Egyszerű történetek (38)

                           Dancs Artur felvétele

A mészárszék bejárata

             

( Megjegyzés, Tánczos G. Károly Vizeim- című írásához. )

Egy Böing (747) nevű gépen ültem, Nevijork felé menet.

Idős, nagytestű asszonyság telepszik mellém, hogy ne únja magát, beszélgessünk. A görög tengerpartról jön, megy haza, Észak-Karolinába, mondta nekem ez az asszony, s szépen elmesélte az életét, le ne maradjak valamiről. A Kennedy- röptéren azt mondja, neki sok a csomagja, mit tudjon csinálni, nem venném-e magamhoz a legnagyobbikat, vigyázhatnék a böröndjére, olyan megbízható kinézésem van. Elvállaltam. Aztán a sok csomagjával együtt a vámosok bevitték őt valahová, s én ott maradtam az ő legnagyobbik böröndjével.

Eltelt legalább egy órányi idő, s én, mint egy házőríző kutya, még mindig a böröndjét vigyáztam, nehogy anélkül maradjon ez a szegény asszony. Egy barátom várt reám a kijáratnál, de látta, hogy nem vagyok a megbeszélt helyen, bejött, s reám is talált. Azt kérdi, miért cipelek magammal ekkora csomagot, talán vízilovat hozok magammal Nevijorkba, mert igen megsokasodtak a vízilovak  a mi patakunkban...Aztán beállott ő is, őríző kutyának. A börönd mellé. És vártunk még ketten is egy órát arra a szegény asszonyra.

Amikor a szegény asszony kijött a vámosoktól, jó nagyokat cuppantott mindkettőnk orcájára, mondván, hogy két ilyen becsületes ember nem létezik egész Amerikában, ennyi idő alatt el is tűnhettünk volna a nagy forgatagban, azzal a behemót börönddel együtt. Márpedig abban kincsek vannak. Egy vagyonba kerültek neki azok a görög kincsek, s ha itt most megtalálják a vámosok, akkor ő bánatában föl is húzza magát Észak-Karolinában, a legelső villanypóznára.

Mindezt most csak azért teszem ide, mert mint valami böröndöt, reám bízták Tánczos G.Károly írását,  vigyázzak reá. Mégpedig úgy, hogy nézzek is be a lapok közé, vannak-e ott vízilovak, békák, szitakötők, márnák a Zagyva vizéből. Mert állítólag oda rejtett el egy csomó értékes dolgot ez a Tánczos.

Napok óta vizsgálgatom ezt a böröndöt. Ki is nyitottam, s látom, abban nem csak egy Noé bárkájára való élőlény, „pongyola pipacs” van, hanem egyéb is. Még az ő gyermekkorából megmaradt mozdonyfüstöt, cseszlovákia-formájú felhőt, s egy kényes testű cigányleánykát is elhelyezett benne, ki ne maradjon semmi. És ott vannak az emlékei és álmai is. Én ezeket megszámlálni sem tudnám egyedül, mert nincs mellettem a barátom. Csak simogatom a szememmel ezt a sok kincset.

Egyet azért kiválasztottam magamnak, mert az olyan, mintha az enyém lenne, nem az övé. Ez a kincs pedig abból áll, hogy „ nevet adtunk a tócsáknak”. Énnekem erről Jeszényin jut az eszembe, mert ő levett kalappal köszönt annak a tehénnek, aki a mészárszék bejáratára volt festve, egy nagy táblára !

Azt mondom, ha az embernek valamiről Jeszényin jut eszébe, akkor nagyon kell vigyáznia arra a valamire, nehogy elkallódjék ebben a nagy forgatagban...