Fekete
Zsolt
1935-2016
Amikor először jött
be a kávézóba, kissé félszeg volt és gyámoltalan. Azt mondta, őt tulajdonképpen
a felesége küldte ide, hogy legyen a barátai között, ne szomorkodjék otthon
egyedül, örökösen a betegségére gondolva.
Amikor másodszor
is eljött, már otthonosabban érezte magát, mellém ült, s azt mondta, úgy tudja,
mi egyidősek vagyunk…
Mondtam, jól tudod
Zsolt, mi csakugyan egyidősek vagyunk.
Volt egy nap, amikor vidáman érkezett, mondván, hogy jó itt lenni közöttetek, mert ti sok vidám semmiséget tudtok összehordani, az embernek valósággal kicserélődik a nyomott hangulata.
Meg is kérdeztem
akkor, miféle vidám semmiségekre gondolsz Zsolt?
–Hát úgy általában
az életről, a világról és a halálról szoktatok beszélgetni, s jókat röhögtök
rajta,–felelte Zsolt.
Most nagy csönd van annál az asztalnál. Esetleg idegenek ha beszélgetnek, – a maguk módján– olyan semmiségekről, mint amilyen az élet, a világ és a halál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése