy reá ültem, ez az igazság. De tudja, néha milyen bonyolult az igazság? Bonyolultabb, mint szétszedve ez a telefon! Mert én erre a telefonra nem véletlenül ültem, hanem szándékosan! Az immunrendszerem gyöngesége miatt ültem reá, mert már serdülő koromban roskadozni kezdett az immunrendszerem. Az orvos meghagyta, be ne üljek egy huzatos kocsmába, főleg pedig csupasz, hideg székre ne üljek le soha, tegyek a fenekem alá sapkát, könyvet, újságot, akármit, föl ne hűljek, mert  gyönge a szervezetem. Mármost az a helyzet, hogy van itt a közelben egy járdaszéli kávézó.  Pontosan a gyógyszertár előtt. Ott szerettem volna nyugodtan meginni a sörömet, de nem volt nálam sapka, se könyv, se újság, amit a fenekem alá tehettem volna. És tessék egyszer megnézni az ottani csupasz székeket, azokra nem ülhettem az orvosi előírás miatt. Szerencsére volt a zsebemben vagy négy ilyen Ífon, ezeket szépen leraktam sorba egy hokkedlire és reájuk ültem. Az egyiknek eltörött a kijelzője, na és mi van akkor, ha eltörött? Semmi sem drágább az egészségnél, remélem ezt belátja...

-Dehogy látom be, mondta az üzleti leányzó. Van magának fogalma, hányan adnák oda az egész immunrendszerüket is egy ilyen Ífonért? Egy ilyen drága telefonért? Sokan, uram, nagyon sokan! És nekem ne mondja, hogy nem talált a közelben egy eldobott újságot, ha már sapkája nem volt, amit a feneke alá tehetett volna. Csak úgy lobogtatja a szél az eldobott újságokat!

-Csak úgy lobogtatja, ebben magának igaza van. De mondja, ült maga legalább  egyszer csupasz hokkedlin, amire ilyen lobogó újságot terített ki? Mert én ültem. Vannak mondatok az ilyen újságokban, amelyek az ember szemét verik ki valósággal, s aki reájuk mer ülni, a fenekét is sokáig foghatja. Nincs az az immunrendszer, ami meg tudna birkózni ezekkel az újságokkal...