szerda, december 26, 2012

Otthoni látogatás

Both Gyula fotója, Cseke Gábor blogjából



A nagy buggyanás

Eljön haza a gyermek az egyetemről, eljön időnként, hogy nézzen széjjel a faluban, s lássa meg  a szüleit is, akik a házbért fizetik.

Jönnek  a fekete fejkendős asszonyok  a szomszédból, mondja a beszédesebb, hát itthon vagy lelkem, hogy megnőttél, mióta nem láttalak, hiába, telik az idő, nagyon telik, te pedig nagy ember leszel nemsokára, az egyetem nagy embert csinál a kicsi emberből. Belőled mi lesz, milyen pályára mentél, a mi unokánk a lelki pályát választotta, valami piszológia, hogy legyen tiszta a lelkünk. Mit mondtál lelkem, komonikáció? Nem értjük ezeket a furcsa dolgokat, ugye, látod, mennyire belesüppedt a falunk a szegénységbe, a felfogásunk is ott van, ahol a talaj menti fagy szokott lenni, legalul, mi innen már soha föl nem tápászkodunk. Ti lesztek, akik kihúzhattok minket ebből a sokféle bajból, mert nagy ereje van a tudománynak, mindig is az volt, nagy ereje, bizonyosan az van a komonikációnak is, nagy ereje. Csak várjuk, hogy ide is elérjen. Már ott tartunk, nem csak az erőnk, a reményünk is napról napra fogy. Te ha meg tudnád magyarázni, honnan jött ide ez a nagy nyomorúság, mitől szegényedett így le a falusi nép, ugye, meg tudod magyarázni lelkem…

Meg. Meg tudom magyarázni, drága néném, ha jól figyel rám.
Most éppen azt tanuljuk az egyetemen, hogy átmeneti jelleggel ugyan  minimalizálódott az agrárium likviditása, de tranzit jelenség ez, addig tart, amíg a humán erőforrások volumene eléri azt a nagyságrendet, amikor adekvát módon le tudjuk hívni az uniós devizákat, s olyan nívóra jutunk, ahonnan implementálni tudjuk a konszolidált  invesztíciót. Akkor pedig az agrár populációban is más lesz a kurzus, szignifikáns evolúció következik be, melynek vektorai találkoznak a progresszív ideákkal, s az egész társadalom konszenzus alapján organizálódik. Persze, ez  nem történik meg egyik napról a másikra, van neki egy kifutási periódusa, lesznek még hiátusok és deficites szektorok , de erre is vannak már internacionálisan elaborált metódusok, amelyek ebben a mostani, profitorientált szituációban is képesek humanizálni mind az agrárium, mind pedig az ipari produkció harmonizálódását. Na, ennek egyik fundamentális instrumentuma nem más, mint maga a kommunikáció. Vagyis az, amit éppen most tanulunk az egyetemen. Ugye, tetszik érteni…

Hát hogyne érteném lelkem, persze, hogy értem, el is mondom az uramnak, amint haza érek, legyen bizodalma a jövendő nemzedékben, ne csak rakosgassa egyik lábát a másikra hajnalonként, hogy mit is kezdjen a napjaival.
Veszi a fekete fejkendőjét az asszony, megy haza az urához, útközben töri a fejét, mit is mondjon otthon , mert egy nagy buggyanás az egész, amit hallott, egy nagy buggyanás, ezért fizetik az egyetemmel járó városi házbért a szegény rokonok.


2 megjegyzés:

Jenőné Szabó írta...

egy nagy buggyanás az egész -így igaz, és mégis legyen boldog ez a karácsony, meg a ránk köszöntő új esztendő, rajtunk öregeken nem múlik.

Muzsi Attila írta...

Arról sem kell megfeledkezni, hogy legtöbb falusi szülő büszkén küldte gyermekét a városba tanulni. Voltak olyan osztálytársaim, becenevük szerint Izsák, Zselec és Kövér, akik szabályosan szenvedtek a városi létben, egy kín volt nekik a városi iskola, mindig hazavágytak. Otthon is maradt mindegyik, mai napig is otthon élnek, persze, ahogy tudnak.
Aztán az is igaz, hogy a felkerült paraszt gyerek az anyját is eladta volna, csakhogy bekerüljön az egyetemi elit forgatagába, ha kellett latinul is megtanult, meg görögül, csak a kapához ne térjenek vissza. Miért legtöbb mérnök és pap kimérten mozog, lustán, hogy el ne szakadjon benne valami? Mert örökké utáltak dolgozni.
Pedig nincs a munkánál nagyobb élvezet és értelem.
Valóban, ezektől a kirühelődött paraszt gyerekektől kell félni, mert önigazolás végett még az anyját is eladja falvastól, országostól.
Boldog új évet kívánok, kedves Frici. Édesanyádat is üdvözlöm!