csütörtök, április 21, 2011

Ájtatos manó

Forrás:Wikipedia



Imádkozó sáska

Gondoltam, elmegyek néhány hétre a Francia Riviérára. Finom ott a homok, apró a kavics, elterülök szépen, s nézem a kék eget. Aztán lemondtam erről. Túl közel van a Földközi tenger, ha elmegy hazulról a magamfajta ember, legalább menjen jó messzire. Mondjuk, Malibu partjaira. Ott is finom a homok, apró a kavics, ott terülök el szépen, s nézem a kék eget.
Hogy jól átgondoljam, mit vigyek magammal az útra, kimentem sétálni a térre.
A színház előtti téren találkoztam egy furcsa kinézetű emberrel, aki hosszú vízmértéket tartott a kezében és nézte a kék eget.

Szeretek furcsa kinézetű emberekkel beszélgetni, odaléptem hozzá, s megkérdeztem tőle, mondja, maga véletlenül nem ács, vagy kőműves? -Az vagyok, ács és kőműves, mondta a furcsa kinézetű ember. Mondom, nekem most pontosan ácsra és kőművesre lenne szükségem, mielőtt elmennék nyaralni valamelyik tengerpartra. Úgy vettem észre, ezek a hirtelen jött szelek megviselték a házam tetőzetét, becsöpög az eső, s a falakkal is baj van, omladoznak. Az ember nem nyaralhat nyugodtan, ha tudja, otthon becsöpög az eső a tetőn, s a falak is omladoznak.
Magának igaza van. Én sem tudnék nyugodtan nyaralni sehol ezen a világon, ha tudnám, hogy otthon becsöpög az eső a tetőn, s a falak omladoznak, mondta a furcsa kinézetű ember, s a vízmértéket letette egy padra.
-Üljünk le ide, s beszéljük meg a tennivalókat, de vigyázzon, hogy ül le, mert ez a vízmérték nagyon drága. Hány négyzetméterről van szó? –kérdezte a furcsa kinézetű ember.
-Fejből nem tudnám megmondani, de megmérjük,-válaszoltam.
-Az nem úgy van! Az úgy van, hogy mindent pontosan le kell mérni és meg kell állapítani. És vízmértékbe kell hozni az egész szakramentumot. Mert van, ahol kilincven fok a tető, van, ahol nyolcvan. Még olyan tető is van, amelyik csak hatvan. Németben, ahol sokat dolgoztam, pont hatvanöt fokos volt, ott nem lehet viccelni, a német a pontossághoz és alapossághoz van szokva.

-Maga jó ács és kőműves lehet, ha megtanulta a német pontosságot és alaposságot, mondtam a bizalmat megelőlegezve. És hozzá tettem még, hogy én is szeretem a pontosságot és alaposságot.
-Kevesen vagyunk, akik szeretjük a német pontosságot és alaposságot, jegyezte meg a furcsa kinézetű ember. És hozzá tette még, hogy nagyon ne bízzak meg az ácsnak és kőművesnek kinéző emberekben. Különösen azokban, akik dologidőben itt sétálnak a színház előtti téren és vízmértéket hordoznak magukkal. Mert sokan vannak, akik olyanok, mint az imádkozó sáska. Ismeri maga az imádkozó sáskát?
-Már hogyne ismerném az imádkozó sáskát? Ájtatos manónak is nevezik az imádkozó sáskát, gyermekkoromban megfigyeltem a szokásait is.
-Na, akkor mondja meg, milyen szokásai vannak az ájtatos manónak, szólított fel a furcsa kinézetű ember.
-Az imádkozó sáska olyan helyzetben tartja első  lábait, mintha könyörögne, vagy imádkozna. De amikor megpillant egy rovart a közelében, reácsap és fogva tartja azt a lábai belső fogazatával. Így szerzi meg zsákmányát, imádkozva és támadva. Ez az imádkozó sáska legfőbb szokása.

-Magának érdekes gyermekkora lehetett, ha volt ideje megfigyelni az imádkozó sáska szokásait is. Ezért van az, hogy most, a maga korában könnyen meg tudja különböztetni a jó szakembert a pancsertől. Mert milyen a jó szakember? Olyan, mint én, aki németben megtanulta a pontosságot és alaposságot. A pancser pedig azt sem tudja, merre van Németország, itthon azt lesi, hol kap egy kicsi fusermunkát, hogy azzal reá csapjon a hiszékeny megrendelőre. Ugye, nem én szólítottam meg magát, hanem maga engem. Ugye, én nem könyörögtem, nem imádkoztam, hogy adjon nekem munkát. Mert énnekem annyi a munkám, hogy ki se látszom belőle. Most éppen a buszt várom, hogy elvigyen egy új munkapontra ezzel a vízmértékkel. Ami nagyon drága. De azért elmehetünk megmérni a háza tetőzetét és az omladozó falakat. Ha úgy gondolja...

Úgy gondoltam.
Napok óta mérjük a tetőzetet, az omladozó falakat. Van, ahol már ki is mehetünk a háztetőre, akkora lyukak keletkeztek a sok méregetéstől. Nyolcvan fok, hatvan fok. Gyülekeznek a felhők. A falak pedig tovább omladoznak.
Elnézem a német pontossághoz és alapossághoz szokott vízmértékes embert, amint a megbontott háztetőn rágyújt egy cigarettára, s figyeli az utcán sétáló, vagy siető népeket.
Érdekes gyermekkorom volt. Az imádkozó sáska szokásait megtanultam. De azt nem, hogy most meg tudjam különböztetni a jó szakembert a pancsertől. Csak akkor, amikor már késő. Gyülekeznek a felhők.
Nem megyek a Francia Riviérára. Hiába finom ott a homok, apró a kavics. Malibu? Szóba sem jöhet. Reám tekint fentről az ájtatos manó.



4 megjegyzés:

Muzsi Attila írta...

Azt mondta nekem egy ismerősöm, akinek tartózom pénzzel és kamatba elkezdtem neki ilyen olyan bútorokat készíteni, hogy csak akkor vállaljam, ha nem látszik rajta, hogy ki van nyögve. Ezzel szíven ütött háromszorosan. Egyszer azért, mert ő sokszor elmondta nekem, hogy utálja a bankokat, és nem híve a kamatnak, mert az az uzsorás zsidók piszkos, elítélendő megélhetési formája, nem egy becsületes magyar emberé. Másodszor azzal ütött szíven, hogy valóban fogalma sincs, mennyire nyögöm én ezeket a nem kamatokat, hanem háladíjakat, türelem ajándékokat, és harmadszorra meg azért, hogy ha szerinte valami kinyögötten néz ki, akkor az azt jelenti, hogy el van fuserálva.
Ha meg az ember kényszerből is fuserál, az csak fuserálás marad. Megírtam neki, hogy akkor vegye úgy, hogy nem tudok másmilyenül dolgozni, mint kinyögöttül.
Ez jutott eszembe erről a nem fuseráló, drága vízmértékkel és német országban is dolgozott emberről.

Hanczur írta...

Pedig a vízmérték egy jó dolog. Le lehet vele súlyozni a tervrajzot. A háztetőn hamar felkapja a szél, és ki tudja, mennyi munkaidő veszne kárba a megkeresésében.
A ház teteje pedig már megszokta a maga dőlésszögét, s jobb nem rábeszélni valami újabb ágaskodásra.
Az elkorhadt léceket, gerendákat illik kicserélni. A repedt, hiányzó cserepeket is épekkel helyettesíteni. Milyen jól jön egy vízmérték az egyensúly visszaszerzésében is. Láttam a kötéltáncosok kapálózását, és magam is egyensúlyoztam már vaskerítés tetején iskolás koromban. Egy métert is hosszabbíthat a karomon.
A mesteremberek munkája pedig oly sok veszéllyel jár, amit ép elme magában fel nem dolgoz. Ezért kellenek a bódító italok: a sör, a bor, a pálinka.
Külön szerencséje van annak, aki ilyen lelkiismeretes, külhonban szerzett tapasztalatokkal is felvértezett Mesterre bukkan. Oly ritka fajta kinél mérték a víz.

saffranek írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Art úr írta...

Beszélgethetünk itt akármeddig a mesterekről, de engem leginkább az aggaszt, mikor jut el Frici végre nyaralni. Mert ez a lényegi kérdés!