Töprengés

Nem egyéb

(Levél Cseke Gáborhoz)

Naponta többször eszembe jut, hogy megyünk neki a  jövő hétnek. És hogy te mész neki a késnek. Izgalomban vagyok emiatt. Valósággal.
Egyszer az unokatestvérem apja, a 70 éves Szőcs Mihály esett át egy vesekő kivételén. Hívott, hogy nézzem meg a köveit. Akkora volt az egyik, mint az öklöm. A többi kisebb. Mint egy dió. Vagy  mint egy mogyoró.

Ez a Mihály azt  mondta, na, nézd meg, ezeken a köveken át kellett esni.
Mondhatni könnyen esett át. Egy-két hétig sápadt volt, sétált és elmélkedett. Aztán járt a piacra egy kicsi, maga alkotta szekérkével. Soha nem panaszkodott. De amikor vendégei voltak, megmutatta a köveit. Mintha ékszerek lettek volna azok a kövek!
Szibériában volt hadifogoly, itthon unatkozott és sokáig nézte a földet.
Hosszú, unalmas életet élt.
Emlékszem, egy napon azt mondta nekem, az ember több szenvedést kibír, mint a legerősebb állat. Pedig gyönge az ember. Mert gondolkodik. Mert örökösen töpreng valamin. A töprengés gyöngíti le az embert, nem egyéb.