péntek, augusztus 26, 2011

Felfogás kérdése




Manikűr

A nővér bekopogott a sebész professzorhoz és azt mondta, doktor úr, baj van. Nagyon nagy baj. Egy betegünknek elment az esze. Ott voltam, amikor a műtét utáni napon azt tetszett mondani Feri bácsinak, aztán nem fekszünk az ágyban egyfolytában, hanem járkálunk a folyosón, sétálgatunk, mert ha nem járkálunk, nem sétálgatunk lesz magának egy csomó összenövése a hasában. Kell magának egy csomú összenövés a hasában? Erre Feri bácsi azt válaszolta, neki biza nem kell semmiféle összenövés, sok dolog várja őt otthon a falujában. Na, most már várhatja őt a sok dolog otthon a falujában, mert teljesen meg van bolondulva. Még megszólítani sem merem többé, ott áll a folyosó ablakában, kiahajolva. Már egy órája. Kérdeztem tőle, mit csinál az ablakban, Feri bácsi? Azt felelte, ő most éppen a manikűrösnél van, a körmeit teszik rendbe, itt ráér, neki nincs türelme tétlenül lábadozni ebben a kórházban. És azt is mondta, ez a kórház most tulajdonképpen az ő manikűrkészlete, mert a műtéten már át van esve, csak a körmei vannak még hátra. Nem mertem tovább faggatni, attól féltem, ha tovább faggatom, nem csak a műtéten lesz átesve, hanem az ablakon is, mert az ilyen válaszok alapján tisztán látszik, hogy ez az ember meg van bolondulva. Baj van, doktor úr, nagyon nagy baj!

A sebész professzor közömbösséget színlelve megállt a folyosó ablakánál. Mielőtt megszólalt volna, a biztonság  kedvéért megfogta apám  kórházi köpenyének  övét, és csöndesen azt mondta, odakint szép idő van. Apám azt válaszolta, szép. Ideje is, hogy szép  idő legyen, mert neki otthon sok a dolga.
És járkáltunk, sétáltunk a folyosón, ahogyan meghagytam a műtét utáni napon, kérdezte a sebész professzor.
Persze, járkáltam, sétáltam is. De megálltam itt, mert csodálatos párkánya van ennek az ablaknak. És lentebb, a fal is csodálatos. Nemes cementből való, aprószemű és finom. Énnekem erről a cementről az Északi tenger jutott eszembe, s a manikűrözés.
Mit keresett maga az Északi tengeren, kérdezte a sebész professzor.
Én az Északi tengeren semmit nem kerestem. Csak azt, hogy miképpen lehetne onnan megszökni. Mert a hadifogság nem embernek való hely, mondta apám.
Jaj, értem, sőt, megértem. Csak azt nem fogom föl, mi a helyzet a manikűrözéssel? Mert ugye, úgy mondta, az ablak párkányáról, a kórház faláról, a nemes cementről az Északi tenger, s a manikűrözés jutott eszébe. Az. Az jutott eszembe, mondta apám. Az előbb megszólított egy nővér. Szerettem volna elmesélni neki, milyen jól rendbe tudja szedni körmeit az ember, ha olyan ragyogó manikűrkészlete van, mint például ennek a kórháznak a fala. Vagy az ablak párkánya. De ez a nővér nem hallgatott meg. Sietve ment tovább, be egyenesen a professzor úr szobájába.  Tessék csak megnézni a körmeimet, professzor úr! Énnekem ilyen szabályosan lereszelt, lesimított körmeim utoljára csak a hadifogságban voltak. Mert ott, az Északi tenger partján épült  lágerünk falát is aprószemű, finom cementből csinálták. Az ember megállt a láger ablakában és az aprószemű, finom cementen reszelte a körmeit. Nem kellett attól félnie, hogy belevág az olló.

Sokszor néztem az ablakból az Északi tengert. A hajókat. A jeget. A zuzmarát. A fókákat és a madarakat. Közben reszeltem a körmeimet. Úgy, amiképpen most, a kórházi ablak párkányán, s lentebb, a falon reszeltem, míg egyedül voltam. A cementen csak végighúztam a körmeimet. Ahányszor akartam. Ennyiből állt a manikűrözés.  Emlékszem, sokszor  furcsa gondolatok fészkelték be magukat a normális gondolataim közé. Az Északi tenger partján az a furcsa gondolat fészkelte be magát a fejembe, hogy ha úgy fogom fel, az egész láger fala nem más, mint az én manikűrkészletem. Ha úgy fogom fel. És így is fogtam fel. Azért így, mert életben akartam maradni. Nem maradhat életben az ember ha sokáig veszi körül a bánat és a szomorúság. Felfogás kérdése minden, nem gondolja, professzor úr?

De. Én is úgy gondolom, mondta a sebész professzor és apámat magára hagyta.

Másnap a nővér azzal a hírrel robbant be társai közé, hogy lányok, tudjátok meg, a professzor úr nem normális. Meg van bolondulva. Ott áll a  folyosón, az ablakon kihajolva. És körmeivel a kórház falát vakarja!    


péntek, augusztus 19, 2011

Durva dolgok




Zaklatott idő

Leülünk ide, a szílvafa árnyékába. Mintha pihenni ülnénk le. Nézzük a földet. Én azért nézem a földet, mert tele van az udvar eldobott cigarettavéggel. Mondom a mesternek, azért durva dolog eldobni azt a rengeteg csikket. Mert azokat majd  össze is kell szednie valakinek. És ki lesz az a valaki, aki összeszedi a csikkeket? Én. Más nem szedi össze...
Jaj, hogy magának milyen apró gondjai vannak ebben a zaklatott időben, mondja a mester. Milyen apró gondjai! Ebben a zaklatott időben...Durva dolgok vannak a világban, de maga csak azokat a semmi csikkeket látja meg benne.
Például lőnek. Békeidőben. Lövöldöznek a világban mindenfelé. Ezek a durva dolgok, nem pedig a csikkek! De most tekintsünk el a lövöldözéstől. Nézzük a maga csikkjeit. Nem látja, hogy azok a csikkek már úgy el vannak szíva, nem lehetne belőlük kipréselni egy slukkot sem? Ne szívja annyira a szívére azokat a csikkeket. Nem éri meg. És nincs is értelme. Hagyja rá bátran az időre, s az időjárásra, ezek majd megoldják a dolgokat. Az idő úgy oldja meg, hogy lassan megesz mindent. Még magát is megeszi az idő, s meg a magánál fontosabb embereket is. Nem tudom fölfogni, hogy például a hatóságok miért sietnek annyira megoldani a problémákat. Állandóan nyüsletnek adóért, engedélyért, büntetésért mindenért.  A dolgokat elrendezi az idő. Az időjárás pedig tudja, milyen. Fogja magát az időjárás és szépen elsöpri a csikkeket erről az udvarról. Olyan síma lesz ez az udvar, mint a kényes asszonyok tenyere. De ha úgy adódik, az időjárás elsöpri a házat is. És el a magasabb házakat is. Nincs annak értelme, hogy mindenért izgassa magát, nem elég, hogy magas a  vérnyomása? Tudja, minek van értelme ebben a mostani, zaklatott időben?  A durva dolgoknak van értelme. Vegyük elő  a mi szakmánkat. A házépítést. Régen úgy volt, elpepecseltek a homlokzattal, angyalokat formáztak reá, a tetőre szélkakast tettek, volt, amelyiket meg is festettek, hogy messziről lehessen látni a kakas tollazatát. Ma már az ilyen apró munkákból megélni nem lehet. Sem pedig abból megélni nem lehet, hogy elvállaljuk a ház építését és el a takatítást is. Hányszor töltöttük el a drága időnket a takarítással, de hányszor!  Amikor már minden rendben volt, azt mondta a tulajdonos, nincs rendben. Mert ott maradt az ablak üvegén egy légyszar. Ilyesmikkel töltöttük el a drága időnket. Ennek nincs értelme.
Mondtam is Dánielnek, hallgass ide Dániel! Vállalj durva munkát. Ne könnyű, kényes munkát. Ahonnan földet kell tovább tenni, menj oda és tedd tovább azt a földet. Ezt megfizetik. Mert durva munka. Ha egy fal nincs jó helyen, menj oda és döntsd le azt a falat. És építsd jó helyre. Ez is durva munka. Ezt is jól megfizetik. Ennek van értelme. Ebben a zaklatott időben nem érdemes semmiségekkel foglalkozni. Azt még egy eszesebb tolvaj is tudja, nincs értelme tyúkot lopni. Egy egész bankot érdemes kirabolni. Vagy egy egész várost. Mert ezek is durva dolgok. Csodálkoznak a népek, hogy merre felé megy ez a világ. Most hallom, hogy valahol eladó egy egész város. Van benne kocsma, buszállomás, minden. És nem kell senkinek, pedig olcsón adják. Tudja, miért nem veszik meg azt a várost? Mert nem lehet megélni benne. Amiből nem lehet megélni, azzal nem érdemes foglalkozni.

Mondom a mesternek, nem hittem volna, hogy filozófusra bízom a házépítést, nem pedig kőművesre...
Azt mondja erre a mester, ő sem hisz abban, hogy találnék valahol egy filozófust, aki összeszedné az udvarról a csikkeket. Különösen most. Ebben a zaklatott időben.


csütörtök, augusztus 18, 2011

Deviza




Felhős ablak

Szóval, ezek lennének az ablakok. Ezekért hívott ide engem hajnali nyolcra. Hogy ezeket megpucoljam. Először is számoljuk meg, hány van. Sok. Elég sok. És duplán kell számítani. Mert minden ablaknak két szárnya van, akárcsak az énekes madárnak.  Arról nem is beszélve, hogy magasak ezek az ablakok. Létra van? Rongy van? Tisztítószer van? Olyan, amit reá kell spriccelni. Csak vizes ronggyal nem megy. Eléggé foltosak ezek az ablakok. Van, amelyik egyenesen felhős. Ezek a felhős ablakok milyen pénzben lesznek fizetve? Úgy értem, milyen devizában. Svájciban, vagy pedig ebben az ingatag ejróban? Figyelte, milyen szépek ezek a svájci papírpénzek? Ezeken maga nem lát elnököt, sem semmi nagy embert, hanem virágokat lát. Csupa lila virágot. Itt-ott, talán egy kicsi felhőt. Furcsa népek lehetnek ezek a svájciak. Úgy látszik, náluk devizaalakú felhők járnak az égen és lent a földön csak virágok vannak. Lila virágok, kékes beütésekkel. Semmi elnök! Semmi nagy ember a svájci pénzeken! Furcsa népek. Akkor hogy legyen az ablakokkal? Devizaalapon, vagy pediglen lejben? A nagy ablakokat nem lehet lejben számolni, legalábbis én nem szoktam. A derekam miatt. A sok hajladozás és nyújtózkodás miatt. Ahová egyszer létrát kell tenni, azt csak devizában lehet kalkulálni. Dettó a felhős ablakok. Tudja, hogy jártam egyszer az ilyen felhős ablakokkal? Letörött alattam a létra. Pont az hiányzott a fájós derekamnak! Mert mi jön egy ilyen leesés után? A fizió. Csak járja az ember a kórházakat. Hogy itt fáj, hogy ott fáj. Egyszer azt mondja nekem egy ismerős nővér, neki jobban fáj a dereka, mint nekem. Na, halljon oda! De ő nem jár fizióra, kinek van ideje ilyesmire? Ezzel reám célzott egyenest, az én időmre. És nem is járna, még ha lenne is ideje, mert semmit nem használ a fizió. Mondjuk, egy hétig használ, utána visszaáll a fájdalom. A szomszédom például minden esztendőben elmegy a tengerre a derekával, mert neki ingyen jegye van az ura után. Na, ott bekenik a derekát fekete iszappal. Minden esztendőben. Mert ingyen van neki. Amint mondtam, az ura után. De az az asszony már teljességgel meghülyült a sok iszaptól. És dögönyözéstől. Most  úgy jött haza a tengerről, hogy a fejével is baj lett. Újabban például politizál. Aki elmegy a tengerre a derekával és onnan úgy jön haza, hogy politizál, annak a fejével baj van. De az is biztos, hogy aki lejben számolja az ablakpucolást, az olyan sem lehet normális. Ez a munka időt vesz föl. A sok hajladozás és nyújtózkodás miatt. Mire elvégzi  dolgát az ember, a lej értéke lesuppan a sárga földig. Akkor pediglen mit vesz véle? Perecet? Csak pereccel nem lehet sokáig élni. Főleg dolgozni nem lehet csak pereccel, hát nem jól mondom? Tessék csak kipróbálni. Hajnali nyolctól tessék ablakot pucolni, mondjuk, délig. És egyék csak perecet. Akkor majd meglátja, miért kell devizaalapú ablakpucolást vállalni. Vette észre, mennyire el van romolva ez a világ? Még átszámolni is nehéz a pénzt, nemhogy megkeresni. Ez az ingatag ejró ma ennyi, holnap annyi. A virágos svájci pénzzel pediglen az a baj, hogy nehéz megszokni. Hogy mennyi. Biztosnak biztos, de azt csak a svájciak tudják, hogy mennyi. Mert Svájcban devizaalakú felhők járnak az égen és ezen az alapon számítanak ki mindent. Járt maga Svájcban? Járt. Azt mondják, ott a tavak is devizaalakúak, nem csak a felhők.
Hány óra lehet ilyenkor? Nemsokára dél. Na, ugye mondtam, hogy az ablakpucolás időt vesz föl! És mi még abban sem egyeztünk meg, hogy ezek az ablakok milyen alapon lesznek fizetve!  Eléggé foltosak ezek az ablakok. Van, amelyik egyenesen felhős.


hétfő, augusztus 15, 2011

Bölöni 65

Kedei Zoltán


Kábelkocsma
Fényképezte Kedei Zoltán a kábelkocsmában

Jó hely ez a kábelkocsma. Nekem jó hely. Hat oroszlán fogad a bejáratnál. Hat fehér oroszlán. Gipszből valók, csöndesek, bugyuták, ártatlanok.
Ma, amikor végig sétáltam a hat fehér oroszlán előtt, valami könnyed huzat jött szembe velem a kábelkocsmából. Valami könnyed huzat és egy imbolygó alak.
Azt mondja nekem ez az imbolygó alak, uram, ide ma nem érdemes bemenni. Kérdem, hár miért nem érdemes ide ma bemenni. Megmondom, mondja az imbolygó alak. Azért nem érdemes ide ma bemenni, mert nincs az asztalánál Bölöni Domi. Nincs az asztalánál, pedig néhányan nagyon  várják. Reggel óta. Még maga, Enikő is várja. Tudja, ez a bűbájos Enikő miért várja a mi Dominkat? Hát ugye, ő adja az italokat és ő adja a kávét. Egyik kezében most éppen egy üveg bor van, a másik kezében pedig a toilett kulcsa. Mert ugye, a toilettre kulcs nélkül bemenni nem lehet. Ilyen hely ez a kábelkocsma. Maga miért jár olyan helyre, ahol szükség esetén el kell kérni a toilett kulcsát? Fogadni mernék, hogy csak a mi Domink miatt jár ide, nem egyébért. Mert én is csak a mi Domink miatt járok ide, nem egyébért. Mit gondol, ebben az órában még érdemes, hogy várjunk a mi Dominkra? Mert ha érdemes, akkor hajlandó lennék vissza menni. És várnók ketten egy asztalnál Bölöni Domit.

Próbáljuk meg, mondtam. És vártuk ketten Bölöni Domit.

Kérdeznék én magától valamit, mondta asztalra könyökölve az imbolygó alak. Ha megengedi...
Bármit kérdezhet, feleltem, énnekem semmi titkolnivalóm nincsen.
Ismer maga valakit, akinek a neve Sümi Laji? Ne törje magát! Fogadni mernék, hogy nem ismer. Mert ilyen nevű ember a világon nincs. Sem pedig olyan nevű emberi lény, hogy Pricskili Dungó. Vagy Kukubika Szerencsika. Vagy Milliárdos Makutyi.  Ezeket a furcsa neveket az én fejem szerint mind a mi Domink találja ki. És tudja, hogy mi az érdekes ezekben a kitalált nevekben? Az az érdekes, hogy ezeket a furcsa neveket megjegyzi a magamfajta ember, el tudná sorolni még részeg állapotában is. Azt mondom, Micsobur, egy kicsit somolygok magamban és várom, hogy jöjjön Bölöni Domi. Amikor nagyon magam alatt vagyok, sokszor elgondolom, mitől tudnék én egy kicsit somolyogni? Attól, hogy valahol a világban mennyi a nemzeti jövedelem? Vagy attól, hogy valahol a világban hány gazdag ember él és hány szegény ember? Hogy kit lőttek le és kit fogtak el? Vagy attól, hogy melyik faluban volt tökmag fesztivál, s ott mennyi sört öntöttek magukba a  népek? Az efféle események engem nem hatnak meg. Hát nem izgalmasabb, ha Pricskili Dungóról olvas valamit az ember? Olyan történetet, amely Pricskili Dungóval esett meg? Persze, úgy, ahogyan azt a mi Domink írja le. És nem más. Mert ha más írná le, mi esett meg Pricskili Dungóval, Sümi Lajival, akkor engem az sem hatna meg. Mert az másféle történet lenne. És másféle szavakkal lenne elbeszélve. Olyan szürke, idétlen szavakkal, komolykodva. Ezért várjuk mi itt Bölöni Domit. A hét minden egyes napján. A kábelkocsmában, ahol a toilett kulcsát szükség esetén kérni kell. Ilyen hely ez a kábelkocsma. De mi itt várjuk Domit, mert ez az ő magánjellegű szerkesztősége. Várjuk, hogy ha nem egyéb, legalább lássuk. Az sem baj, ha nem szól semmit. Csak legyen itt.

Most hány óra lehet, kérdezte az imbolygó alak. Mondtam hány óra. Az sok. Nagyon sok, mondta és fölállt az asztal mellől.
Magamra maradtam.
Jó hely ez a kábelkocsma. Nekem jó hely. Amikor ide betérek, hat oroszlán fogad a bejáratnál. Hat fehér oroszlán. Gipszből valók, csöndesek, bugyuták, ártatlanok. Most épp valami könnyed huzat megy ki közéjük a kábelkocsmából. Valami könnyed huzat, s egy imbolygó alak.