Csatorna

                                                                                         

Hány órakor érkeznek a rablók?

Baráti társaságban többször elmeséltem már, hogyan derítettem ki, általában hány órakor érkeznek a rablók.

Elmesélem most is, azok kedvéért, kik még nem hallották, de főleg azért, mert a történetnek folytatása is van.

Forrás:Építési portál.hu

Hajnali négy óra. Két rendőr áll mellettem, távolsági autóbuszra várva. Az egyik rendőr neve Vasile, a másiké Popica. Ezt onnan tudom, hogy az egyik azt mondta a másiknak, hallgass ide, Vasile. És Vasile azt válaszolta, előbb te hallgass meg engem, Popica. Na, akkor kezd el te, Vasile, mondta Popica.

-Nem az volt a betörő, akit megfogtunk, azért is engedtem el, mondta Vasile.

-Azért jól megszorongattad, mondta Popica.

-Jobban meg kellett volna, hogy szorongassam. Ezeken nem lehet eligazodni, mindenfélét összehazudnak, mondta Vasile.

-Ártatlanul szorongattad ? Az nem törvényes, mondta Popica.

-Semmi szorongatás nem törvényes, mondta Vasile.

Rágyújtottam, s egy szép, szabályos füstkarikát engedtem ki a ködös, hajnali utcára.

-Ilyenkor, reggelizés előtt legártalmasabb a cigaretta, mondta felém fordulva Vasile.

-Tudom. De mindig fölfut a vérnyomásom, ha betörőkről hallok, mondtam, s mélyen leszívtam még egy slukkot. És folytattam:

-Tessék mondani, mégis, az éjszaka melyik órájában szokott lenni a legtöbb rablás és betörés ?

-Pont ilyenkor. Hajnali négykor, mondta Popica.

-A szomszédom lakását többször is feltörték már este kilenckor,–válaszotam, kissé bárgyú ábrázattal.

-És intézkedtek ?-kérdezte Popica.

-Én hívtam a száztizenkettőt, mert a szomszédom nem volt otthon.

-És megfogták a betörőt ?-kérdezte Vasile.

-A rendőrök szeme előtt ment ki a lakásból, tántorogva. De nem fogták meg.

-Bizonyosan csak részeg volt az a betörő, mondta Popica.

-Úgy tett, mint aki be van rúgva. De én utána szaladtam, nem volt részeg, nyílegyenesen szaladt végig az utcán.

-Rosszul tette, hogy utána szaladt, mert ha az a betörő megbotlott volna valamiben, s betöri a fejét, a törvény előtt maga lett volna a hibás, -mondta Vasile, tudományos hangsúllyal.

-Épp ezzel fogadtak a rendőrök is, amikor hozzájuk visszatértem, a feltört lakás elé. Hogy a törvény előtt én lettem volna a hibás. Az egyik még azt is mondta, mit csodálkozom egy betörésen, az ő saját édesanyját is kirabolták.

-A betörő azért betörő, hogy betörjön, ahová csak lehet, mondta Popica.

-Furcsa időket élünk,– mondta Vasile, miközben a csizmája orrával egy kiálló követ rugdosott.

-Furcsa időket élünk, de azért a betörőket megfoghatnák,– mondtam szemrehányólag.

-Mindig is voltak betörők, mondta Popica, fontoskodva.

-Lehet, hogy eddig hozzám is betörtek, azt tetszett mondani, hajnali négykor van a legtöbb betörés...

-Semmi nincs kizárva,– mondta Vasile.

-Semmi, de semmi,– mondta Popica.

-És én mit tehetek, ha látom, éppen betörtek a lakásomba ?

-Ilyenkor, reggelizés előtt legártalmasabb a cigaretta. Legelőbb azt kell elhagyni, mondta felém fordulva Vasile.

Másnap, hajnali négy előtt vettem egy hokedlit, ráültem és néztem ki a lakásból a kulcslyukon, betörőkre várva. Ahogy telt az idő, s virradni is kezdett, egyre jobban szégyelltem magam amiatt, hogy nekem nincs bátorságom kiállni a kapuba, a rablók elé, ehelyett nézek kifelé a kulcslyukon. El is tettem a hokedlit, többé nem vettem elő éjjelente, de azért hajnali négykor álmomból is sokszor fölriadtam. Ilyenkor magam elé képzeltem a két daliás rendőrt,Vasilét és Popicát, akik mintha magasabbak lettek volna, mint amilyenek a buszmegállóban voltak. Még az oldalukon lógó fényes, fekete gumibotok is megnyúltak, megvastagodtak volna, úgy néztek ki, mint két érett, egészséges, sütnivaló padlizsán, vagy ahogyan nálunk felé mondják, vinetta.

Soha nem hittem volna, mire képes a véletlen: a minap egy délután ide hozta a kapunk elé Vasilét és Popicát. Csak álltak a kapunk előtt és mindketten cigarettáztak, szép füstkarikákat eregetve. Köszöntem, ők fogadták. Mondom, mintha mi ismernők egymást…–Persze, a buszmegállóból,­–mondta Vasile.

–Azért azon az éjjelen maga jól be volt rezelve, azt is megkérdezte tőlünk, hány órakor szoktak betörni a rablók,–jegyezte meg Popica.

–Pontosan így volt, –feleltem, de meg kell, hogy mondjam, maguknak nem lett  igazuk. Betörni betörtek hozzám, de nem éjnek idején, hanem fényes nappal. Mégpedig vasárnap. Az egyik betörő szememre is vetette, ilyenkor mit keresek itthon, miért nem vagyok a templomban, mint más, rendes ember.

–Ez még nem betörés, hanem közönséges érdeklődés volt a részükről, kérdezhették volna azt is, hány óra, vagy merre van az állomás,–világosított föl Vasile.

–Látják azt a csenevész fenyőfát a ház mellett?–kérdeztem és a csenevész fenyőfára mutattam.

–És mi van azzal a fával?–kérdezte Popica.

–Azzal az van, hogy a múlt héten volt mellette még három. De azokat ki kellett, hogy vágassam, mert közelebb voltak a ház falához, azokon másztak föl a tetőre a rablók. Fényes nappal, vasárnap.

–És mit vittek el azok a nappali rablók?­–kérdezte Vasie.

–Semmit nem vittek el, inkább hoztak. Egy méteres hosszúságú, barnára festett, új csatornát hoztak, ezzel fölmentek a tetőre, lerúgták a régi csatornát és azt mondták, az egészet kicserélik, mégpedig olcsón, mert ma vasárnap van.

Hiába mondtam, jó az a régi, nemrég szerelték föl, sehol sem csöpögött, meg vagyok véle elégedve, nem kell az új csatorna.

–Maga nem járja a várost? Nem vette észre, hogy a régi csatornák helyett ma már ezek a barna, fényes, új csatornák vannak? –kérdezte az egyik rabló.

A vége az lett, hogy félig fölszerelték az új csatornát, amit szétszedtek, ledobálták az udvarra és kezdtek számolni: A ház tetejére való fölmászás, a veszélyességre való tekintettel ennyi és ennyi. Hogy vasárnap van, a szabadidejüket áldozták föl, ami ennyi és ennyi. Az új csatorna, bár nem volt elég a hosszúsága, ennyi és ennyi. És azonnal fizessek ennyit és ennyit, mert ha nem, hívják a rendőrséget.

Hogy mennyit fizettem ezért a fölfordulásért, azt szégyellem bevallani.

Most ott tartok, hogy ha elered az eső, a kapuig sem tudok elmenni anélkül, hogy teljesen el ne áznék.

Mondom Popicának, ez nem számít rablásnak? Erre Vasile azt mondja, hogy nem. –Ezek nem rablók voltak, hanem egyszerű szélhámosok,– mondja Popica, s azt tanácsolja, máskor, ha vasárnap van, legjobban teszem, ha elmegyek a templomba, s jól kiimádkozom magam.