hétfő, január 25, 2016

Beszélgessünk



Hány gombja van Amerikának?

Ha ezt a kérdést föltenném egy közönséges járókelőnek, joggal hihetné, hogy bele akarok kötni, megnézne magának és folytatná az útját.
Ha egy tudományos embertől kérdezném meg, mit gondol, hány gombja lehet Amerikának, valószínűleg azt felelné, hogy sok. Nagyon sok. Mert Amerika nagy ország. És folytatná az útját.
Ha megengedném. De én nem engedném meg, hanem azt mondanám, uram, ez nem tudományos emberhez illő válasz, legalább saccoljon, hány gombja lehet Amerikának. Mert én, bár nem vagyok tudós, pontosan meg tudom mondani: a soknál nyolc gombbal többje van Amerikának. Ezt onnan tudom, hogy azt a nyolc gombot én hagytam ott, Amerikában. Tanúm is van rá. Mégpedig az a röptéri fiú, aki a szemétbe seperte a gyönyörű nagykabátomat. Aludtam éppen egy padon, a kabátot hanyagul tettem a lábam mellé s azt hitte, nincs annak gazdája.
De arról a kabátról egyetlen gomb sem hiányzott, tehát azokat is ott hagytam Amerikában.


                             

Most itt van ez a fénykép, amit Dancs Artur barátom küldött Nevijorkból, Amerika egyetlen olyan üzletének bejáratát vette le, ahol kizárólag gombokat árulnak.

Előfordulhat, hogy éppen itt vannak az én gombjaim is, mert a gyűjtők mániáin nem lehet eligazodni, ide is beadhatták. Ha meglenne most a kabátom, vissza is vásárolhatnám azt a nyolc gombot, de ennek sok értelme nem lenne, ha már nincs amire felvarrhatnám.

Most éppen nagy hó van Nevijorkban, néhány napig  autók sem járnak az utakon, nincs okosabb elfoglaltságunk, csak az, hogy egy-két röpke levelet írjunk egymásnak.

Például a gombos boltról.

Ezt írja Artur:” Nézd, Frici: http://tenderbuttons-nyc.com/ Van egy store"Tour our " link a jobb alsó sarokban, és "benézhetsz" a szép gombos boltba”.
Erre én ezt válaszoltam: Benéztem, fölnagyítottam, szeretem. Mert a gomb egy semmiség, de ha leszakad, megvan a baj és az idegesség. Hát kell a világnak baj és idegesség?

Artur válasza: „Feri, én elmegyek abba a boltba, már miattad is. Sőt, elsősorban miattad megyek el. Mert én szeretlek. Annyira örülnék, ha nagyon gyakran, de legalább rendszeresen adódna lehetőségem ott ülni valahol Veled - sőt, nem is ülni, nem... sétálni! Sétálni Veled - és beszélgetni. Azaz inkább hallgatni Téged a világ dolgairól….
Valami nagy baj lehet a világban, valami nagyon rossz kell, hogy következzen, mert ezek az emberek itt nem beszélgetnek. Itt nagy baj van. És azt tapasztaltam, hogy ami itt van most, fél év, egy év múlva odaér mihozzánk is Szatmárra... Mind kevesebben tudnak és ismerik fel a meséket maguk körül. Pedig a mese az kell. És a mese mindenben ott van. A 2nd Avenue-n, a gombos boltban és az esti fuvallatban is.”  

Tudom, amikor Artur a meséket említi, voltaképpen az emberek közötti , maguktól jövő beszélgetésekre céloz. Ezt manapság, a sajtóban kommunikációnak nevezik, hogy legyen ennek a szónak tudományos, elegáns ábrázatja.  De nevezhetjük akárhogyan, ahol két ember csak ül egymás mellett és egyik sem szól semmit a másikhoz, ott csönd van. És idegenség. Ez pedig senkinek sem jó.
Még ha csak egy semmi kis gombos boltról beszélget két ember egymással, az is beszélgetés, abból is kisülhet valami. Például az, hogy miképpen tartja fönn üzletét valaki, aki gombokat árul?  Nem aranyat, nem gyémántot, hanem csak gombot.
Nem nagy merészség ilyen vállalkozásba kezdeni bárhol ezen a világon? Szerintem nagy merészség! Azt sugallja, mindig kell, hogy legyenek valakik, akiknek csak egy gomb a gondjuk.
Csakugyan, hány gombja lehet Amerikának?

Nem azért kérdem, mert nagyon érdekel, hanem inkább azért, hogy beszélgessünk.

csütörtök, január 07, 2016

A festő barátunk volt


                                       Fekete Zsolt                 




                                            1935-2016
portre rola 
Amikor először jött be a kávézóba, kissé félszeg volt és gyámoltalan. Azt mondta, őt tulajdonképpen a felesége küldte ide, hogy legyen a barátai között, ne szomorkodjék otthon egyedül, örökösen a betegségére gondolva.
Amikor másodszor is eljött, már otthonosabban érezte magát, mellém ült, s azt mondta, úgy tudja, mi egyidősek vagyunk…
Mondtam, jól tudod Zsolt, mi csakugyan egyidősek vagyunk.

Volt egy nap, amikor vidáman érkezett, mondván, hogy jó itt lenni közöttetek, mert ti sok vidám semmiséget tudtok összehordani, az embernek  valósággal kicserélődik a nyomott hangulata.
Meg is kérdeztem akkor, miféle vidám semmiségekre gondolsz Zsolt?
–Hát úgy általában az életről, a világról és a halálról szoktatok beszélgetni, s jókat röhögtök rajta,–felelte Zsolt.

Most nagy csönd van annál az asztalnál. Esetleg idegenek ha beszélgetnek, – a maguk módján– olyan semmiségekről, mint amilyen az élet, a világ és a halál.