csütörtök, szeptember 29, 2016

Nehéz emberek



                                             Dikics


Jön az új postás, megáll a kapunk előtt és azt mondja: – Maga itt lakik, hogy öntözi a rózsákat, vagy meg van fogadva? Mondom, itt lakom. Épp öntözöm a rózsáimat. Szereti a rózsákat?
 – És mondja, maga meg van győződve arról, hogy a saját rózsáit öntözi, nem pedig a más rózsáit öntözi?
– Meg vagyok győződve, mert ezeket a rózsákat én ültettem.
 – Ez a huszonhetes szám? – Igen, ez a huszonhetes szám. Ha fölnéz a feje fölé, láthatja, ki is van írva.
– Hiába van kiírva, mert a szemközti blokkházra is ki van írva a huszonhetes szám. Vittem nekik a nyugdíjszelvényt és azt mondták, menjek a szemközti házba, oda, ahol a kapun egy dikics van, s azt a dikicset zörgessem meg jól, csak úgy tudok bemenni. De én itt semmiféle dikicset nem látok, tehát maga nem lakhat itt.
– Lehet, hogy eljön az idő, amikor én már nem lakhatom itt, de egyelőre itt lakom és amint látja, öntözöm a rózsáimat.
– Akkor azt mondja meg nekem, mi az a dikics?
– A dikics régen a suszterek szerszáma volt, egy vacak kis kés, amivel csak kínlódni lehetett, soha jól nem vágott. Ezért mondták a régi suszterek, hogy azzal a késsel csak dikicselni lehet, semmire sem jó.
– Maga szerint akkor azok a tömbházban lakók suszterek voltak?
– Soha nem láttam őket, nem tudom, mik voltak, szerintem azt sem tudják, hány szám alatt laknak. Igaz, előfordul, hogy én sem tudom, hány szám alatt lakom, de a rózsák eddig még eligazítottak. Mondja csak, maga tudja, hogy hány szám alatt van a brit miniszterelnök rezidenciája?
– Ezt most miért kérdi tőlem, nekem még nem kellett, hogy nyugdíjszelvényt vigyek a brit miniszterelnöknek, s hogy kisomfordáltak az euból, lehet, hogy soha nem is kell…
– Megmondom magának, hogy tudja: Londonban, a Downing utca 10 szám alatt van a mindenkori brit miniszterelnök rezidenciája. De ezek az angolok is olyan trehányak, hogy sokáig az ötös számot tették ki a házra, csak nemrég, pontosan 1779-ben cserélték ki az ötöst a tízes számra. Tehát ne csodálkozzék, hogy mi is trehányak vagyunk, a blokkház is  huszonhetes szám és azzal szemben is van egy huszonhetes, ahol vagyunk, s ahol a rózsáim is vannak… De hogy el ne felejtsem, szereti maga a rózsákat?
– Legjobban azt szeretném, ha ezt a nyugdíjszelvényt minél hamarabb átadhatnám a tulajdonosának, nekem nincs időm a dikicsekre, sem a rózsákra, sem pedig a brit miniszterelnök portájára. Azért nehéz ember lehet maga, hogy mindenre van ideje, s ezzel másokat is untat a dumájával. Hogy így a rózsák és úgy a rózsák, s hogy hol székel a brit miniszterelnök. A múltkor is egy fél napot vesztettem el azzal, hogy kerestem egy házszámot  a főtéren, de azt sehol sem találtam. Elmentem egyik templomtól a másikig, sehol semmilyen szám nem volt kitéve a bejárathoz. Maholnap ott tartunk, hogy senkiről nem lehet tudni, hol lakik, él-e, vagy meghalt rég, az ember, ha postás, dikicselheti a kapukon a zárat.
– Azért maga is nehéz ember lehet, ha csak számokat keres a házakon, észre sem veszi, hogy valaki öntözi a rózsákat…Mondja csak, mitől lehet, hogy valaki nem szereti a rózsákat?
– Mitől lehet? Azt kérdi mitől? Hát attól, hogy nehéz emberek vagyunk.




1 megjegyzés: