péntek, május 10, 2013

Egy madárral vagyok haragban

Elekes Károly:Rongyos madár


Énnekem mindig valakivel haragban kell lennem. Igen. Most egy madárral vagyok haragban.  Mert miképpen viselkedik egy tisztességes madár? Ha olyan a kedve, beröpül a házba, szárnyaival a csillárt, az ablakot, a függönyöket csapdossa, s azzal ki is megy, fölül a kémény tetejére, s tűnődik, vajon mit is  keresett abban a házban.
Ez a mostani madár, akivel haragban vagyok, nem ilyen madár. Ritkán röpül, inkább gyalog jár.

Ülök az asztalnál, látom, settenkedik, átlépi a küszöböt, bejön, megáll. Mozdulni sem merek, nehogy megijesszem, ő pedig lép még kettőt-hármat befelé, s mint egy kíváncsi vénasszony, leskelődik egy régi drapéria mögül, nyújtja a nyakát, néz, figyeli mivel foglalkozom. Mondanám, gyere be bátran, épp búslakodom, mint máskor, ha nagyon egyedül vagyok. De nem mondom. Mit lehet beszélni egy madárral? Rágyújtok egy újabb cigarettára. Látom, nem fél a füsttől, de utálja. Még egy pillantást vet reám, megfordul, lépked kifelé, megáll a küszöbön és azzal fejezi ki véleményét a látottakról, hogy pöttyent egy jó nagyot az ajtó elé, úgy megy ki az udvarra, a bokrok, hervadt virágok közé. Nem állom meg, hogy ne nézzek utána. Ahogy meglát engem az ajtóban, mintha sörétes puskával lőttek volna rá, felröppen, s szárnyaival csapkodva száll föl a szomszéd ház tetejére, s onnan tovább, a kék magasságba.
Volt madár, nincs madár.

Haragszom erre a madárra. Különben is, általában mindenre, mindenkire haragszom. Talán az egész világra. De erre a madárra nagyon.
Ha már bejött, ha már szeret gyalog járni, miért nem nézett körül a házban? Miért nem ugrott föl az asztalra, ahol ülök, nézte volna meg az öngyújtóimat, a szemüvegimet, az óráimat, a kávéscsészét, a sokféle apró szerszámot, amikkel teljesen fölöslegesen körülvettem magam? Vagy miért nem kukkantott bele a virágvázába, amelybe vizet nem öntöttem immár hetek óta? Vagy miért nem vette számba az ébresztőóráimat, járnak-e, s ha nem járnak, miért nem járnak? Vagy miért nem csapott néhányat a szárnyaival, hogy a szőnyegekről fölszálljon a por, s figyelmeztessen, ez így nincs jól? És miért pöttyentett elmenőben a bejárat elé nem pedig a tévé tetejére? Mert azt a tévét sem nézem, hacsak nincs benne valami különös, amire időnként fölhívja figyelmemet a feleségem? Vagy miért nem vetett egy pillantást a szerteszét heverő könyvekre, amelyeket csak itt tartok valamiért, de egyiket sem olvasom? És ha már begyalogolt ide, miért nem fedezett föl például egy molypillét? Mert van úgy, ütik ki a szemem a molypillék, de őket megfogni nem tudom. Vagy ott vannak a levetett ingeim a székeken, nagy rendetlenségben, mert lusta vagyok azokat kupacba rakni?

Lett volna néznivalója a konyhában is. Még jó, hogy nem ment be oda. Mert mi van a konyhában, amikor egyedül vagyok? Lépni sem lehet a csempés padlón, ragad hozzá a cipőm az elcsöpögtetett méztől. Egy kanalat nem lehet fölemelni az asztalterítőről, mert jön vele a villa, a kés, a tányér, a sótartó.
És az a szoba, ahol alszom? Az nem hálószoba! Az egy röhej! A fiam roppant találó kifejezéssel így nevezte el: albán kórház. Egyszer azt mondtam a fiamnak, rendben van, az a szoba csakugyan olyan, mint egy kórház. De miért éppen albán? Azt mondta erre, ő sem tudja, de nagy ott az összevisszaság. Hát nagy!
Az ágyam? Mintha kötelet akarna csinálni valaki a lepedőkből, a takarókból, a párnából, minden össze van csavarodva. Ott egy madárnak sincs semmi keresnivalója…
Azért haragszom erre a gyalogos madárra. Úgy ment el innen, mintha itt sem lett volna.
És most már magamra is haragszom, nem csak a világra. Én is úgy megyek el innen, mintha itt sem lettem volna.

3 megjegyzés:

Muzsi Attila írta...

Dehogynem. Nálam sem néztél szét, de azért pottyantottál egyet...nekem...

Elod Koncsag-Szasz írta...

Emlékszik még, mit mondtam, amikor ott jártam? Nem nézem meg a festményeket, mert inkább Frici bácsira vagyok kíváncsi. Ez a madár is így volt vele...

Elekes Ferenc írta...

Megjegyzésed fölér egy fényes kitüntetéssel.(Például Lovagrend!)