Szplendid
-Drága embereim, ma szép napunk van! Jól kezdődik ez a reggel. Együtt vagyunk. Akárcsak tegnap. Jó napunk volt tegnap is. Igaz-e, Barni?
-Mester úr, igaza van. Szép napunk van. És szépen alakul a ház! Tetszik adni egy cigarettát?
-Nesze, Barni, adok tüzet is, mert neked nincs soha semmid. Nesze!
-Most pedig vegyétek úgy, hogy én vagyok maga Krisztus. És ti vagytok a tanítványok. Mi vagyok én most, Barni?
-Mester úr, ön most maga Krisztus.
-És ti most kik vagytok, erre felelj Dániel!
-Mester úr, mi most a tanítványok vagyunk.
-Most pedig szépen leültök ide a közelembe. Fordítsd fel a vödröt, az az egyik szék. A másik szék pedig a létra második foka. Te oda ülsz, Dániel!
-Téged kérdezlek, Barni. Mondd meg nekem, mit jelent az, hogy szplendid. Nem tudod. Hát persze, hogy nem tudod! Honnan is tudhatnád, amikor náladnál butább ember nincs ezen a világon? Honnan? És nem is a butaságod a baj, hanem inkább az, hogy te nem értesz semmihez. Kivéve a szobafestést. Mert náladnál szebb falakat ezen a világon senki nem tud mázolni. Te vagy a szobafestés mestere, Barni. Nézzetek körül ebben a lakásban! Ki látott még szebben festett falakat? Senki! Mert szebben festett falak egyszerűen nincsnek. Nézzetek körül. Vannak szebben festett falak, Dániel?
-Mester úr, szebben festett falak egyszerűen nincsenek!
-És mire kell vigyáznunk a mai napon, mondd meg nekem, Barni.
-Mester úr, a mai napon arra kell vigyáznunk, nehogy ezek a festett falak bepiszkolódjanak.
-Jól van! Azért te nem is vagy annyira buta, mint ahogyan az imént mondtam, Barni. Tanuld meg, a szplendid azt jelenti, hogy valami ragyogó, tökéletes, csodálnivaló, hibát találni benne nem lehet. Azt jelenti a szplendid! Te pedig szplendid falakat festettél, Barni! Mármost miért kértelek titeket arra, hogy üljetek ide a közelembe, mint a tanítványok és vegyétek úgy, én vagyok maga Krisztus?
-Mester úr, azért, mert ilyenkor mindig valami fontos dolgot akar nekünk mondani.
-Eltaláltad, Dániel! Fontos dolgot akarok nektek mondani. Azt, hogy a mai napon lerakjuk a csempét. De hogy rakjuk le? Úgy rakjuk le, hogy itt bent nem vágunk csempét. Semmi körülmények között. Csakis kint, az udvaron. Azért, hogy a csempe pora ne szálljon föl a gyönyörű falakra. Meg vagyok értve, Dániel?
-Mester úr, részemről meg tetszik lenni értve.
-És a te részedről meg vagyok-e értve, Barni?
-Mester úr, az én részemről is meg tetszik lenni értve. Itt bent csempevágás a mai napon nem lesz. Csakis kint, az udvaron.
-Akkor rendben van, neki is foghatunk.
Meghallgattam ezt a beszélgetést és magukra hagytam az építőket.
Úgy két óra múlva látom, hogy a lakásból porfelhő tódul ki az ajtón. Benézek és azt látom, hogy maga a mester vágja a csempét. Nem csak vágja, hanem fúrógéppel lyukasztja, majd csíszolja, köszörüli. A tanítványok pedig cigarettázva állnak mellette és nézik. A mester kikapcsolja a sikongó csíszoló gépet és csodálkozva tekint reám. Hogy mit keresek én ott, az ajtóban. Nem mondom, hogy nem keresek semmit. Csak annyit jegyzek meg, hogy szplendid...És nézem az építőket. Már amennyit ki lehet venni belőlük a gomolygó porban. Én vagyok a megtestesült, lesújtó leleplezés.
4 megjegyzés:
Hiába,ezekkel a mesterekkel, akár a sofôrökkel a dalban,mindig csak a baj van.:)
Eszembe jutott egy dolog. Régebben divat volt a lambéria. Sok lambériát szereltünk. Aztán a hátunk mögött állt legtöbbször a kliens, és egyre kérdezte, hogy de oda nem tesznek semmit? És mi egyre meg kellett magyarázzuk, hogy mit és mikor fogunk oda tenni. Aztán mikor magunkban maradtunk, szoktuk egymást kérdezgetni, hogy de oda nem teszel semmit?
Aztán megtanítottam a fiúkat, hogy ha valamit elmérnek, vagy elrontanak, ne kezdjenek káromkodni és fejet vakarni, hanem szépen arrébb tenni azt a valamit és bólogatni kell, hogy ez eddig jó, lássuk a többit. Mert a kliens legtöbbször szívroham előtti stádiumokba került, ha netán egy lambériát elmértünk, holott semmi köze nem volt hozzá, mert négyzetméterre voltunk fizetve a mi anyagunkkal. De a kliens már ilyen, minden részletkérdésbe beleszól.
Én mondom, nehéz szakmák ezek. Mert nemcsak átadtunk a pulton egy deka parizert és kész, itt az emberek rá szoktak kérdezni a részlet kérdésekre.
Igazad van. Ezek nehéz szakmák. Immár két hónapja kérdéseimmel kínzom az építőket. Ők pedig azzal kínoznak engem, hogy nem tudnak válaszolni például arra, miért mértek tíz méter vízvezeték helyett huszonöt métert. A válasz ennyi: így sikerült.
Más: ezek kihúzzák a zsinórt, de nem veszik figyelembe. Már egyszer leszedték az egész lambériát, az sem jó. A magyarázat egyszerű. Ital van bennük. Nem is kevés.
Mindenik szakma olyan szép, sosem értettem meg, miért kell igyanak a szakemberek? Ezért döntöttem úgy, hogy megalkotom a saját műhely kolostoromat. Kipucolok mindenkit és nem engedek oda be senki többet. Oda jutottam, hogy utálom a saját műhelyemet? Miért? Mert a fiúk isznak? És kerüljük egymás tekintetét? A szakma művelése több mint vallás, ha ez nem megy, akkor nem megy. Akkor egymagamban akarok imádkozni az én belső szobámban.
Megjegyzés küldése