szombat, január 17, 2015

Ideges levelek



Fotó:Haragos Zoltán

Tudtam, hogy ebből baj lesz…

Levél Kuti Mártához


Nemrég egy rövid jegyzetet írtam a Feriforma-blogomba, melynek címe: Karmesteri pálca. (http://elekesfrici.blogspot.ro/)

Tudtam, hogy ebből baj lesz!

Mert mit állítottam ebben a piciny írásban? Azt, hogy „Egy mondatáért már akasztottak föl néhány forró fejű forradalmárt, filozófust, de egy szöveg nélküli zene miatt tudtommal még senkit.” 

Ezt a bejegyzésemet átvette a Káfé Főnix- portál, onnan pedig elolvasta Kuti Márta úrnő, akit nagyon régtől fogva eléggé jól ismerek, s akit értékes cikkeinek, kutatásainak köszönhetően még tisztelek is. Ha nem így lenne, most nem foglalkoznék ezzel az üggyel, az én koromban kár minden elfecsérelt pillanatért.

Mi az ügy lényege? Az, hogy ez az úrnő nekem szökött a fészbukon, hogy : „Aki nem tud arabusul, az ne beszéljen arabusul. Írótól, költőtől ilyen, művészetre, művészetére szégyenteljes írást nem olvastam. Vagy az öregkori elhülyülés jelei?”
Továbbá:” Napi hülyeségeink méltó példája Elekes Ferencnek a jelzett forrásban megjelent jegyzete. Azt hittem, hogy legalább az ő nemzedéke tudja, mi a zenei kultúra. Tudja azt, hogy előbb volt a zene, mint a vers. Hogy magyar vonatkozásban Tinódi és Balassi létező népdalok dallamára írta dalait, zsoltáraink szerzőit ne is említsem. Aki ennyire analfalbéta, az olvasson jelekből, és ne a zenéből. Az emberiséghez legméltóbb találmány a zene. A szó ehhez képest semmi. Mert a zenéből mindenki megérti azt, amit szóval nem tudok elmondani. Én is zenei analfabétának tartom magam, mert nem tudok kottát olvasni, de imádom pl. Mozartot, Gershwint és a sor végtelen az Illés Együttesig a Quinen át Michael Jacksonig. Elekesre már azt sem mondhatom, hogy állati szinten él, mert bebizonyosodott, hogy sok állat és növény zenekedvelő. Hajdani költő létedre, hisz a költészet lényege is a ritmus, hová süllyedtél, Frici? Épp azokat az embereket bántod, akik a legtöbb megnyugvást és örömet szerzik hallgatóiknak, az embereknek. Sajnállak. Nem azért mert beteg vagy, hanem azért mert önmagadhoz is méltatlan vagy.”

Tudtam, hogy ebből baj lesz!

Mert milyenek a nők? Némelyiktől ha megkérdezed, szíveskedjék megmondani hány óra, azt feleli, ma szerda. Vagy péntek. Mert nem figyel oda!

És jön nekem ez a kedves úrnő, fölszólít, hogy aki nem tud arabusul, az ne beszéljen arabusul.

Kedves Márta! Tudsz te angolul? Mert ha tudsz, akkor elolvashatnád a következő, majdnem 1000 oldalas zenetudományi szakkönyvet:  Sosztakovich reconsidered. Exeter, 1998. Toccata Press.

Aki pedig nem tud angolul, hiába is olvas angolul!

Ebből a könyvből, ami engem érdekelt, azt Bojtár Endre így foglalta össze: arról van szó, „hogy milyen kapcsolat van a társadalmi-történelmi körülmények és a zene között, hogy képletesen szólva Mahler vagy Sztálin gyakorolt-e nagyobb hatást az orosz zeneszerzőre, s ezen is túl arról, hogy általában is mit jelent a zene, hogy milyen viszonyban áll egymással a hang  jelentése és a szó jelentése.”

Hát, kedves Márta, látod, nem az én kizárólagos véleményem az, amit írtam abban a jegyzetemben! Most is meggyőződésem, hogy "Egy mondatáért már akasztottak föl néhány forró fejű forradalmárt, filozófust, de egy szöveg nélküli zene miatt tudtommal még senkit.”
Ilyen viszonyban áll egymással a hang jelentése és a szó jelentése!

De ha már nem olvastál sokat erről a témáról, beleköthettél volna más mondataimba, azokba, amelyek kimondottan a te szakmádhoz tartoznak. Mert milyen bolondságokat írtam abban az ideges levélben? Ilyeneket írtam: „ egy bizonyos szöveggel megspékelve, a zene is ér valamit, de sokat nem.” Ez a mondat nem igaz! Játéknak szántam.(talán). Vagy ilyeneket írtam: „ a zene ráültetett szöveg nélkül olyan, mint egy sánta ló.”
Ennél rosszabb hasonlat nincs! Ezt is játékból írtam. Vagy viccből. (talán) 
Ezek lennének „az öregkori elhülyülés jelei? Lehet, kedves Márta, lehet…De te tudhatnád, hogy az öregek játszani is szeretnek. Már amikor nem kínozza őket valami.
Aztán csudálkozol, mondván: „Azt hittem, hogy legalább az ő nemzedéke tudja, mi a zenei kultúra.”

Ó, Márta, Márta! Ma éjjel is fölvettem a mobilomra egy jó zenét, hogy kikeressem reggel a laptopon, ki szerezte azt a muzsikát!
Ó, Márta, Márta! Honnan tudhatnád, hogy 56-ban, az egyetemi kórussal Debrecenben énekeltem, én voltam a basszusos fiú! És honnan tudhatnád, hogy hegedűt is készítettem, s javítottam esztendőkön át! Honnan? Messzire vagyunk mi egymástól egyazon városban, nagyon messzire.
Kíváncsi lennék, szóltál-e Székely Jánosnak 1973-ban, hogy hülyeségeket beszélsz, János! Azt nyilatkoztad, hogy a költészet halott! Szóltál-e? Ugye, egy födél alatt dolgoztatok!

Aztán van még nálad egy hosszú, éles konyhakés, amivel mellékesen oldalba is szúrtál: „Épp azokat az embereket bántod, akik a legtöbb megnyugvást és örömet szerzik hallgatóiknak, az embereknek. Sajnállak. Nem azért mert beteg vagy, hanem azért mert önmagadhoz is méltatlan vagy.”

Azt sem tudod rólam, hogy én, akit csak lehet, megbántok. Ez a természetem. Nem jó természet, tudom. A cigaretta sem jó. Azt is tudom. De szívom. Esendő ember vagyok. Te mi vagy?
Lépjünk egyet:” Elekesre már azt sem mondhatom, hogy állati szinten él…
Mondhatod, Márta, mondhatod. Mondj, amit akarsz. Te tökéletes vagy!




3 megjegyzés:

Muzsi Attila írta...

Márta sem Csárli.

Márta írta...

Jó írás!

Hobbiszakács írta...

A „Karmesteri pálcánál” ártatlanabb gondolatsort nehéz elképzelni. Mosolynál „erősebb” reakcióhoz humor elleni oltás szükséges.

Az írás felkeltette az érdeklődésem, ezért (is) mazsoláztam tovább a korábban írt posztokban. Nem bántam meg. A sziporkázó humorral megírt életképek jóérzéssel töltöttek fel. (El is, de még inkább fel.)

A http://elekesfrici.blogspot.ro/2013/08/eloszo-egy-uj-konyvemhez-amelynek-meg.html posztban vitazáró válaszra leltem:

„Szerencsémre életem jókora részét együgyű, felületesen ítélkező emberek társaságában töltöttem, megtanultam, nem szabad vitatkozni velük, hagyni kell, higgyenek felőlem, amit akarnak.”

Ez a skandináv életfilozófia egyik alapja!

„Bevallom, sokszor jobban érzem magam együgyű –mondjuk ki bátran–,
léha emberek között, mint komolykodók, fontoskodók, kötekedők és örökké támadásra készek közelében, mert ott az élet elviselhetőbb.”

Ezt is aláírom :-)