vasárnap, július 31, 2011

Van-e igazság a földön?

A macska nyoma


Amikor a mester nagyjából elvégezte a járda betonjának öntését, magához szólította segédeit. Két téglát tett a feneke alá, s azt mondta, mindenki tegyen a feneke alá két téglát és üljön hozzá minél közelebb.
Bőbeszédű, oktatni szerető ember volt a mester. Néha szigorú, olykor barátságos. Amikor szigorú volt, a szeme vörös lett, olyan, mint az angóranyúlé.  Mindegyre pöccintett egyet a simléderes sapkáján és hibát talált valamelyik segéde viselkedésében. Hogy nem figyel rá eléggé, cipőjét babrálja, vagy közben eszik. Miféle dolog, hogy eszik valaki, miközben én a lelkemet teszem ki? Mert nem csak önmagáért tanul az ember. Ott vannak a gyermekek, a szülők, s a feleség. Jól van, a feleséget hagyjuk ki. Nincs mindenkinek felesége. Van, akit már elhagyott, van, akit még nem. A feleséget nyugodtan hagyjuk ki, mondta a mester.

Amikor barátságos volt, eltűnt a szeméből a vörösség, senkit nem hibáztatott semmiért, nem követelte meg, hogy bárki is téglát tegyen a feneke alá és üljön hozzá minél közelebb. Azt sem bánta, ha cipőjét babrálja, vagy éppen eszik valaki a segédei közül.
Most, amikor a mester nagyjából elvégezte a járda öntését, s magához szólította segédeit, szigorú volt, de nem a segédeihez. Önmagához volt szigorú.
Fölháborító, hogy én ezt a jelenséget nem tudom megfejteni, mondta a mester. Figyeljétek meg, amikor kész a járda és sima a friss cement, perceken belül megjelenik valahonnan egy macska.  És ez a macska végig fog sétálni a friss cementen és ott hagyja a lába  nyomát! Mindig így volt. Valahányszor cementet öntöttem, s az utolsó simításokat is elvégeztem, perceken belül megjelent valahonnan egy macska. És ez a macska végig sétált a friss cementen és ott hagyta a lába nyomát. Fölháborító, hogy én ezt a jelenséget nem tudom megfejteni, mondta a mester, közben egyre vörösebb lett a szeme.
A macska nyomáról neked mi a véleményed, Dániel, kérdezte a mester.
Énnekem az a véleményem, hogy ez a jelenség a véletlenek hatáskörébe tartozik, nem pedig a macskák, vagy éppen a maga hatáskörébe, mester. A véletlen dolgokat nem kell megfejteni, nem is lehet. Azok maguktól jönnek elő és maguktól tűnnek el, felelte Dániel.

Maguktól jönnek elő és maguktól tűnnek el? Te nem látod a törvényszerűséget, Dániel?  Figyeljétek meg, most, amikor még sima és friss a cement, perceken belül meg fog jelenni valahonnan egy macska. Eddig miért nem jelent meg? Te nem látod a törvényszerűséget, Dániel?
Majd meglátom, mester, ha csakugyan megjelenik valahonnan egy macska. De nem biztos, hogy megjelenik, mert azt a véletlenek sem tudják, hogy mikor és hol bukkannak föl, éppen azért véletlenek, mondta Dániel.

Nagyon nagy hatalmuk van a véletleneknek. Nagyon nagy és erős hatalmuk van. Innen való az a sajátosságuk, hogy nem is jófélék. Majdnem mind rosszfélék a véletlenek. Megfigyeltem, a főnyereményeket is inkább a gazdagok ütik meg, nem pedig a szegények, mondta a szobafestő, akit senki nem kérdezett.
Kár, hogy megszólaltál, Barni. Kár. Neked mindenről csak a nyeremények megütése jut eszedbe. A te fejedben még nem rakott fészket egy valamirevaló, ép és csinos gondolat. Felőled törhetjük a fejünket a jelenségek törvényszerűségén, neked a nyereményeken jár az eszed. Ezért nem is lett belőled semmi. És nem is lesz soha, csak egy szimpla szobafestő, mondta a mester. 

Csönd lett.

A mester mindegyre körülnézett, nem közeledik-e felénk valamilyen irányból egy macska. Vékony pálcával időnkint nyomkodta a járda szélét, hogy lássa mennyire kötött meg a cement.
Még nem kötött meg, mondta a mester.
Még nem, de egy árva macska sem jött még errefelé, mondta Dániel.
Majd megjelenik, még mielőtt megkötne a cement, mondta a mester.
Már meg ne haragudjék mester, de én a véletlenek törvényszerű viselkedésében nem hiszek, mondta Dániel.
Nem hiszel, mert te még nem öntöttél eddigi életedben elég cementet, Dániel, mondta a mester.

Lassan esteledett.

Ma nem megyünk haza mester? Kérdezte a győztesek hangján Dániel.
Még nem kötött meg eléggé a cement, mondta a mester.
Majd megköt reggelig, mondta Dániel.

Már a Hold is lenézett a felhők közül, amikor csöndesen összeszedték szerszámaikat az építők és elindultak hazafelé.
Egyedül maradtam. Vártam a macskát és sajnáltam a mestert. Sok cementet önthetett eddigi életében. Arra gondoltam, ha lenne igazság a földön, véletlenül csak erre tévedt volna egy kóbor macska.
Rágyújtottam és azt mondtam magamban, nincs igazság ezen a földön.
Ekkor megjelent egy fekete macska. Mint valami tábornok,végig sétált a frissen öntött járdán. Még mielőtt megkötött volna a cement.

Másnap korán jöttek az építők. Mondom a mesternek, mutatnék valamit, mester! Az este, ahogy kitették innen a lábukat, megjelent egy macska. Végig sétált előttem a járda cementjén, nézze, ott a macska nyoma...  


kedd, július 19, 2011

Amerika




Tedd fel a lábad az asztalra

(Levél Dancs Arturnak, Nevijorkba)

Azt hiszem,

most már én is föltehetem a lábam az asztalra. Nem azért, mert ez itt Amerika. Hanem azért, mert fáj. A vénség, s a csúz miatt. 

Egyszer reá fogsz jönni, hogy a világ tulajdonképpen néhány emberből áll. A többi csak tömeg, cement, űveg, vízesés, házak, tornyok, szigetek, fények és árnyak. Ó, persze, vannak arcok is. Élesek és elmosódottak, barátságosak és közömbösek. Mindegy, arcok.

Egyszer reá fogsz jönni, hogy bárhol legyen az ember, száműzetésben van. Az otthonülős ember száműzi magát a világból. A világjáró ember száműzi magát otthonából.  Sehogyan sem jó. De lehet, mindenképpen jó. Legjobb, ha ott él az ember, ahol fölteheti lábát az asztalra.

Amerika ígéret volt. Azt ígérte, előtted a világ, szabad vagy, megragadhatod az alkalmakat. De vajon, meg kell-e ragadni mind az alkalmakat? Vajon, az alkalmak megragadása nem a latrok kiváltsága?

Erről hallgatott Amerika.

Azt hiszem,

most már én is föltehetem a lábam az asztalra. Nem azért, mert ez itt Amerika. Hanem azért, mert fáj. A vénség, s a csúz miatt. 


szombat, július 16, 2011

Megmondom magának

A pofátlanokat mind jól meg kellene verni


A te rossz fiadért

Mondom a mesternek, mester! Furcsa embereket szedett ide össze. A szobafestő egész héten szomorú volt. Vasárnap találkoztam véle, vidám ábrázattal sétált, önfeledten. Kérdem tőle, merre jársz, Barni? Erre azt feleli, nem jár ő semerre. Csak eljött hazulról, otthon is mit csinált volna? Semmit. Csak eljött hazulról, hogy ne legyen otthon. Miféle ember ez a szobafestő, mester?
Megmondom magának, mondta a mester. Ennek a szobafestőnek egyáltalán nincs otthona. Nem jöhet ő el hazulról soha. Csak mondja, hogy eljött hazulról. Csak mondja. Talán azért, mert jól hangzik. Talán azért.

Aztán itt van ez a Dániel. Egy napon arra lettem figyelmes, hogy fütyörészik. Annak a slágernek a dallamát fütyülte, hogy ne sírj anyám, a te rossz fiadért...Egész nap ezt fütyülte. Meg tudná fejteni, miért pont ezt a dallamot fütyülte egész nap ez a Dániel? Valami nyomja a szívét?
Nem nyomja annak semmi a szívét, mondta a mester. Ennek a Dánielnek egyáltalán nincsenek szülei. Se apja, se anyja. Csak szeretné, ha lenne. Apja is, anyja is. De nincs. Nincs az égvilágon senkije. Gondolom, ezzel a Dániel fütyörészése meg is van fejtve...

Akkor vegyük a kopasz, nagyfejű Csabát. Aki állítólag autóbádogos. Ez a Csaba bekötött kézzel jött egy reggelen. De csak azért hogy szétnézzen, mert dolgozni nem tudott volna a bekötött kezével. Kérdeztem, mi történt a kezeddel, Csaba? Azt mondta, megvert valakit, mert pofátlanul viselkedett. Kérdem tőle, legalább megverted tisztességesen? Mert a pofátlanokat tisztességesen meg kell verni. Azt felelte, meg. Megverte ő tisztességesen. Ilyen verekedős természete van ennek a Csabának, mester?
Megmondom magának, nincs neki verekedős természete. Meg sem vert soha senkit. Csak a tömbház bejárati ajtaját ütötte be azon a hajnalon, az üveg vágta el a kezét. Csak mondja, hogy megvert valakit, aki pofátlanul viselkedett. Csak mondja. Talán azért mondja, mert a pofátlanokat csakugyan mind jól meg kellene verni.

Előttem nem tiszta a Krisztián viselkedése sem, mester. Már a legelején leszögeztük, hogy ahol lehet, takarékoskodunk. Nem veszünk drága dolgokat, ez a lakás nem éri meg. Jön Krisztián, s azt mondja nekem, nézzek ki magamnak az interneten márkás kapcsolókat, mert ő a gyönge gyártmányú kapcsolókat föl nem szereli. Igaz, drágák a márkás kapcsolók, de azokat kell megvenni. Kizárólag a márkás kapcsolókat. És legyen az összes egyazon termékcsalád. Olyan nincs, hogy ő az egyik szobába ilyen, a másik szobába pedig másfajta kapcsolókat szereljen. Vagy egy termékcsalád az egész, vagy pedig semmi. Ő föl nem szereli. Ez a Krisztián nem jegyezte meg, miben állapodtunk meg? Abban, hogy ahol lehet, takarékoskodunk? Ezért vettem meg a legolcsóbb kapcsolókat. Amint látom, ezeket mégis  szó nélkül fölszerelte.

Megmondom magának, miért szerelte föl szó nélül Krisztián ezeket a gyönge kapcsolókat. Azért szerelte föl, mert igaz, hogy gyöngék, de legalább egyazon termékcsalád az egész. Nálunk ez számít: a termékcsalád. És ne is faggasson tovább, hogy milyen furcsa embereket szedtem ide össze. Árvák, otthontalanok, elváltak, széthullott sorsú emberek dolgoznak nálam. Egy sincs, aki föl tudna hívni engem telefonon. Mert senkinek nincs lebeszélni való egysége a mobiljában. Hárman szívnak el egy cigarettát. De szívják, s amit keresnek, aznap el is isszák. Együtt isszák el. Egyazon termékcsalád vagyunk. Akárcsak a maga gyönge kapcsolói. Tudja, mit mondok magának? Azt mondom, Isten is takarékoskodott velünk, amikor minket megteremtett. Úgy látszik, időnkint Isten is úgy gondolkodik, mint maga, amikor megvette azokat a gyönge kapcsolókat, mondván, hogy nem veszünk drága dolgokat, ez a lakás nem éri meg. Teremt olcsó embereket is. Mert ez a világ nem éri meg, hogy egyfolytában márkás embereket teremtsen.  


hétfő, július 11, 2011

Merészség

Kacsó Attila: Munka


(Levelem jött Svédországból. Barátom küldte. Az van a levelében, hogy írjak alá valamit. Ami fontos. Ami szép. Így írja: Azt hiszem ez az igyekezet a tiéd is. Írd alá a ...És tedd magad hasznossá te is.”
A kipontozott helyen egy nemes mozgalom neve olvasható.)


Sejtettem,

hogy erről van szó: "Mert igazi súlya a mozgalomnak a csatlakozottak számától lesz. És szükségünk lesz erre a súlyra, ha különféle pályázati lehetőségeket keresünk annak érdekében, hogy különféle rendezvények révén vigyük előre a megbékélés ügyét."

Egy kis pénzt kunyerálnak majd az adófizetőktől, pályáznak, hogy összegyűlhessenek és koccingathassanak. 

Rengeteg a mozgalom, sok a pályázat, mindenki jót akar. Ha megfizetik. Ez az! Ha nem fizetik meg, akkor lőttek a megbékélésnek, közeledésnek, egymás megismerésének. Akkor nem keresnek alkalmat maguknak, még a közvetlen szomszédaikkal sem állanak szóba. Minek? Ingyen? "Különféle rendezvények". Ez a kulcsszó.

Tele van a társadalom különféle rendezvényekkel. Írj alá valamit, vegyél részt, légy ott, szólalj fel, mutasd meg magad, villogj, ne gondolkozz csak úgy, magadban, ne törd a fejed, gondolkozzék az összesereglett társaság és akkor előre megy a világ. 

Az öregebb Bolyait hetente többször meghívták valamilyen társaságba. De ha elment, s valahol tíz percnél hosszabb ideig beszéltek, otthagyta a társaságot, mondván, neki dolga van. Szegény Bolyai! Nem tudta, mi fán teremnek a pályázatok. Nem tudott semmit. Csak gondolkodni és dolgozni. "Hasznossá" sem tudta tenni magát semmiképp. Mert hogy néz ki egy értelmes ember önmagában? Pláné, ha tudománya van? Hogy néz ki, ha nincs valakikkel összegyűlve?

A fenti sorokkal válaszoltam barátom levelére. Ő erre ezt írta: “Eligazító jó kis blog kerekedett ki zsörtölődésedből. Tedd közzé, ha mered.”

Merem.




péntek, július 08, 2011

A ház

Egyelőre a házszám mögött vannak a régi biztosítékok


Ahogy mondani szoktam

- Lenne egy megjegyzésem, ne értse félre. Azért magának is megvan a maga keresztje. A maga keresztje ott van fönt, a háza tetején. Azon jön be a villany. Régebb így csinálták. Minden ház tetejére fölszereltek egy vaskeresztet, azon jött be a villany. Ma másképp csinálják. Elrejtik a kábelt a földben, vagy a falakban. Hogy  ne éktelenkedjék. És ne fújja a szél. Ha maga azt szeretné, hogy az a kereszt ne éktelenkedjék a háza tetején, akkor beszélni kell a villanyosokkal. Ahogy mondani szoktam, megoldja az elmű. Tudja, mi az az elmű? Azt jelenti, elektromos művek. Azt a keresztet csak ők vehetik le. Persze, ha maga úgy akarja, s jól megfizeti. Ha pedig eltűri, hogy továbbra is ott legyen, s éktelenkedjék, akkor nem kell megfizetni. Én a maga helyében eltűrném és nem fizetném meg. Régi ez a ház, még jól is áll neki az a kereszt. Ahogy mondani szoktam, minden háznak megvan a maga keresztje.
-Eltűröm Péter, s nem fizetem meg. Te vagy a mester, te tudod jobban, milyen szokásai vannak az elektromos műveknek. Az a kereszt felőlem maradhat ott, az idők végezetéig.
-Jó döntés, szép elgondolás. Maradjon ott. De van egy bökkenő! Arról a keresztről mégis le kell vágni a bejövő vezetéket. Mert ugye, a villanyórát kitesszük a házból, ha már megbontottuk a falat. Ki mászik fel a tetőre, hogy levágja a bejövő szálakat? Mert ahogy mondani szoktam, ez egy brutális munka. És jogunk sincs ahhoz, hogy azt a kábelt levágjuk. Csak az elmű embere vághatja le. Például Krisztián. Ismeri maga Krisztiánt?
-Még nem volt hozzá szerencsém.
-Holnap lesz hozzá szerencséje.

Másnap megjelent Krisztián. Nyújtotta a kezét és azt mondta, ő Krisztián. Mondom, örvendek, hogy eljött, Krisztián.
-Nagyon ne örvendjen, mert ebből a munkából ma nem lesz semmi. Először is azért, mert szerszámot nem hoztam magammal. Másodszor pedig azért, mert ittam. Csak nem gondolja, hogy egy villanyszerelő ittasan mászik fel a háztetőre... Holnap. Holnap is nap van. Megkínál egy cigarettával? És gyújtsa is meg, persze... Holnap találkozunk.

Jött Krisztián. Fölmászott a tetőre, levágta a kábeleket, kivitte a villanyórát és figyelmeztetett, a biztosító táblával nem foglalkozik. Régi is, csúnya is, de nem az ő dolga. Tegyek oda valami dobozt, lehet műanyag, pléh, akármi. Mondom, majd kitalálok valamit, de úgy látom, a villanyórát ferdén szerelte föl. Az marad ferdén?  Marad. Mondta Krisztián. Román munka. Mondta Krisztián.
Jön Péter, a mester, rámutatok a ferdén szerelt villanyórára. Tegyél már valami éket, pockot alája, Krisztián! Csakugyan ferde. Ahogy mondani szoktam, brutális munka. De meg van oldva. Azt csak a német munkákra mondják, hogy germán kvalitét. A miénk ilyen. Meg vagyunk szokva.
Mondom Krisztiánnak, hallgass ide, Krisztián! Ez nem román munka, hanem kizárólag a te munkád. Miért mondod, hogy román munka?
Azért mondom, mert minden vonalon ez van. Minden vonalon. És jól mondja Péter, meg vagyunk szokva. Nekünk így is jó. Nem kell kényeskedni. A célnak megfelel? Meg. Akkor még mit akar? Hogy szép is legyen? Hol van az megfizetve?
Kérdem Krisztiántól, miféle ember vagy te, Krisztián? Mert azt a villanyórát tehetted volna egyenesen is.
Megmondom magának, miféle ember vagyok, ha kiváncsi rá, felelte Krisztián. Én egy alkoholista ember vagyok. Mondom, akkor rendben vagyunk, Krisztián.