szombat, augusztus 10, 2013

Mivel törődjünk?

                                                                                                       
Dancs Artur fotója
Ez a világ

Ez a világ arra tanít bennünket, hogy sokat ne tanuljunk, mert akik tanítanak, azok is keveset tudnak, kár az időnket erre pazarolni. Bőven elég, ha annyit tudunk, hogy sokat nem jó tudni.

A sok tudás nyugtalanná, elégedetlenné teszi az embert, mert mindegyre az jut eszébe, vajon, még mi mindent nem tud a világról, és saját magáról.

Ez a világ arra tanít bennünket, hogy sokat ne dolgozzunk, mert akik sokat dolgoznak, s munkájukkal sokat keresnek, azoktól sok pénzt vesznek el, amit szétosztanak azok között, akik semmit nem dolgoznak.
Ebből következik, hogy igazságtalannak tartjuk azt a világot, amelyben élünk.
Ez a fölismerés olykor dühítő is tud lenni, mert nem szép és nem jó dolog igazságtalan világban élni.

Ez a világ arra tanít bennünket, hogy tanulás és munka helyett olyasmiket találjunk ki, amik ugyan nem a legokosabb dolgok, de legalább nem dühítik az embert.
Itt van például a szervezés. Szervezzük meg, hogy mások hogyan tanuljanak, miképpen dolgozzanak, hol keressék az igazságot és a nyugalmat.

Szervezzünk dalolni, táncolni szerető közösségeket, fesztiválokat, ahol dobszóra lehet szökdösni, büntetlenül üvöltözni. Ez a büntetlen ordítozás és ugrándozás levezeti az emberben fölöslegesen felgyülemlett energiákat, utána édesebb a pihenés, mélyebb az alvás.
A jól pihenő, mélyen alvó ember, ameddig jól pihen és mélyen alszik, általában nem követ el a társadalomra nézve káros betöréseket, nem verekszik, nem üt el senkit a zebrán, röviden megállapíthatjuk róla, hogy ki lehet jönni véle.

Ez a világ arra tanít bennünket, hogy valamiképpen jöjjünk ki egymással, kerüljük a kényelmetlen helyzeteket, legyünk elégedettek és törődjünk a saját boldogságunkkal.


Ez a világ arra tanít bennünket, hogy ne törődjünk a világgal.


1 megjegyzés:

Muzsi Attila írta...

És ne törődjünk se a valós se az igaz dolgokkal, hanem mindenben találjuk meg a pozitívumot...
(nagyon örvendenék, ha ezt valaki meg is magyarázná nekem, hogyan...)
Na de itt szomorkodva ezen a műhelyemben, hogy talán a világ legegyszerűbb dolgát nem értem, kipattant belőlem a ritka nagy felismerés, hogy: "igazságtalanságban élni nem annyira fájdalmas, mint az igazságot keresni..."