Matekovics

Matekovics János

-Mit keresel te az asztalon, János?-kérdezte Lazics egy reggelen a szerkesztőségi asztalon fekvő Matekovicstól, aki úgy aludt az újságok között, hogy a nyála oda folyt le a címlapokra.

-Ez az asztal tegnaptól az én szállodám is, felelte Matekovics, miután fölébredt és megtörölte a szemét.

-Szép, magas szállodád van, János, tied a tizedik emelet, ha fölkelsz látod az egész Bukarestet, mondtam Matekovicsnak, hogy szóljak valmit én is.

-Szép és magas, mondta Matekovics. Csakhogy én nem Bukarestet nézem innen, hanem az egész országot nézem. Pontosabban az egész ország ifjúságát. Még pontosabban, a magyar fiatalok jövőjét. Egész éjjel ezen törtem a fejem. Hogy miképpen tudnám a jövőjüket föllendíteni. Ismeritek ti a libikókát? Úgy is mondják, palinta. Na, engem a szerencse fölültetett a palinta egyik végére, mert ugye, újságíró lettem. A másik végén ott van a magyar fiatalság, mert ugye, ez a lap, a miénk, ifjúsági lap. Normális esetben a fiatalságnak föl kell emelkednie, ha én a  palinta egyik végére ülök. Ennek az átvirrasztott éjszakámnak ez lenne az értelme. El is határoztam, megmaradok ebben a sorsban, ebben az elképzelésben. Vegyétek úgy, hogy ezután ez lesz minden mozdulatomnak a lényege.

-Meg akarod váltani a világot, János?-kérdezte Lazics.

-Meg. –mondta Matekovics.

-Egyszer én is meg akartam váltani a világot, de tudod, mi lett abból a megváltásból, János?-tettem föl a kérdést.

-Mi lett?

-Az lett, hogy a világ elfordította a fejét s én bánatomban ruhástól beleugrottam  itt egy nagy, bukaresti tóba.

-Saztán?-kérdezte Matekovics.

-Sasztán tovább semmi. Mindenki megy tovább a maga útján.

-Így nem lehet élni, ahogyan te élsz, Frici. A megváltással addig kell próbálkozni, ameddig megfeszül ez ember, vagy belehal. Hát nem azért vagyunk, hogy megpróbáljuk állandó jelleggel,-szögezte nekem a kérdést Matekovics.

-Hát te csak próbálgassad János, azzal a kialvatlan, bedagadt szemeddel, mondtam, s már meg is bántam, amit mondtam a bedagadt szeméről.

Soha nem tudtunk bajtársias barátságban lenni mi ketten, Matekovics és én. Soha. Azért nem, mert ő mindent meg akart szervezni, én pedig nem szeretek semmit megszervezni.

Egyszer hallom, hogy Matekovics igazgató lett egy bukaresti művelődési házban. El is mentem, hogy lássam, mit igazgat benne Matekovics János. Beszélgetni kevés időnk volt, csak éppen üdvözöltük egymást. Mindenki őt kereste valamiért. Hogy ezt ide kellene tenni, azt oda kellene tenni, mert így és úgy.

Egyszer hallom, hogy Matekovics színdarabot ír. Kérdem, milyen színdarabot írsz, János? Sírás lesz benne több, vagy inkább kacagás? Azt felelte mindenből annyi lesz benne, amennyire szükség van egy jó színdarabban.

Egyszer hallom, hogy Matekovics elhagyta a fővárost, el az  ifjúság föllendítését, beállt egyszerű munkásnak egy gyárba.

Kérdeztem Lazicstól, te, mi történt a mi Jánosunkkal, most akkor mi lesz a megváltásból. Azt mondta, Matekovics állítólag teljesen megvilágosodott és Sepsiszentgyörgyön kijelentette, ha tisztességes akar lenni valaki, álljon be egyszerű munkásnak. Mert ebben a rendszerben csak az egyszerű munkás lehet tisztességes, mindenki mást elkap a gépszíj és elveket kell szolgálnia, nem a népet.

Most hallom, hogy meghalt Matekovics János. De nem az egyszerű munkás Matekovics halt meg, hanem egy tiszteletre méltó közember, a kultúra nyughatatlan szervezője. Az az ember, akinek nevét Czegő Zoltán is méltónak találta arra, hogy tollának hegyére tűzze.

Az az igazság, hogy igazából gyászolom én is Matekovics Jánost. Azért gyászolom, mert ismét elment közülünk valaki, aki a megváltást élete céljának tekintette és aszerint is élt. Nyugodjék békében Matekovics János.

A hőség napjai

Dancs Artur felvétele

Ózon

Tanakodnak a tudósok,

miért a téli nagy fagy,

honnan a nyári hőség,

van is magyarázat, jó sok:

veszekednek az atomok,

rendetlen a klíma,

Isten is csak úgy tesz,

mintha takarítna.

Halkan szól a költő,

talán félti rangját:

kilyukadt az ég, mint

térdemen a nadrág.

Fecsegések

Bálint Zsigmond fotója

Most pedig mondd el a vesédet!

Apró gyermek bújt meg a kardvirágok mögött, onnan lesi a morzsát szedő galambokat. Kérdem tőle, miért bújkálsz, amikor ezek a galambok itt mászkálnak a lábunk előtt, nem félnek semmitől, nem bántja őket senki...

Azt mondja, azért, mert hiába nem félnek, mégsem lehet könnyen beléjük rúgni.

Kérdem, miért akarsz te a galambokba belerúgni. Azt feleli, azért, hogy legyen beléjük rúgva.

Hallgatok és töröm a fejem, még mit kérdezhetnék.

-Miről tárgyaltok ti itt, az unokámmal, szólít meg egy ismerős. Mondom, miről tárgyalunk.

-Gyere, Palkó, mondd meg szépen a bácsinak, hogy hívnak téged,na, gyere már, Palkó!

Jön Palkó, nyújtja a kezét és azt mondja, Palkó.

-Hát a másik nevedet nem mondod meg a bácsinak, Palkó? Ugye, megegyeztünk, hogy neked van másik neved is, Palkó...

-Van nekem másik nevem is, de azt most nem mondom meg, csak azt, hogy Palkó! Ennyi elég a bácsinak, legyen elég mára...Most pedig mondd el a vesédet, amíg nekem sikerül belerúgni a galambokba...

- Hallod, mit mond az unokám? Hogy mondjam el neked a vesémet. Ugye, neked is van ilyen palkószerű unokád?

-Palkószerű unokám nincs, az én unokáim leánygyermekek.

-Hát az baj. Nagyon nagy baj! Tudod, mi a baj ezekkel a leánygyermek unokákkal? Az a baj velük, hogy leánygyermekek. Velük nincs amiről tárgyaljon egy magamfajta nagyapa.

-A vesédet nem mondhatnád el egy leánygyermeknek? Csak egy palkószerűnek?

-Nem. Azt nem. Hogy venné ki magát, ha leánygyermeknek magyaráznám, milyen nehezen pisilek, s mivel? Hogy venné ki magát? Te hogy állsz a veséddel?

-Köszönöm, egyelőre meg vagyok elégedve a vesémmel.

-Az jó, mert akkor most elmondom  én neked a vesémet.

Meghallgattam mindent, amit elmondott a veséjéről, s csak annyit tettem hozzá, ilyenkor legjobb, ha megeszik egy görögdinnyét, az kimossa a veséjét.

-Görögdinnyét? Még az hiányozna nekem, a görögdinnye! Hát nem olvastad, hogy a görögdinnye cukrot visz be az ember szervezetébe? Fölösleges kalória a cukor, nincs annál veszedelmesebb.

-Akkor sört kell inni, mondtam elbizonytalanodva.

-Sört? Még az hiányozna nekem, a sőr! Hát nem olvastad, hogy a sör miket művel az ember szervezetével? Hogy abban is ott van a fölösleges kalória?

-Miért olyan nagy baj, ha van az embernek egy kis tartalékolt kalóriája, kérdeztem okoskodva.

-Azért olyan nagy baj a fölösleges kalória, mert attól fölélednek az ember betegségei. Ameddig nincs bennünk fölösleges kalória, éppen csak éldegélnek szervezetünkben a bacillusok és vírusok, győzedelmeskedni nem képesek, ezt tudományosan úgy mondják, lappanganak, még tudományosabban pedig úgy, hogy  vegetálnak. Te nem szoktál orvosi könyveket olvasni?

-Szoktam, sajnos, szoktam, valltam be halkan, kissé szégyenkezve.

-Hányféle betegséged van, kérdezte bizalmasan.

-Sokféle.

-Súlyos is van közöttük, vagy mindenik csak olyan, mint a tyúkszem, lúdtalp , árpa, vagy a szimpla pattanás?

-Súlyos, az nincs.Minden betegségem csak olyan, mint a tyúkszem, lúdtalp, árpa, vagy a szimpla pattanás. Esetleg a májammal lehet valami, a szívemmel, gyomrommal, tüdőmmel, gondolom, a sok cigaretta miatt...

-Amíg a galambokat vadássza Palkó, nem mondanád el például a májadat? Vagy a tüdődet? Mert látom, most is szívod a cigarettát. Nem egyébért, csak azért, mert a betegségeket el kell mondani. Hogy legyenek elmondva. Az el nem mondott betegségek bent ragadnak a szervezetünkben, valósággal berozsdásodnak oda, mint egy vascsavar. Vagy mint egy dugó. Régi könyvekben olvastam, hogy egy tudós lement a kútba, s ott mondta el ami beléje volt szorulva, nem talált magának embert, akinek kiönthette volna a lelkét. Így vagyunk a betegségekkel is. Ki kell őket beszélni a szervezetünkből, ez olyan fontos, mint egy parancsolat. Nem bánom, a gyomrodat most hagyjuk ki, de a többit elmondanád, amíg a galambokkal van elfoglalva Palkó?

-Nem. A májamat nem mondom el. Sem a szívemet, sem a tüdőmet. Egy pattanást elmondhatok, csak azért, hogy legyen elmondva. Palkó is azért akar a galambokba belerúgni, hogy legyen beléjük rúgva. A másik nevét pedig azért nem mondta meg Palkó, hogy az egyik legyen nekem elég mára.

-Ilyen kötekedő emberrel még nem találkoztam. A lelkemet tettem ki, amíg elmondtam a vesémet, te meg cserébe egy semmi pattanást mondanál el, rosszabb vagy, mint Palkó...

A helyzet

Költő az akasztófa alatt

Gyönge a vers,

mondjuk, mint a harmat.

Erős a hatalom

akkor is ha hallgat.

Amikor megszólal,

dicsér és dicsőít,

háznak nevezi ólad,

mondhatsz akármit,

kirúgja a széket

alólad.