szombat, november 29, 2014

Kérdések

EP - Detail of a New York Times Advertisement - 1895.jpg
Wikipédia


Ideges levelek

Cseke Gáborhoz



Bármelyik mai újságot nyitom ki, azt látom, sokan a szavak jelentését sem értik. Vagy ha értik, nem akarják érteni. Mindenki üzen mindenkinek.
A választók például azt üzenik a vezetőiknek, hogy menjenek szépen  haza, úgy, ahogyan vannak, mert nem alkalmasak a vezetésre. Ebből a vezetők azt veszik ki, ami nincs benne a követelésben. Azt válaszolják, megértették a választók üzenetét. Épp ezért egy kicsit lemondanak, de nem egészen. Lemondás helyett inkább megértik az üzenetet. Akkor is, ha a választók egyáltalán nem ezt üzenték. 

Aztán itt vannak ezek a cikkírók, akik a simább és lagymatagabb módszert választják, azt, hogy kérdeznek valamit, (ez az interjú). "Mi a véleménye a mostani állapotokról, miután..."satöbbi. Erre az a válasz, hogy ez egy jó kérdés. 
A kérdező roppant illedelmes, a világért sem mondaná, hogy tekintsünk el attól, jó-e a kérdés, vagy nem jó, szíveskedjék arról beszélni, amit kérdeztem, mert arra lennék kíváncsi. A megkérdezett erre csak szöszmötöl a szavakkal, olyanokat mond, hogy egészében véve még nem lehet érdemben válaszolni a föltett kérdésre, rengeteg meggondolni való részlet még ismeretlen. Csak annyi bizonyos, hogy semmi sem biztos, ameddig valamilyen határozat nem születik.

Megjelenik az interjú, belőle nem derül ki semmi.

De itt egy másik fogalmazási csalafintaság, amit valószínűleg a földrajzból vettek át: azt írják; valamilyen ideológia mentén eljutunk valahová. Minek a mentén jutunk el valahová? Nem a Szamos, vagy a Maros mentén ballagva, vagy autózva, hanem valahogyan. Tehát jelzéseket keresve, bizonytalanul, botladozva. 
Maholnap semmi nincs valahol hanem valaminek a mentén van. És hogy el ne felejtsem, úgy van minden valaminek a mentén, hogy ott van mellette az egyébként. Mert sem írni, sem beszélni nem divat már egyébként nélkül. 
Egyébként erről már értekezett egy nyelvész, de foganatja nem lett annak az értekezésnek. Csak annyi, hogy megjegyezték, túlzásba viszi a nyelvészkedést, a nyelv naponta változik, átalakul, mozgásban van, fejlődik. Rendben. Mint minden, a nyelv is változik, átalakul, mozgásban van. De ezzel mindig fejlődik is? Na, ez is egy jó kérdés..


.


2 megjegyzés:

Miviana írta...

És: "Na, ez is egy jó poszt!" (hogy tartsam a tónust).
E bejegyzés kapcsán nekem még az jut eszembe, hogy mennyi-mennyi hibás/gagyi és idegesítő fogalmazás létezik – például a kapcsán szó alkalmatlan és eltúlzott használata!

Elekes Ferenc írta...


Jól mondod! Ezeket mind össze kellene seperni, s kivinni a szeméttel együtt.
Vagy tűrni kell, ameddig kikopnak a nyelvből. De ez hiábavaló, mert nem kopnak ki. Inkább sokasodnak. A hülyeségnek határa nincs!