Menjen el külföldre

Fotó: nicelife.hu

                                                    

Gyűrődés                                     

Megyek valamit kifizetni, mert ugye, mindent ki kell fizetni, jól van, benyúlok a zsebembe, kiveszek egy marék gyűrött papírpénzt, ahogyan szoktam, a pénztáros asszony nagyot nyel, látom rajta, ideges, egyszer megszólal, s azt mondja, maga így tartja a pénzét a zsebében, összegyűrve, miért nem vesz egy szép tárcát magának, s tartaná abban a pénzét, kisimítva, nem tudja, hogy külföldön el sem vennék a gyűrött pénzt magától, lehet, el is zavarnák a kasszától, hogy menjen szépen haza és vasalja ki, ha egyáltalán van magának vasalója, de ha mégis kivasalja, soha ehhez a kasszához vissza ne hozza, mert akármit csinálhat a gyűrött pénzzel, látszik azon a gyűrődés, tudja, hogy milyen a gyűrődés, na, nézzen csak szét a világban, ami egyszer össze volt gyűrve, azon meglátszik a gyűrődés, legyen az egy arc, legyen az egy akármi, egy ország is lehet, vagy maga az emberi lélek, amit egyszer összegyűrtek, az össze van gyűrve, hiába tuszkolja zsebébe az összegyűrt emberi lelket, ugye, látszik rajtam az idegesség, ez is a maga gyűrött pénzétől van, hát megéri nekem ez a semmi kis pénz, hogy a tenyeremmel kivasaljam, hát tudja meg tőlem, nem éri meg, nincs az a pénz, hogy megérje, ha nem hiszi, menjen el külföldre, vegye elő a zsebéből azt a nyavalyás gyűrött pénzét, majd meglátja, mit szólnak hozzá, hát azt szólják hozzá, hogy el sem veszik, ehelyett megvetően néznek magára, s a kijáratra mutatnak, maga meg szépen kimegy onnan, ha megtalálja a forgóajtót, kint aztán tűnődhet a világ folyásán, most az egyszer elnézem magának ezt a nagy hanyagságát, mert ha nem veszem el a maga gyűrött pénzét, akkor csak a bajomat gyűjtöm meg, hogy miért nem vettem el, kevés a pénz a kasszában, ki is rúghatnak a maga pénze miatt, ugye, megértett engem, látja a gyűrött arcomat, látja a gyűrött tenyeremet, ilyen vagyok most belül is, a lelkem is ilyen, csupa gyűrődés vagyok, menjen csak el külföldre, vigyen nekik egy kis gyűrött pénzt, s ha kirúgják magát emiatt valahonnan, üljön le egy padra, s gondolja végig, amit magának mondtam, ami egyszer össze volt gyűrve, azon meglátszik a gyűrődés, legyen az egy arc, legyen az egy akármi, egy ország is lehet, vagy maga az emberi lélek.   

Mikor kell kiváltani a horgászengedélyt?

        Kép:Wikipédia                            Hrabal

  Eléggé hülye helyzet, hogy most épp abban a korban vagyok, mint Hrabal, aki nyolcvanhárom éves korában lépett ki egy kórház ötödik emeleti ablakából. Azért nem szeretem ezt a helyzetet, mert én is nemrég egy kórház ötödik emeleti kórtermében feküdtem, pont egy ablak alatt, félholtan, súlyos műtét után. Tudom, ebből nem következik, hogy nekem is jobb lett volna kilépni az ablakon, már csak azért sem, mert az ágyból felkelni sem tudtam volna. És különben is gyáva vagyok az ilyen végleges kilépésekhez. Még a temetéseket sem szeretem, mióta apám egy unalmas temetésen azt súgta fülembe, fiam, azért nagy túlzás, hogy ez a mi papunk minden sírhantnál azt mondja, szeretett testvérünk ezennel leszállt az élet vonatáról. Hát van az életnek vonata?

De térjek most vissza Hrabalhoz: önéletrajzi írásaiból tudjuk, ő gyermekkorában valósággal imádta a temetéseket, mindegy volt neki, kit temetnek, szerette végignézni a gyásznépet, az elhunytat szállító fényes lovakat, meghallgatta a papok búcsúztatóját, megfigyelte a sírókat és szipogókat és temetés után nagy élvezettel nézte, amint a cseperedő fiúk a kocsmában valósággal kinyalják a megüresedett pálinkás poharakat.

Ebben a hülye helyzetben, amelyben most vagyok, egyedül Hrabal történetei adnak némi reményt és megkönnyebbülést, mert ezek nélkül nem tudnám elképzelni sem, mit tartogathat számomra az a kicsi idő, ami még talán hátravan.

Íme, egy gyönyörű levél részlete, amit Hrabal írt barátjáról, Jaroslav Kladiva professzorról:  Jarulinek barátomnak, aki a gyászmenet élén haladt és gyászbeszédet mondott Palach sírjánál, azzal hálálta meg az Ég a Palach sírjánál mondott gyászbeszédet, hogy halálos rákbetegséget szabadított rá, ő viszont azzal védekezett az Ég ellen, hogy kiváltotta a horgászengedélyt, pedig már a Károly téri kórházban feküdt és ágyhoz szegezte a haldoklás…

Hogy ebből a történetből mi igaz és mi nem, azt nem tudhatjuk. Csak azt, hogy szép. Csak azt, hogy megnyugtató.

Amikor már nyilvánvaló, hogy nincs tovább, amikor mindennek vége, akkor ki kell váltani a horgászengedélyt!

Írás

                            

                                                                   Brueghel. Kép forrása:Wikipédia

Az írásról

Disztópikus társadalmakban minden helyzet kilátástalannak tűnik. Ilyenkor lehangoló dolgokat lehet írni, amelyekre semmi szüksége nincs az embernek, sem pedig a társadalomnak. 

Sokan öngyilkossággal kisérleteznek.Van, akinek ez sikerül, van, akinek ez se. Akinek nem sikerül, vonszolja magával a rossz hangulataít és másokat is megszomorít. Ha pedig a kedvnélküli ember kényszerűségből jó képet vág a világhoz és vidámkodik, akkor minden jó tulajdonságát elveszíti és nevetségessé válik, akire nem érdemes figyelni. Ennél szomorúbb látvány nincs. Esetleg az, ha valaki a saját humortalanságán próbál nagyokat röhögni.

Utópisztikus társadalmakban minden  jó és szép. De ilyen társadalmak csak könyvekben vannak, ezért úgy tűnik, jobb olvasni, mint írni.