 |
| Benczédi Sándor kisplasztikája |
Átszállás Kocsárdon
Ha véletlenül egy napon megjön a behívóm,
nem fogok habozni. Azonnal indulok a frontra. Vagyis Brüsszelbe. Ott van most a
harctér. A Donnál a front meggondolta magát, kanyarodott egyet és meg sem állt
Brüsszelig. Most ott van. Szereti ott. Meg is szépült egészen, rendbe van téve.
Brüsszelben szebb a harctér, mint másfelé. Ott nagy élvezettel lehet küzdeni. A
boldog jövőért. És én imádok nagy élvezettel küzdeni. A boldog jövőért.
Amikor az állomás pénztárosnője megkérdi,
hová utazom, azt felelem, a frontra lelkem, a frontra megyek. Mégpedig direkt!
A jegyre legyen ráírva: Brüsszelesz. És fölhívom a figyelmét, kizárólag olyan
vonatot válasszon nekem, amelyről nem kell Kocsárdon átszállni. Ez a Kocsárd
valamiért nem tetszik nekem. Nem igazi harcosnak való átszállóhely. Főleg
éjjel. Az éjjeli várótermek hangulatát nem tudom elviselni. Ott mindig batyuikra
hajtott fővel, egymásnak dőlve alusznak a porszagú, ki tudja, honnan jövő, ki
tudja, hová menő, tébláboló emberek. Annyit sem lehet tudni róluk,
tulajdonképpen mit akarnak, mi az elképzelésük a világ állapotáról. De még
jövőképük sincs. Nem tudom fölfogni, hogy lehet elindulni bárhová is, jövőkép
nélkül. Énnekem azt tanították, jövőkép nélkül ki se tegyem a lábam a kapun. De
ezeknek a kocsárdi várakozóknak csak ráncos, poros képük van, itt szoktak
összegyűlni. Minden ráncos, poros képű ember itt szokott gyülekezni, a kocsárdi
állomáson. Ide valamirevaló harcos be se teszi a lábát. Hogy nézne ki egy igazi
harcos, batyujára borulva, lehajtott fővel? Vagy valami ismeretlen embernek
nekidőlve? Ilyen hozzáállással nem lehet harcolni. A hozzáállást a politikusok
különben is már sokszor megüzenték. Nem a szemünkbe mondták, ez igaz, de
megüzenték. A jóakaratú harcos pedig gyorsan fölfogja az üzenet fontosságát,
nem vacakol, azonnal nekifog és küzd a boldog jövőért.
Szóval, azt már a pénztárnál kikötöm,
hogy semmi átszállás, semmi Kocsárd ! Semmi gyűrődés, vagy ilyesmi. És a
vonatjegyre is vigyázni fogok. Nehogy véletlenül baja essék. Mert a harctéren
azt nekem elszámolják. Minden hadi helyen mindenkor és mindennel pontosan el
kellett számolnia egy igazi katonának. Le az utolsó kapcáig. Az utolsó gombig.
A trombitát sem illik a hátunk mögé eldugni, mert fénylik és kilátszik. A
pontos elszámolás hadi helyeken pont olyan fontos, mint a sorakozó, a jól
befűzött bakancs, vagy a kicsi lapát tisztasága.
Bakancs, kicsi lapát! Még ha csak reájuk
gondolok, attól is megfájdul a fejem. Már fáj is. Sok fekete és piros felhő az
égen. A barométer leesett a sárga földig. A pirulák keresése közben kiesett a kezemből.
Idegalapon esett ki, nem szándékosan vertem le. Szándékosan soha, semmi rosszat
nem szoktam cselekedni. De sok fekete és piros felhő gyűlt össze az égen. Ilyenkor
frontátvonulás van. Mindegy, hogy honnan, s hová vonul át a front. Ha átvonul,
hát átvonul. Nincs mit csinálni. Régi öregektől tudom: ahová egyszer beüt a
ménkő, az ott is marad! Csak ezt a kocsárdi állomást, ezt szeretném valahogy
megúszni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése