Pánkó

Varga Béla fotója

És ha jönnek a betörők?

–Magának van fogalma, mostanában milyen úri szokásokat vettem magamra?

–Úri szokásokat?

–Hogy csak egyet mondjak magának, mama: ilyenkor, ebéd után le szoktam feküdni, mondjuk, egy negyedórára. Most is lefeküdnék, de magától nem lehet, mert mosogat és én a csörömpölést nem szeretem.

–Összesen két tányért kell elmosni, az nem csörömpölés, feküdj le nyugodtan.

–Magának sem ártana ilyenkor egy kis pihenés…

–Ledőlök én is.

–És a kaput nem zárjuk be?

–Nem. A kapu soha nincs bezárva.

–És ha jönnek a betörők?

–Miféle betörők?

–Hát nem mutatja a tévé naponta, hogy mindenüvé betörnek a betörők? Ezek, ha egyszer elindulnak betörni, magának kilopják a szemét is…

–Az én szemem olyan gyönge már, hogy ha kilopnák sem érnének véle semmit.

–Azt a régi varrógépét is nem a betörők vitték el?

–Nem. Azt én adtam oda, hogy legyen nekik is.

–Hát azt a régi, szép érckályhát nem a betörők vitték el?

–Nem. Azt is én adtam oda, még alá is írattak velem egy papírt, hogy tőlem kapták, nem lopott holmi.

Nem mondom, volt egy kis csörömpölés azzal a két tányérral, de szépen lefeküdtünk, ki-ki a maga ágyába és néztük a mennyezetet.

Tíz perc sem telt el, hallom, zörren a kapuajtó.

–Máris jönnek a betörők, mama!

–Ne képzelődj, köhögni sem merek, hogy tudjál elaludni.

Két árnyék jelent meg a mama ágya mellett, látom, amint nagy csöndben jönnek, puha léptekkel, hogy mamát föl ne ébresszék.

–Kik vagytok, s miért jöttök olyan nagy csöndben,–kérdi mama.

–Én vagyok, Kriszta, s akivel jöttem, Barbara. Frissen sütött pánkót hoztunk magának Emma néni, ne tessék fölkelni, letesszük az asztalra.

Nagy csöndben, ahogyan jött a két kicsi leányka, úgy is mentek el, miután letették a pánkós tálat az asztalra.

–Azért magának jóféle betörői vannak, mama! Nem rabolnak, inkább frissen sütött pánkót hoznak…

–Ezek az Éva-féle gyermekek, szomszédok, mindig hoznak valamit, ami éppen van. És te még azt kérded, miért nem zárom be a kaput…