csütörtök, június 30, 2016

Hét év után




Pusztai Péter munkája
Szakramentum                                     

Gondoltam, betartom az orvosi tanácsot. Meghagyták, válasszak ki egy-egy szép napot, sétáljak, nézzem a virágokat, semmi idegesség...

Hétfő. Jól kezdődik ez a hét. Süt a nap. Kiválasztom ezt a hétfőt. Sétálni indulok a térre. Hogy nézzem a virágokat. Semmi idegesség.

- Te vagy, Feri ?
- Én.
- Milyen sápadt vagy, te, Feri !
- Lehet.
- Nincs neked valami bajod, Feri ?
- Nincs.
- Nem is volt mostanában ?
- De.
- Mi bajod volt, te Feri ?
- Egy kicsit megoperáltak.
- Mivel ?
- Rákkal.
- És kiszedtek belőled minden szakramentumot ?
- Ki.
- A rák ma már nem probléma.
- Lehet.
- Úgy kiszedik, mint a pinty !
- Úgy ?
- Persze. Apámat is pont azzal operálták, mint amivel téged.
- Pont azzal ?
- Persze. Pont azzal. És gyönyörűen sikerült a műtét !
- Az jó.
- Persze. És élt még apám utána egy egész hónapig !

Hétfő. Süt a nap. Nézem a virágokat. Semmi idegesség.

                                       xxx

A fenti sorokat hét évvel ezelőtt írtam. Akkor, amikor valaki megnyugtatott, gyönyörűen sikerült az apja műtéte, mert még élt utána egy egész hónapig. 
Azóta eltelt hét esztendő. Szinte naponta kijárok a térre, de ezzel az emberrel nem szeretnék találkozni. Félek, azt mondaná, a tény, hogy még mindig élek, fényesen bizonyítja, nincs igazság ezen a földön. 







kedd, június 28, 2016

Nem kell, János!





Én, ez a csökött nyomorult,          



szinte elfogadtam a lehetőséget, amit Bölöni Domokos teremtett meg számomra, hogy kedvemre kutakodhatok Dr. Barabás László könyvespolcán és minden iratában, most már kereshetem az írószövetségi tagságomat bizonyító papírokat, amelyek rég elkallódtak, nem tanultam Székely Jánostól, aki minden díjat és tagságot ellökött magától, emlékszem, sokszor feljött a főtéri lakásunkba, feleségem szépségét hangoztatta, s rátért a filozófia szépségére, melynek hivatása szerinte nem más, mint az igazság fölmutatása, nem tanultam meg tőle eléggé, egy írónak nem dolga a saját papírjainak fölkutatása, még az sem dolga, megnézni egy előadást a színházban, amikor az általa írt darabot előadják, én, ez a csökött nyomorult, most szinte elfogadtam a lehetőséget, föntebb jutni egy arasznyi polccal, szegény János, ha tudnád, hová süllyedtem, én, aki ugyancsak önfejű vagyok, hát kell nekem új grádics a haladásomhoz? Főleg az én koromban?  Hát nem. Nem kell, János!

Itt vagyok ezen a süllyedő hajón, ezen az egyensúlyát vesztett világon, próbálom megőrizni nyugalmamat, elég most nekem, ha reád gondolok, János, akinél fényesebb fő nem villant meg Vásárhely utcáin a Bolyaiak óta… 

  



péntek, június 10, 2016

Közös nevező



Az élet és a törtek


Hacsek barátomnak agyvérzése volt, kórházba vitték, ahol mondták neki, álljon be abba a sorba, ahol az agyvérzéses betegek éppen azt gyakorolják, amitől meggyógyulnak.
Hacsek barátom beállt a sorba és várt.
A nővér azt mondta, Hacsek úr, most emelje föl a jobb karját.
Hacsek barátom fölemelte a jobb karját.
A nővér azt mondta, Hacsek úr, most emelje föl a bal karját.
Hacsek barátom fölemelte a bal karját.
A nővér azt mondta, ezt a gyakorlatot mindenki folytassa, ameddig ő nem szól, hogy most már elég.
Hacsek barátom emelgette a karját, egyszer az egyiket, aztán a másikat.
A nővér egyszer megszólalt, mondta, hogy mára ennyi elég.

Hacsek barátom most már jól van, kijár a térre, hogy találkozzunk, s beszélgessünk az algebráról, az agyvérzés természetéről, az életről, a világról.
Kérdem tőle, mi az a csudálatos módszer, amivel téged meggyógyítottak?
Azt mondja, hát a módszer az, hogy egyszer fölemeled az egyik karodat, utána a másik karodat. És várod, hogy szóljanak, hogy na, ebből elég mára.
És jó ez a módszer, –kérdezem csudálkozva.
Azt mondja, ez a legjobb módszer. Azon a fölfedezésen alapszik, hogy az élet olyan, mint a törtek. Le kell egyszerűsíteni az életet, akár a törteket, s akkor már könnyen el lehet bánni a betegségekkel is, amelyek a bonyolultságból keletkeznek.
Rendben van–mondom–, de hogyan kell leegyszerűsíteni az életet?
–Azt úgy, hogy ki kell dobni mindent. Először a házból, ahol lakunk, utána a fejünkből. A házból a tárgyakat, a fejünkből a gondolatokat, ha vannak ilyesmik benne, aztán fölemeljük az egyik karunkat, majd a másik karunkat. Ennyi az egész. 
Ma már az orvosi tudomány benne van az algebrában, ahol a törtek törvényei uralkodnak. A törteket pedig le kell egyszerűsíteni.
Mondom, jól van, Hacsek. De miért jász te bottal, azt nem kell eldobni, ha már meggyógyultál?

–Azt nem. A botot nem. Mert az életben a bot a közös nevező.