csütörtök, november 26, 2015

Hazafelé




Úton, betegen

Most is csak féltemben
írom e verset, helybéli
szakképzetlen istenekhez
imádkoztam
pirinyó életemért,
számkivetett, szélfútta
kökénybokorhoz fohászkodtam,
hittem, hatalma van
minden teremtménynek,
szóltam sárban heverő leveleknek,
vigyázzanak, ha elesem,
fejem be ne törjem, hátha
még hazaérek, nincs kihez
folyamodni, mindenki idegen,
aki fent van, azért van ott, 
hogy ne legyen idelent.   



hétfő, november 02, 2015

Ma reggel


                                                         

                                      Látszólag

Ma reggel megálltam a konyhai asztal előtt, néztem azt a gyönyörű, arasznyi őszt, amit az otthoni világból hozott testvérem, Károly. A sötét, meggyvörös tálba az érett, illatos szőlő közé sárga leveleket rakott, látszólag hanyag mozdulattal, mintha evvel nem lett volna semmi célja. Márpedig volt. Mert ahogy érzékelem, valami könnyű lebegés veszi körül a képet: elszomorít az enyészet jelzésével, de föl is emel.
Nagyon örvendek ennek az egyszerű tálnak. Lábadozási napjaimban szebb ajándékot nem is kaphattam volna.
Valahogy így kellene fölfognunk egész örökségünket, beleértve múlékony, gyönge önmagunkat is.