szerda, február 29, 2012

Tilda


Pusztai Péter fotója
Most pedig szépen meg leszel mondva!

Tilda elemista korában elveszítette Japánt. Még az igazgató is nagyot sóhajtott, amikor meghallotta a hírt, hogy pont az ő iskolájában veszett el Japán. Hogy az ő iskolájában semmire sem tudnak vigyázni. Pedig ő megmondta, az ő iskolájában mindenre kell vigyázni.
Történt, hogy földrajz órán megkérdezte a tanító, ki tudja megmutatni, hol van a térképen Japán. Senki nem jelentkezett. Csak Tilda. Magasra nyújtotta karját, előre hajolt, éppen csak nem esett ki a padból.
Na, gyere, Tildácska, mutasd meg ezzel a pálcával, hol van Japán, hogy lássa meg ez a tudatlan népség, van, akit érdekel, hol van a térképen Japán. És Tildácska kiejtette a kezéből a pálcát. Azt pedig föl kellett venni. Ezzel a fölvevéssel veszett oda Japán. Csak állt a térkép előtt és azt mondta, hát az előbb még megvolt, tanítóbácsi! Tisztán láttam a padból. Most meg nincs sehol ez a Japán...
A tanítóbácsi emelkedett személy volt, belátó és megértő ember. Azt mondta, na, nincs semmi baj Tildácska, ha elveszett, hát elveszett. Fő, hogy jelentkeztél. Kárpótlásul ezennel kinevezlek téged örökös hetesnek. Minden kihágást, rendetlenséget azonnal jelentsél! Hogy ebben az iskolában rend legyen. És semmi el ne vesszen. Mint Japán.

Nem volt az iskolában butább gyermek, mint Tilda. De figyelmesebb és szorgalmasabb gyermek sem volt az iskolában, mint Tilda. Ha valaki után  véletlenül becsapódott az ajtó, Tilda azonnal figyelmeztette, most pedig szépen meg leszel mondva! Mert ebben az iskolában nem tűrjük a csapkodásokat.

Tilda jelenleg többgyermekes, példás háziasszony. Piacra jár egy nagyobbacska kosárral.
A minap valamelyik régi osztálytársa megkérdezte tőle, Tildácska, most már tudod-e , hol van a térképen Japán? Azt felelte, őt egy csöppet sem érdekli, hol van a térképen Japán. Őt most az érdekli, miért ment föl a tojás ára. Mert fölment. Legalább háromszoros az ára. Ha nem drágább. Ezt pedig nekünk az eu csinálta. Mégpedig úgy csinálta, hogy nem is szégyenkezik a drága tojás miatt. Az újság is írja, hogy az erőltetett ketreccserék következményeit nyögi egész Európa. Az uniós szabályok szerint ki kellett dobni a régi tyúkketreceket. Őket kellene kidobni az euból, nem a tyúkketreceket! Ha nem szégyellik, hogy miattuk lett ilyen drága a tojás. Mert ugye, a tojás hordozza a sütemények árát, a piskótáét, a madártejet nyugodtan el is lehet felejteni. Pedig hogy szerették a madártejet az én gyermekeim!

És akkor most hogy lesz ezzel az euval, kérdezte a régi osztálytárs. Kinek jelented Tildácska, hogy baj van a tojás árával? Mert ugye, az eut nem érdekli, mennyibe kerül a tojás, mint amiképpen minket sem érdekelt, hol van a térképen Japán.
Kinek jelentem? Hát éppen az a legnagyobb baj, hogy nincs, akinek jelenteni. Esetleg Amerikának szólhatnánk, hogy nézzen Európa körme alá, de már neki is kezdett feketedni a körme alatt. Éppen ez a legnagyobb baj. Hogy nincs, akinek jelenteni, ha valami nincs jól.
Kár, Tildácska, nagyon nagy kár! Hogy nincs, akinek jelenteni. Soha el nem felejtem, amikor te hetes voltál és ha véletlenül becsapódott az ajtó, te följegyezted, ki után csapódott be és figyelmeztetted, most pedig szépen meg leszel mondva!


kedd, február 21, 2012

Meg vagyok értve, tata?




Ez a harc lesz a végső

-Maga nem hallja, hogy csörög a telefon a zsebében? Csak hányja a havat és nem figyel oda a telefonjára?
-Köszönöm. Halló!
-Maga miért hord koporsót a zsebében?  Mert ez a maga telefonja pont olyan, mint egy koporsó! Csak egy kicsit kisebb. De pont olyan. Fixre. Enhetvenhármas. Ez olyan régi, hogy amikor csinálták, én még meg sem voltam születve! Még jó, hogy a zsebében hordja, így nem látja senki, s magának nem kell szégyenkezni miatta. De ha nem szégyenkezik miatta, akkor akaszthatná a nyakába is. Ezt ma már le nem tépik a nyakából, el nem lopják, mert ez már nem kell senkinek. Ingyér sem kell. Maga nem süket egy kicsit? Érti, mit mondok? Miért nem vesz magának egy jó telefont? Egy ilyent né, mint az enyém! Android. Nem drága, csak kétszáz euró, ha szerencséje van. Vagy nem akar érte annyit áldozni? Én a maga helyében áldoznék. És nem takarítanám a havat a kapum előtt. Ha lenne kapum. De nekem nem kell se kapu, se ház. Csak a baj van vele. Az én szüleimnek sem kell se kapu, se ház. Se munka. Munkából nem lehet megélni. Apám ameddig dolgozott, nekem is csak ilyen ócska telefonom volt, nem lehetett reá zenéket rakni, sem játékokat, sem jútubot, az olyan nem ér semmit. Amikor hozta a béemvét, odatettem a kereke alá, hogy nyomja széjjel. Ez az android más. Ezt elő lehet venni, nem kell dugdosni. És szép.
Honnan volt apámnak pénze béemvére, s androidra, ha nem dolgozik, azt kérdi? Hát onnan, hogy harcol. Nem ül tétlenül, az biztos. És anyám is harcol. És a testvéreim is mind harcolnak. Hol harcolnak, azt kérdi? Hát ott harcolnak, ahol kell. Hogy miért harcolnak, azt kérdi? Hát a jogainkért harcolnak, az emberi jogainkért. Hogy legyenek jogaink és legyen a szóláshoz szabadságunk. Ezeket maga nem hallotta? Pedig mondja a rádió, s a tévé is mondja. Vagy magának tévéje sincs? Olyan lécédé tévé, amelyik széles és olyan képe van, hogy meg kell bolondulni! Maga tudja, hogy mi az a lécédé? Az, amelyiknek olyan képe van, hogy meg kell bolondulni! Fogadni mernék, maga nem is hallott róla. Csak a lapátot ismeri és ezt az örökös kínlódást! Miért kell magának a maga korában havat lapátolni? Miért nem harcol maga is? Ott, ahol kell. Magának is kell, hogy legyenek emberi jogai. És kell, hogy legyen szabadsága a szóláshoz. Vagy maga szólni sem akar már semmit? Enhetvenhármast hord a zsebében és nem is hallja, ha csörög. Csak egy kicsit kellene harcoljon, s megtudná, milyen a jó élet. Maga hallja, amit mondok? Vagy azt sem hallja? Legalább tudja, hogyan kell harcolni? Úgy kell harcolni, hogy ki kell állani bátran, és azt kell mondani, hogy ez így nem mehet tovább! Mert ez így nincs jól. Hogy mi nincs jól? Azt kérdi? Hát azt kell mondani, hogy semmi sincsen jól. Akárhogy van, nincs jól semmi, ameddig az embernek nincsenek meg a jogai és nincs meg a szóláshoz való szabadsága. Azt kell mondani. Addig, amíg megértik. Addig, amig megjön a segély. Ha pedig megjön a segély, jön vele a béemvé és az android is. Meg vagyok értve, tata?
-Meg. Meg vagy értve. Leteszem a lapátot és elmegyek harcolni. Oda, ahol kell. Ez a harc lesz a végső!


csütörtök, február 16, 2012

A német fejsze




Presztízs

-Mit néz? Finom ember vagyok, énbelőlem ritkán gurulnak ki darabos szavak, csak szimplán és egyszerűen megkérdem magától, mit néz? Rajtam mit lehet nézni? Finoman kérdem, nem veszi észre, hogy finoman kérdem? Látom, hogy megáll és néz. Mit néz? Hogy itt piszkálom a fagyott havat? Tudja, hogy mit keresek én most a fagyott hó alatt? Fejszét keresek uram! Német fejszét. Ide dugtam el hajnali négykor. Pontosan hajnali négykor. Épp ütött a toronyóra. Onnan tudom, hogy hajnali négy volt. A toronyórától tudom. És most mondja meg, mit csináljak? Nincs ott a fejsze, ahová eldugtam. A német fejsze. Amit elloptam egy háztól. Ki lophatta el a fejszémet, a német fejszét? Nézheti, hogy piszkálom a fagyott havat, nézheti. Hogy ez a ház a maga háza? Sasztán? Nem mentem be a kapun. Ez a fagyott hó, amit piszkálok, közterületre hullott, hát nem? Az udvaron kívül van mindenesetre. Azt nézi, hogy miért éppen ide dugtam a német fejszét? Hát hová dugjam, hogy ne kapják meg? Úgy saccoltam, itt nem jár senki, ebben a házak közötti szegeletben, s látja, mégis jár valaki és ellopja a német fejszét. Ágakat akartam vágni véle a többieknek, hogy ne fagyjanak meg abban az elhagyott, romos épületben, ahol összeverődtünk, mi nyomorultak. Tudja, mit mondott a hatóság? A hatóság azt mondta verbálisan, hogy rendeletbe hozták, érezzük jól magunkat, vonuljunk be éjszakára egy menhelyre. Verbálisan mondták, nem adták írásba, mert az írás kényes dolog. Tudja, milyen dolog az írás? Olyan, hogy azt egyszer számon lehet kérni. Amit verbálisan mondanak, azt pedig le lehet tagadni. Vagy ki lehet facsarni. Szóval, hogy érezzük jól magunkat egy menhelyen. Azt mondta a hatóság. De ki megy oda? Menjen a hatóság a menhelyre, s akkor meglátja, milyen a menhely! Loptam. Ez igaz. Fejszét loptam egy háztól. Német fejszét. Mennyi gyönyörű ágat tudtam volna véle vágni, de mennyit. Hogy ne fagyjunk meg. És tessék, ellopják a lopott fejszét is. Én tisztességesen bevallottam, hogy én loptam el, amikor faggattak. Azt mondtam, csillapodjanak le, megyek, s hozom a fejszét, jó helyen van ott, ahová eldugtam. És én most vissza tudom vinni a német fejszét a gazdájának? Ugye, belátja, nem tudom. Mert valaki ellopta. Ez presztízs kérdése uram! Ha egyszer azt mondtam, hogy hozom a fejszét és nem viszem, akkor az mi?
Már meg sem kérdem, hogy mit néz rajtam. Nézzen, amit akar. Ha megfagyunk, hát akkor megfagyunk.


szerda, február 15, 2012

Dancs levele



Frisco

„Eszembe jutottál. Mert a héten, ha úgy alakul, elugrom Friscoba. San Franciscoba. Csak úgy. Emlékszem, mesélted, milyen kalandjaid voltak ott is.”
Ezeket a sorokat kaptam ma hajnalban Nevijorkból, az én barátomtól, Dancs Arturtól. Hogy eszébe jutottam. Mert ha úgy alakul, elugrik Friscoba. Csak úgy.
Hát hallgass ide, Artur! Ha te Nevijorkból csak úgy elugrasz Friscoba, akkor a kedvemért egy percre állj meg a Market-street végében. Ott, ahol a villamos megfordul. Adj egy centet annak az embernek, aki ott áll és körül van véve turistákkal. Ezek a jövő-menő népek egy centet szorongatnak a kezükben és sorba állanak, hogy az az ember egy kis gépezettel nyomjon belőle emléket nekik erről a városról. Hogy ott jártak. Én is adtam. Meg is köszönte azt a centet. És én boldog voltam azzal a nyomtatott emlékkel. Abban a városban ugyanis egy centbe kerül a boldogság. Annyiba, Artur! Minden más táján ennek a világnak meg kell szenvedni egy kis boldogságért. Van, ahol lökdösődnek érte, egymás cipőjére hágnak, könyökölnek, rohangálnak, a tüdejüket köpik ki. Itt nem. Itt zsebrevágod azt a kinyomott centet, s elundulsz valamerre. Persze, boldogan. Mindegy, merre indulsz, teljesen mindegy. Azért mindegy, mert itt is csak házak vannak, egyik magasabb, mint a másik, csak utak vannak, egyik hosszabb, mint a másik, mit lehet csodálni a házakon, s az utakon? Na, azért van egy rövidecske utca, ezen végig kell menni. Mert ez a világ legkanyargósabb utcája. (Crokedest street) Jó meredek ez az utca, de megéri végigmenni rajta, mert itt jön rá az ember, milyen kanyargós a sorsa, akárhol is legyen.
Azt mondtam, elindulsz valamerre, boldogan...Csakugyan, nem túlzok, ha azt mondom, annyi boldog emberrel sehol nem találkoztam, mint ebben a városban. Itt nem járkálnak lehajtott fejűek, én legalábbis csak eggyel ismerkedtem meg, kérdezte, merre menjen, hogy elérjen valahová. Mit gondolsz, ki volt ez az ember? Egy szökött magyar volt, az én városomból, munkát keresett éppen.
Ilyenek a véletlen dolgok. Na, igen, a véletlen dolgok! Ha véletlenül a Bush streetre vetődnél, csöngess be nyugodtan a 825-ös ház ajtaján. A házmester kinyitja neked az ajtót, te pedig kérdezd meg tőle, uram, véletlenül nem tetszik tudni, milyen betegségben halt meg hét évvel ezelőtt a régi házmester? Májk, uram, Májk, Elekes Miklós. Az én nagybátyám. Biztosan tudni fogja, ki volt ez a derék Miklós. Mert őt még a Hawaii szigeteken is jól ismerték. Ő volt az az ember, aki soha nem járt lehajtott fővel, csak fölemelt fővel és amerre járt dudorászva járt és fütyörészve. Amikor nem volt munkája, beállított valahová, s azt mondta, az ő neve Elekes Miklós. És dolgozni szeretne. Amikor megkérdezték, mihez ért, büszkén válaszolta, semmihez nem értek uram, semmihez az égvilágon. És azonnal munkát adtak neki, mondván, pont ilyen emberekre van szükségünk uram, akik semmihez nem értenek. Akik azt állítják, értenek valamihez, nehéz emberek, magasan hordják orrukat, bölcsek és beképzeltek. Ezekkel semmire sem lehet menni. Májk, maga máris föl van véve!
Csöngess be bátran. A kilincset ne tapogasd, naponta szidolozzák, olyan fényes, mintha aranyból lenne.
És kérnélek még valamire. Arra, hogy menj végig a Golden Gaten. Nem azért, hogy elmondhasd, végigmentem a Golden Gaten. Azért menj végig, mert a híd tólsó felénél leülhetsz a Csendes- óceán partjára. A megszáradt, szomorú, hűvös katángok közé. Itt örökké fúj a szél, tűrd fel kabátod gallérját és nézz el messzire. A közelben fodrozó vízre ne nézz. Mocskos a tenger, eltévedt dugók ringanak rajta, eldobott üvegek, reves kórók, a föld minden szennye. Nézz messzire. Csak itt jön reá az ember, hogy ami szép ezen a világon, tőlünk mind messze van. Bárhol is legyünk.     


szerda, február 01, 2012

Kapirgáló



Uniós tyúkketrec

Vannak fonnyadt tekintetű, komor nézésű emberek, akik nem ismerik a tréfát, soha nem viccelődnek, akikben nincs meg a játszadozás szenvedélye, akik nemhogy kacagni nem tudnak, de még mosolyogni sem. Ezek a fonnyadt tekintetű, komor nézésű emberek úgy élik le sivár életüket, hogy azt sem tudják, mi a vidámság, az öröm, a könnyed hangulat, amiben csak azoknak van részük e földön, akik jót tudnak röhögni, ha alkalom adódik rá.

Egyszer az egész falu népe a hasát fogta, úgy kacagott, amikor egy gyűlésen a tanács elnöke szigorú hangon bejelentette, ő most az atyhai nép nevében óva inti Amerikát, azonnal vonuljon ki Vietnámból, mert ha nem vonul ki, akkor nagyon nagy baj lesz. A gyűlés után többen megveregették az elnök vállát, azt mondták, derék ember a mi elnökünk, hogy is tudott ekkora marhaságot kitalálni? Hogy az atyhai nép nevében óva inti Amerikát. Mert ha Amerika nem fogad szót az atyhai tanács elnökének, akkor nagyon nagy baj lesz. Hogy is tudott ekkora marhaságot kitalálni? Volt, aki azt mondta, már maga az a szerencse, hogy ilyen elnökük van, megéri, hogy itt éljenek Atyhában. Mert ebben a kicsiny faluban nem lehet unatkozni. Mert ebben a kicsiny faluban van, aki viccelődjék és az is van, aki érti a viccet. És volt, aki ennél is tovább ment, s így fogalmazta meg a mondanivalóját: élni sem érdemes olyan helyen, ahol nincsenek tréfás emberek, sem pedig olyanok, akik értik a tréfát.

Most itt van ez az uniós tyúkketrec.
Szellemes ember lehetett, aki kitalálta, föl kell szólítani egy rakás európai országot, hagyják abba a közös haza alappilléreinek rakosgatását, foglalkozzanak most komolyabb ügyekkel. Mint amilyen például az uniós tyúkketrec. Mert ha nem, akkor nagyon nagy baj lesz.
Hogy néz ki egy európai ország, ha a tyúkketrecekben nincs elegendő ülőrúd és kevés a kapirgáló hely? Föl kell szólítani a népeket, hassanak oda, hogy minden tyúktenyésztő szereljen kényelmes ülőrudat a tyúkoknak és létesítsen kapirgáló helyet, mely ennyiésennyi négyzetcentiméter. Mert ha nem, akkor nagyon nagy baj lesz. Mintha az európai országok tyúktenyésztői nem tudnák, miképpen kell tyúkot tartani.

Jó élni Atyhában. Jó, mert ott vannak tréfás emberek és az is van, aki érti a tréfát.
Jó élni az Unióban. Jó, mert itt is vannak tréfás emberek, akik viccelődve szeretik óva inteni a népeket. Mint az atyhai elnök, aki nekiment Amerikának.
Mégis, mintha nem lenne annyira jó élni az Unióban, mint Atyhában. Ha itt   kevesen értik a tréfát.
Márpedig úgy néz ki, kevesen értik. Mert ezen a fenyegetőzésen a népek nem röhögnek, hanem inkább panaszkodnak. És fészkelődnek, mint a tyúkok, akiknek kényelmes ülőrúd nem jutott még.
Pedig érthetnék. Mert ugye, csak nem áll oda egy uniós szakember hogy a közös haza alapjainak lerakása idején tyúkketrecekkel és fölszólításokkal  foglalkozzék! Különösen most, amikor hajléktalanok ezrei állnak a hideg éjszakában, ki-ki tűnődve, hová hajthatná le fejét.