Ájtatos manó

Forrás:Wikipedia

Imádkozó sáska

Gondoltam, elmegyek néhány hétre a Francia Riviérára. Finom ott a homok, apró a kavics, elterülök szépen, s nézem a kék eget. Aztán lemondtam erről. Túl közel van a Földközi tenger, ha elmegy hazulról a magamfajta ember, legalább menjen jó messzire. Mondjuk, Malibu partjaira. Ott is finom a homok, apró a kavics, ott terülök el szépen, s nézem a kék eget.

Hogy jól átgondoljam, mit vigyek magammal az útra, kimentem sétálni a térre.

A színház előtti téren találkoztam egy furcsa kinézetű emberrel, aki hosszú vízmértéket tartott a kezében és nézte a kék eget.

Szeretek furcsa kinézetű emberekkel beszélgetni, odaléptem hozzá, s megkérdeztem tőle, mondja, maga véletlenül nem ács, vagy kőműves? -Az vagyok, ács és kőműves, mondta a furcsa kinézetű ember. Mondom, nekem most pontosan ácsra és kőművesre lenne szükségem, mielőtt elmennék nyaralni valamelyik tengerpartra. Úgy vettem észre, ezek a hirtelen jött szelek megviselték a házam tetőzetét, becsöpög az eső, s a falakkal is baj van, omladoznak. Az ember nem nyaralhat nyugodtan, ha tudja, otthon becsöpög az eső a tetőn, s a falak is omladoznak.

Magának igaza van. Én sem tudnék nyugodtan nyaralni sehol ezen a világon, ha tudnám, hogy otthon becsöpög az eső a tetőn, s a falak omladoznak, mondta a furcsa kinézetű ember, s a vízmértéket letette egy padra.

-Üljünk le ide, s beszéljük meg a tennivalókat, de vigyázzon, hogy ül le, mert ez a vízmérték nagyon drága. Hány négyzetméterről van szó? –kérdezte a furcsa kinézetű ember.

-Fejből nem tudnám megmondani, de megmérjük,-válaszoltam.

-Az nem úgy van! Az úgy van, hogy mindent pontosan le kell mérni és meg kell állapítani. És vízmértékbe kell hozni az egész szakramentumot. Mert van, ahol kilincven fok a tető, van, ahol nyolcvan. Még olyan tető is van, amelyik csak hatvan. Németben, ahol sokat dolgoztam, pont hatvanöt fokos volt, ott nem lehet viccelni, a német a pontossághoz és alapossághoz van szokva.

-Maga jó ács és kőműves lehet, ha megtanulta a német pontosságot és alaposságot, mondtam a bizalmat megelőlegezve. És hozzá tettem még, hogy én is szeretem a pontosságot és alaposságot.

-Kevesen vagyunk, akik szeretjük a német pontosságot és alaposságot, jegyezte meg a furcsa kinézetű ember. És hozzá tette még, hogy nagyon ne bízzak meg az ácsnak és kőművesnek kinéző emberekben. Különösen azokban, akik dologidőben itt sétálnak a színház előtti téren és vízmértéket hordoznak magukkal. Mert sokan vannak, akik olyanok, mint az imádkozó sáska. Ismeri maga az imádkozó sáskát?

-Már hogyne ismerném az imádkozó sáskát? Ájtatos manónak is nevezik az imádkozó sáskát, gyermekkoromban megfigyeltem a szokásait is.

-Na, akkor mondja meg, milyen szokásai vannak az ájtatos manónak, szólított fel a furcsa kinézetű ember.

-Az imádkozó sáska olyan helyzetben tartja első  lábait, mintha könyörögne, vagy imádkozna. De amikor megpillant egy rovart a közelében, reácsap és fogva tartja azt a lábai belső fogazatával. Így szerzi meg zsákmányát, imádkozva és támadva. Ez az imádkozó sáska legfőbb szokása.

-Magának érdekes gyermekkora lehetett, ha volt ideje megfigyelni az imádkozó sáska szokásait is. Ezért van az, hogy most, a maga korában könnyen meg tudja különböztetni a jó szakembert a pancsertől. Mert milyen a jó szakember? Olyan, mint én, aki németben megtanulta a pontosságot és alaposságot. A pancser pedig azt sem tudja, merre van Németország, itthon azt lesi, hol kap egy kicsi fusermunkát, hogy azzal reá csapjon a hiszékeny megrendelőre. Ugye, nem én szólítottam meg magát, hanem maga engem. Ugye, én nem könyörögtem, nem imádkoztam, hogy adjon nekem munkát. Mert énnekem annyi a munkám, hogy ki se látszom belőle. Most éppen a buszt várom, hogy elvigyen egy új munkapontra ezzel a vízmértékkel. Ami nagyon drága. De azért elmehetünk megmérni a háza tetőzetét és az omladozó falakat. Ha úgy gondolja...

Úgy gondoltam.

Napok óta mérjük a tetőzetet, az omladozó falakat. Van, ahol már ki is mehetünk a háztetőre, akkora lyukak keletkeztek a sok méregetéstől. Nyolcvan fok, hatvan fok. Gyülekeznek a felhők. A falak pedig tovább omladoznak.

Elnézem a német pontossághoz és alapossághoz szokott vízmértékes embert, amint a megbontott háztetőn rágyújt egy cigarettára, s figyeli az utcán sétáló, vagy siető népeket.

Érdekes gyermekkorom volt. Az imádkozó sáska szokásait megtanultam. De azt nem, hogy most meg tudjam különböztetni a jó szakembert a pancsertől. Csak akkor, amikor már késő. Gyülekeznek a felhők.

Nem megyek a Francia Riviérára. Hiába finom ott a homok, apró a kavics. Malibu? Szóba sem jöhet. Reám tekint fentről az ájtatos manó.