péntek, január 17, 2014

Macskás ember




A bajnok ligája

–Jó dolga van ennek a macskának…
–Miből gondolja?
–Abból gondolom, hogy ő az egyetlen teremtés ezen a főtéren, akinek nincs semmi dolga. Itt mindenki rohan valahová. Adót fizetni, tartozásokat, díjakat, büntetéseket.
–Ennek a macskának is van dolga éppen elég. Ebben az újságos bódéban vagyunk mi ketten napestig, én árulom az újságokat, ő pedig tanulmányozza a médiát. Tudja, mi az a média? A média minden. Belőle lehet megtudni, hol égett le egy ház, melyik miniszter lopott tegnap, s tegnapelőtt, kinek ki a szeretője, s milyen lesz az időjárás. Ezek a legfontosabb dolgok a világon.
–Ahányszor erre járok, azt látom, hogy ez a macska vagy éppen alszik, vagy éppen eszik az újságok tetején…
–Az lehet, hogy úgy látja. De ez a macska már megfizette minden tartozását, adóját, büntetését. Az a bűne, hogy él. Azért is rúgott belé valaki, itt, a szemem láttára. Mert él és futkározott a járókelők előtt, élelmet keresve. Döglött macskába még belé sem rúg senki. Csak ami él, az bántja a népek szemét.
–Akkor magával volt szerencséje ennek a macskának, fölvette inasnak, újságot árulni…

–Hetekig törtem a fejem, fölvegyem-é, vagy ne. De olyan eligazodós, ügyes macska volt, túlélte a rugdosásokat, minden körülmények között talált magának menedéket. Nézze meg ezeket a szép, nagy házakat! Majdnem minden második eladó, vagy kiadó, mert a tulajdonosok elmentek a nagyvilágba. Ezeknek a szép házaknak a lépcsőjén, vagy a bejáratánál húzódott meg, onnan figyelte a városi életet, a szélben lengedező kultúrplakátokat, vittem neki cipős-boltokból kidobott dobozokat, élelmet, mindent. Még tejet is vittem, de a tejet meg nem itta, mert én sem iszom meg. Azt írja a média, valami hexametilkékbenzoltollúólban laknak azok a tehenek, akiktől a mostani tej van a boltokban, na, mindegy, fölkaptam a macskát, behoztam ide, az újságok közé, inasnak, persze, úgy, ahogy mondja. De jött egy hatósági ember, s azt mondta, semmi keresnivalója nincs egy macskának az eladó újságok között, még beszippantja szőrét az unokája, ha innen veszi a lapját. Erre én fogtam a macskát, s elvittem haza. Úgy ült az ölemben, ahogy mentünk ketten hazafelé, mint egy valóságos bajnok. A szomszédok azt mondták, hát te, Pista, a te macskád pont olyan, mint egy bajnok! Büszkén tartja a fejét, mi befogadjuk ezt a macskát, mi leszünk ennek a bajnoknak a ligája, mert mi szeretjük a büszke macskákat. Úgy is volt másnapig, hozták az élelmet a szomszédok, ki ezt, ki azt, még kolbászt is adtak neki, amit messziről kaptak, például egy felsőnagyteremi gazdától. De reggel, amikor jöttem el hazulról, jött velem a macska is, úgy kapaszkodott belém, mint a bojtorján, így mutatta ki, egyedül én vagyok az ő barátja, most már itt is marad velem ebben a bódéban. Aztán most már jöhet a hatósági ember, hogy vegye meg a lapját, ha kifogása lesz a macska szőre miatt, hát vegye meg máshol a médiát. Mert én azt mondom neki, nézze uram, ez a macska egy bajnok! És én vagyok a bajnok ligája! 

hétfő, január 06, 2014

Szándékos esők

 
Pusztai Péter fotója
Ócskapiac

Lassú, unalmas, szándékos esők
áztatják ifjabb Plinius, s az idősebb Lászlóffy senkinek nem kellő könyveit, nézem, amint elfolynak a lapok ebben a hideg, vasárnapi sárban. Még szellő sem lebben, hogy fölkapna legalább egy betűt valahonnan.
Se betű, se könyv, se gondolat nem kell már senkinek, csak a jó, vastag, norvég zokni, de abból is egy, vagy kettő, mert annyival ki lehet bírni néhány telet. Ha lesz még tél, ha lesz még hideg, ha lesz még cipő. És láb is. Maholnap semmit nem lehet tudni bizonyosan.
Csak az bizonyos, hogy szándékosak ezek a lassú, unalmas esők. Könyvet csak úgy áztatnak el, szándékosan.
Újságok írták a minap, hogy könyveket égetnek valahol. De éppen csak meglebbentették a hírt, úgy, amiképpen a száradó szénát szokták villára venni, s ott hagyni, süsse a nap.
Kellett a hír, kellett a riogatás a tűzzel, ijesztő hírekből él az újság, s az is, aki írja.
Most csönd van.
Azóta semmi tűz, semmi füst, semmi hír.

Csak ezek a lassú, unalmas, szándékos esők áztatják ifjabb Plinius, s az idősebb Lászlóffy senkinek nem kellő könyveit a hideg, vasárnapi sárban.