Piros folt a köröm alatt

Ez a sok betegség, mely engem elkapott, szép lassan kigyógyított egy csomó nyavalyából.

Szándékosan fogalmaztam így ezt a mondatot. Mert írhattam volna úgy is, hogy elkaptam ezt a sok betegséget. De az nem lenne igaz. A sok betegség kapott el engem és nem fordítva. Ezért is gyógyított ki  ez a sok betegség  egy csomó nyavalyából. Volt ugyanis a sok között egy dölyfös, nagyképű, rettegett, nemzetközileg elismert betegség, amelytől leginkább fél az emberiség. A rák. Na, ennek a dölyfös, nagyképű, rettegett betegségnek nem kellettem én. Elkapott, jól megnézett magának és úgy látta, semmi értelme annak, hogy velem foglalkozzék, nem vagyok méltó az ő nemzetközi tekintélyéhez. Dögöljek meg, de ne általa. Azért faképnél nem hagyott, ha egyszer már elkapott. Reá bízott néhány tehetségtelen, vidéki, csillogó eredményeket fölmutatni nem tudó, aluszékony, de alattomos betegségre, mint amilyen például a tyúkszem, a köhécselés, a lúdtalp, vagy egy piros folt a köröm alatt. Még a lapocka alatti viszketést is megbízta, hogy birizgálja a lapockám vidékét, naponta  szedje össze a pattanások töviseit, szurkáljon és idegesítsen, ne legyen nyugodalmam.

Sokszor azon kapom magam, hogy már kezdem elfelejteni a dölyfös, nagyképű, rettegett betegséget. Úgy tekintem, mint aki véglegesen elengedett engem, s most már ott kell bevégeznem életemet a hozzám sem méltó, aluszékony, semmi kis betegségek csenevész karmai közt. Mint amilyen a tyúkszem, a köhécselés, a lúdtalp, vagy egy piros folt a köröm alatt.  A rákot már szóba sem hozom, ha csak lehet, holott tőle féltem legjobban. Pedig a tőle való félelem gyógyított ki engem egy csomó nyavalyából. Hogy mik ezek a nyavalyák?

Ott van például a dorbézolás. Már évek óta nem iszom, nem dorbézolok. Vendéglők, kiállítások, hangversenyek, összejöveteleken való ottlevés, szobrok avatása, fesztiválok, megemlékezések, tüntetések, választások, szervezett séták és megbeszélések hidegen hagynak. Ezek számomra mind nyavalyák, amelyekből ki kell gyógyulni.

A kigyógyulás nem megy könnyen. Mert  illogatni, dorbézolgatni jó. A vendéglőkben való üldögélés is jó. A kiállítás, a hangverseny maga a kultúra, ami ugye, köztudottan fölemelő. A többi politika, tőle függ, miképpen vagyunk, vagy leszünk. Nehéz meglenni nélkülük. Mégis, legjobb meglenni nélkülük. Mégis, egyszer ki kell gyógyulni belőlük. Ehhez kell a félelem. A rák. Amikor valakit elkap a rák, elveszi kedvét mindentől és kigyógyul a sok nyavalyából. Ha pedig valakit elenged ez a dölyfös, nagyképű, rettegett betegség, akkor maradnak ezek a semmi, kis betegségek. Mint amilyen a tyúkszem, a köhécselés, a lúdtalp, vagy egy piros folt a köröm alatt.

Ezeket meg lehet szokni. Némelyik olyan ártatlan és kedves már nekem, hogy azokat meg is szerettem. A  köhécselést kimondottan kedvelem. Olykor hasznát is veszem. Ha valami hirtelen nem jut eszembe, akkor egy kicsit köhécselek  és közben eszembe jut, ami kiment a fejemből. Még olyan dolgok is eszembe jutnak, amiket soha nem is tudtam. A köhécseléssel eltöltött idő új ötleteket ad. Vadonatúj ötleteket, amelyek bizonyos értelemben mind a tudomány rokonai. Okos emberek a köhécselők! Idejük van a töprengésre. Legalább egy köhintésnyi idejük.

Jól megvagyok, amióta kigyógyultam nyavalyáimból. Egészen jól megvagyok. Csak azzal a piros folttal nem tudom, mit lehet kezdeni, mely ott van a körmöm alatt.