szerda, február 29, 2012

Tilda


Pusztai Péter fotója
Most pedig szépen meg leszel mondva!

Tilda elemista korában elveszítette Japánt. Még az igazgató is nagyot sóhajtott, amikor meghallotta a hírt, hogy pont az ő iskolájában veszett el Japán. Hogy az ő iskolájában semmire sem tudnak vigyázni. Pedig ő megmondta, az ő iskolájában mindenre kell vigyázni.
Történt, hogy földrajz órán megkérdezte a tanító, ki tudja megmutatni, hol van a térképen Japán. Senki nem jelentkezett. Csak Tilda. Magasra nyújtotta karját, előre hajolt, éppen csak nem esett ki a padból.
Na, gyere, Tildácska, mutasd meg ezzel a pálcával, hol van Japán, hogy lássa meg ez a tudatlan népség, van, akit érdekel, hol van a térképen Japán. És Tildácska kiejtette a kezéből a pálcát. Azt pedig föl kellett venni. Ezzel a fölvevéssel veszett oda Japán. Csak állt a térkép előtt és azt mondta, hát az előbb még megvolt, tanítóbácsi! Tisztán láttam a padból. Most meg nincs sehol ez a Japán...
A tanítóbácsi emelkedett személy volt, belátó és megértő ember. Azt mondta, na, nincs semmi baj Tildácska, ha elveszett, hát elveszett. Fő, hogy jelentkeztél. Kárpótlásul ezennel kinevezlek téged örökös hetesnek. Minden kihágást, rendetlenséget azonnal jelentsél! Hogy ebben az iskolában rend legyen. És semmi el ne vesszen. Mint Japán.

Nem volt az iskolában butább gyermek, mint Tilda. De figyelmesebb és szorgalmasabb gyermek sem volt az iskolában, mint Tilda. Ha valaki után  véletlenül becsapódott az ajtó, Tilda azonnal figyelmeztette, most pedig szépen meg leszel mondva! Mert ebben az iskolában nem tűrjük a csapkodásokat.

Tilda jelenleg többgyermekes, példás háziasszony. Piacra jár egy nagyobbacska kosárral.
A minap valamelyik régi osztálytársa megkérdezte tőle, Tildácska, most már tudod-e , hol van a térképen Japán? Azt felelte, őt egy csöppet sem érdekli, hol van a térképen Japán. Őt most az érdekli, miért ment föl a tojás ára. Mert fölment. Legalább háromszoros az ára. Ha nem drágább. Ezt pedig nekünk az eu csinálta. Mégpedig úgy csinálta, hogy nem is szégyenkezik a drága tojás miatt. Az újság is írja, hogy az erőltetett ketreccserék következményeit nyögi egész Európa. Az uniós szabályok szerint ki kellett dobni a régi tyúkketreceket. Őket kellene kidobni az euból, nem a tyúkketreceket! Ha nem szégyellik, hogy miattuk lett ilyen drága a tojás. Mert ugye, a tojás hordozza a sütemények árát, a piskótáét, a madártejet nyugodtan el is lehet felejteni. Pedig hogy szerették a madártejet az én gyermekeim!

És akkor most hogy lesz ezzel az euval, kérdezte a régi osztálytárs. Kinek jelented Tildácska, hogy baj van a tojás árával? Mert ugye, az eut nem érdekli, mennyibe kerül a tojás, mint amiképpen minket sem érdekelt, hol van a térképen Japán.
Kinek jelentem? Hát éppen az a legnagyobb baj, hogy nincs, akinek jelenteni. Esetleg Amerikának szólhatnánk, hogy nézzen Európa körme alá, de már neki is kezdett feketedni a körme alatt. Éppen ez a legnagyobb baj. Hogy nincs, akinek jelenteni, ha valami nincs jól.
Kár, Tildácska, nagyon nagy kár! Hogy nincs, akinek jelenteni. Soha el nem felejtem, amikor te hetes voltál és ha véletlenül becsapódott az ajtó, te följegyezted, ki után csapódott be és figyelmeztetted, most pedig szépen meg leszel mondva!


6 megjegyzés:

Anna írta...

Te is meg leszel mondva, Frici. Szépen.

Elekes Ferenc írta...

Meg. Szépen.

tarcsi írta...

Most pedig fel leszel köszöntve:

Pohárköszöntő helyett

Hány kerekes Elekes,
amikor a múltba les?
Négykerekes, sok(k)kerekes
öreglegény már Elekes:
s hogy még ma is Frici?
titok, mint a fruska-cici.

Haja szála meg sem görbül,
mikor hiányzik a körbül,
a négyszögesített körből
hol hétköznapokkal flörtöl,
blogjába gyűjti szénáját,
szemével nyitja a száját
Feriforma szép sorokba
vonult az irodalomba.

S most is éppen hetvenkedik
években hetvenhetedik,
nem is kerek, gurul a kő,
ami elmúlt, vissza nem jő.

Hány keréken süvít a szél,
mikor a jelenről beszél,
és hány ablakot nyitogat,
aki huzatot patyolgat,
félrecsapja gond-kalapját,
maga vakarja a skalpját?

Minden kerék teszi dolgát,
forogjon sok Feriformát.
Ki olvassa, ezt kívánja,
Frici születésnapjára!

Miviana írta...

Kétszer 7, nem semmi.
ISTEN ÉLTESSEN SOKÁIG, BOLDOG (HOLNAPI) SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK !!! :)) Miviana

R.Enikô írta...

Bár a tojás nagyon drága,
Ma ne bánkódjék érte senki.
Mert, torta jár az Ünnepeltnek,
Olyan,amit nagyon szeret!

Szórja a nap arany sugarát,
Mosolyogjon az egész világ.
Az Ünnepeltre ezer áldás,
Jó egészség,a jókívánság!

Elekes Ferenc írta...

A Facebuk csapata fölhívta a figyelmemet, hogy sorry, nem küldi el leveleimet, amelyekben megköszöntem a születésnapomra érkezett jókívánságokat, csak úgy, ha mindenikhez regisztrálom magam, satöbbi. Szigorú társaság ez a Facebuk, sorry, inkább itt köszönöm meg mindenkinek a figyelmességét és kedvességét.

frici.