 |
| Forrás: Wikipédia |
Az én őseim,
a Rojtos Gallaiak nem voltak földtúró vakond-emberek,
pásztorok voltak és a Rojtos csúfnevüket a cifra és esetleg rongyos szűrjeikről
kapták. Nem sokat tudok róluk, nem is Szenttamáson éltek: valahol fent
Észak-Bácskában, a Topoly, Csantavér és Zenta közötti réteken őrizték a
birkáikat, ott vándorolgattak a nyájaikkal vagy százötven évig, sehol sem
telepedtek meg hosszabb ideig, mentek mindig a jobb legelők felé, legfeljebb
házasodni tértek be valamelyik faluba, aztán vándoroltak tovább a birkákkal.
Gyerekeik bizonyára ott születtek a réteken, és az öregek is ott haltak meg, s
ott is temették el őket, hiszen szülés, vagy haláleset miatt nem volt érdemes
elhagyni a legelőket. (Gion Nándor, Latroknak is játszott-című könyvéből)
Na, ezért szeretem én Gion Nándort. Minden amit ír, pőre
igazság, semmi nagyzolás, semmi cicoma, semmi pepecselés. Mondatai oly
egyszerűek, maguktól értetődők, mintha azt szeretné, maga is önmagától
értetődjék.
Olykor szégyellem magam, amikor azon tűnődöm éjjelente,
hová is temessenek el engem? Fenyők alá, hogy zúgjanak a fenyők, ha fúj a szél
fölöttem, legyen-e faragott fejfám, vagy egy kő,– jelzésnek legalább,– hogy én
is voltam ezen a földön.
De eszembe jut Gion Nándor: …” szülés, vagy haláleset
miatt nem volt érdemes elhagyni a legelőket”…Na, és amikor a világ bajával
hadakozom, akkor is Gion Nándor jut eszembe. Mert azt mondja, megfejtette a
Virágos Katona titkát: „El kell menni onnan, ahol ronda dolgok történnek”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése