szerda, június 29, 2011

A ház




Hogy lássa meg a szívemet!

Vállalkozó vagy Péter, vagy nem vagy vállalkozó? Ezt kérdeztem a mestertől három hónappal ezelőtt. Péter erre azt válaszolta, persze, hogy vállalkozó vagyok, Feribácsi! A cégemnek neve is van. Niagara. Az a neve. Miért kérdi, hát látta az albumomat, amelyben benne van egy csomó gyönyörű ház, medencével, s olyan fürdőszobákkal, amelyekben csak kényes testű fehérnépek fürödhetnek. Ezeket mind én építettem! Hát látta, mert mutattam. Elfelejtette? Mondom, nem felejtettem el Péter. De te elfelejtetted, hogy egy háznak csak úgy fognak neki az igazi szakemberek, hogy előbb elkerítik, ne vesztődjenek el a szerszámok, legyen egy zárt tér. Munkapont, Feribácsi. Mi úgy hívjuk, munkapont. Szóval, maga úgy gondolja, hogy előbb csináljak magának ide egy kaput? Akkor előbb azt csinálok magának, egy kaput, hogy lássa meg a szívemet!

Másnap, egy hideg, esős áprilisi hajnalon csuklyás fiatalembert pillantottam meg a külső udvaron. Azt mondja, ő Dániel, a mestert várja, jönnie kell, tőle lehet hideg, eshet az eső, nem számít semmi, csak a munkapont. Az számít. Kérdem, nem fázol, Dániel? Azt mondja, ha úgy fogjuk fel, akkor bizony fázik, de ha másképpen fogjuk fel, akkor egy csöppet sem fázik. Ilyen az építők élete...A felfogástól függ, hogy fázik-e az ember, vagy nem fázik. Vittem neki egy báránybőrrel bélelt kabátot, szépen megköszönte és megkérdezte, véletlenül tudnék-e adni ehhez a jó, meleg kabáthoz egy cigarettát. Adtam. Szépen megköszönte.
Déltájt megjött a mester. Megtelt az udvar hangos beszéddel. Egyszer azt mondja Péter, fiúk, most pedig megcsináljuk Feribácsinak a kaput. Hogy lássa meg a szívemet!

Néhány lépésnyi távolságból figyeltem, amint kimérik, illesztik a vasrámát, majd a sarkokat kezdik hegeszteni. Ne nézzen ide Feribácsi, a szikrák fénye rontja a szemét, figyelmeztet a hegesztő. Mondom, szeretem nézni a szikrák fényét, a sok apró csillagot, amint röpködnek a levegőben.
A hegesztés egy szakma, Feribácsi, nekem ez a szakmám, mondja a hegesztő ember. Szép szakma, mondom, de ha jól látom, azt a sarkot fordítva hegeszti, úgy a kaput nem lehet föltenni...Fordítva? Nem jól látja, Feribácsi! Ugye, hogy a szikrák fénye máris elrontotta a szemét! Nem ez az első sarok, amit hegesztünk. A kicsi újjunkban van a hegesztés, tudja meg, Feribácsi!  
Amikor a kaput próbálják föltenni, kiderül, igazam volt. Fordítva hegesztették. Azt mondja a mester, azért az elromlott szemével mégis jól látta Feribácsi, hogy fordítva tettük, de nem számít. Levágjuk, s jól tesszük. És lesz kapu. Hogy lássa meg a szívemet!





vasárnap, június 12, 2011

Ha eléggé ügyes az ember

Fotó: Wikimedia Commons



Hogyan lehet a vérnyomásmérőbe belehalni?

Tudni való, hogy szükségünk van egy vérnyomásmérőre. Korszerű legyen, digitális, csuklóra csatolható. Ez a legkényelmesebb. Különben teljesen mindegy, milyen gyártmány, olcsó-e, vagy drága, mindenik annyit mér, amennyit akar. Az a fontos, hogy elemmel működjék, mert annak van egy kis födele. Ez a födél megakadályozza, hogy az elemek kihulljanak. Ez a födél könnyen jár, ezért el szokott veszni. Belahalni voltaképpen ennek a födélnek a keresésébe lehet. Ha eléggé ügyes az ember.
El kell ismernem, hogy én eléggé ügyes vagyok, mert soha, semmit nem találok meg könnyedén, ha egyszer elpattant valahová, elgurult, vagy csak egyszerűen eltűnt a szemem elől.

Egy hónappal ezelőtt gondoltam, megmérem a vérnyomásomat. A korszerű, digitális, csuklóra csatolható vérnyomásmérőt ott tartom a közelemben, karnyújtásnyira. Az ágyam fölött, egy kicsi asztalon. Rájöttem ugyanis,  életem minőségét főleg az határozza meg, hogy  a fontos dolgokat elérem-e könnyedén, vagy nem érem el. A korszerű, digitális, csuklóra csatolható vérnyomásmérő fontos dolog, könnyedén elérem, tehát jó az életem minősége. Ebben a tudatban, oda sem nézve emeltem magamhoz e fontos eszközt, de semmi értelme nem volt annak, hogy csuklómra csatoljam, mert közben hallottam, amint az elemek szétröpülnek a szobában. Miért röpültek szét? Mert az a kicsi födél könnyen jár, leesett, elpattant valahová.

Benéztem az ágy alá, be a kicsi asztal alá. Ott volt. De nem értem el. Csak nehezen. Úgy értem el, hogy a mellemet jól neki kellett szorítanom az ágy felső részének. Annyira, hogy amikor a csuklómra csatoltam a korszerű, digitális vérnyomásmérőt, éreztem, valósággal fáj a mellem. Gondoltam, elmúlik. Nem múlt el. Egy hónapja már, hogy fáj a mellem. Naponta nyomkodom, tapogatom. Mintha valami kis csomók jelentek volna meg. Mik ezek a kis csomók, amelyek fájnak és szaporodnak? Hát mik lennének, ha nem rákos daganatok?
Nézem a laptopon, lehet-e rákos a férfiak melle, vagy csak a nőké lehet? Azt olvasom, hogy lehet. De a férfiak melle ha rákos, akkor az nagyon súlyos betegség. Írja a laptop. Mert amikor fölfedezik, akkor már késő. Ebbe a férfiak általában bele szoktak halni.
Nem új fölfedezés, hogy a súlyos betegségekbe az emberek általában bele szoktak halni. Itt van például a magas vérnyomás. Abba is bele lehet halni. De arról nem hallottam, hogy a vérnyomásmérőbe is bele lehet halni. Ha könnyen jár az elemeket tartó kicsi födél és erőnket nem kímélve keressük. Az ágy alatt. Az asztal alatt. Ott, ahová nem érünk el könnyedén. Ott, ahol igazat kell adnunk az elméletnek, mely elmagyarázza, mitől függ az életünk minősége.
Már ott tartok, hogy tapogatom a mellemet. Figyelem, szaporodnak-e, nőnek-e a fájdalmas csomók. És tanulmányozom őseim betegségeit. Azt, hogy volt-e a családomban olyan férfi, aki mellrákba halt volna bele. Mert ez a betegség öröklődik. 
Nem találtam olyan férfi rokont se ezerötszázig visszamenőleg, aki ebbe halt volna bele. Családomban ez a betegség velem kezdődik. A korszerű, digitális, csuklóra csatolható vérnyomásmérő miatt. Mert úgy látszik, ebbe is bele lehet halni. Ha eléggé ügyes az ember.


szerda, június 08, 2011

Gondoljon valami szépre




Mire való a boldogság?

-Beismerem, hogy sok volt a kiadása, de ezzel még nincs vége ennek a felújításnak. A fürdőszoba nagyjából kész, de a vécé még nincs megvéve. Se a ventillátor, se a két kicsi ajtó, ami a központi fűtéshez jár. És hol van a törülközőtartó, a sok kapcsoló, világítótestek, satöbbi. És szeg! Tudja, mennyi egy tasak szeg? El sem képzeli, mennyi egy tasak szeg. És csavarok. El sem képzeli, mennyi egy tasak csavar. És hol van még a glett? Egész héten szomorú volt. Magának természete a szomorúság? Szóval a természete. Kár. Énnekem nem természetem a szomorúság. Csak néha. Amikor nincs sikerélményem. Jó, hogy a maga autójával megyünk vásárolni, az enyém sokat fogyaszt. Mint egy autóbusz, annyit. És maga még jól is vezet. Nyugodtan. Oda sem figyel, mégsem megyünk neki semminek. Úgy veszem észre, ma beszélgetni sincs kedve. Úgy veszem észre, maga setéten látja a világot. Setéten, nem úgy, mint a slágerben ahogyan énekli az az ember, akinek nincs bankbetétje.  Ismeri azt a slágert? Ismeri. Persze, hogy ismeri! Azért mondanék én magának valamit. Ha meg nem sértődik. Ugye, nem sértődik meg, ha mondok magának valamit? Én a maga helyében nem lennék szomorú. Én a maga helyében kipróbálnám a boldogságot. Nem nehéz. Próbálja ki a boldogságot! Tudja, mire való a boldogság? A boldogság arra való, hogy ne legyen az ember szomorú. Gondoljon például arra, hogy magának okos fia van és két szép unokája. És szép családja. És még az édesanyja is él, telefonál magának naponta a mobiljával. Ez nem elég magának a vidámsághoz? És gondoljon arra, hogy magát még ágytálazni sem kell. Mert hányan vannak, akiket ágytálazni kell. Vagy forgati az ágyban, mert ha nem forgatják, tüdőgyulladást kapnak. Próbálja ki a boldogságot. Gondoljon arra, hogy szép idő van. Nincs földrengés, nincs árvíz, nincs semmi katasztrófa. Mert ez a világ tele van katasztrófákkal. Előfordulhat, hogy magát már műteni sem kell többé. Amíg él. Sok szép dolog van ebben az életben! Most például megvesszük azt a vécét. És megvesszük a ventillátort,  a két kicsi ajtót, ami a központi fűtéshez jár. Megvesszük a törülközőtartót, a kapcsolókat, a világitótesteket. És a szegeket, csavarokat is megvesszük, a glettel együtt. És úgy jövünk haza. Együtt. Minden meg lesz véve. Minden el lesz intézve. Hogy tetszik mondani? Ne emlegessem az ágytálazást? Jó. Nem emlegetem. A vécét sem emlegetem. De a szeget, csavarokat, ventillátort, glettet csak meg kell venni. És mindent meg kell még venni, amit kifelejtettem. Otthon derül majd ki, még mi hiányzik. De addig is próbálja ki a boldogságot! Gondoljon valami szépre. Nem fog csöpögni a csatorna. Nem ficamodik ki a bokája, mert új járdát öntünk magának. Megnézzük, húz-e a kémény. Ha nem húz, segítünk rajta. Hogy húzzon. El ne feljtsük beolajozni az ajtók sarkait, hogy ne nyikorogjanak. Gondoljon valami szépre! Elvitetjük azt a rengeteg törmeléket! Olyan lesz az udvar, mint egy pázsitos rét. Csak legyen türelme kivárni a munkálatok végét. Gondoljon valami szépre! A kicsi macskái rohamosan fejlődnek. Már tanulják a fáramászást. Nem baj, ha nem a maga macskái. Úgy is macskák. Kedvesek és puhák. Ez nem szép? Persze, a szegeket, csavarokat meg kell venni. Tudja, mennyi egy tasak szeg? Hogy mennyi egy tasak csavar? Hogy mennyi a glett?


kedd, június 07, 2011

A mester és tanítványai



Szplendid

-Drága embereim, ma szép napunk van! Jól kezdődik ez a reggel. Együtt vagyunk. Akárcsak tegnap. Jó napunk volt tegnap is. Igaz-e, Barni?
-Mester úr, igaza van. Szép napunk van. És szépen alakul a ház! Tetszik adni egy cigarettát?
-Nesze, Barni, adok tüzet is, mert neked nincs soha semmid. Nesze!
-Most pedig vegyétek úgy, hogy én vagyok maga Krisztus. És ti vagytok a tanítványok. Mi vagyok én most, Barni?
-Mester úr, ön most maga Krisztus.
-És ti most kik vagytok, erre felelj Dániel!
-Mester úr, mi most a tanítványok vagyunk.  
-Most pedig szépen leültök ide a közelembe. Fordítsd fel a vödröt, az az egyik szék. A másik szék pedig a létra második foka. Te oda ülsz, Dániel!
-Téged kérdezlek, Barni. Mondd meg nekem, mit jelent az, hogy szplendid. Nem tudod. Hát persze, hogy nem tudod! Honnan is tudhatnád, amikor náladnál butább ember nincs ezen a világon? Honnan? És nem is a butaságod a baj, hanem inkább az, hogy te nem értesz semmihez. Kivéve a szobafestést. Mert náladnál szebb falakat ezen a világon senki nem tud mázolni. Te vagy a szobafestés mestere, Barni. Nézzetek körül ebben a lakásban! Ki látott még szebben festett falakat? Senki! Mert szebben festett falak egyszerűen nincsnek. Nézzetek körül. Vannak szebben festett falak, Dániel?
-Mester úr, szebben festett falak egyszerűen nincsenek!
-És mire kell vigyáznunk a mai napon, mondd meg nekem, Barni.
-Mester úr, a mai napon arra kell vigyáznunk, nehogy ezek a festett falak bepiszkolódjanak.
-Jól van! Azért te nem is vagy annyira buta, mint ahogyan az imént mondtam, Barni. Tanuld meg, a szplendid azt jelenti, hogy valami ragyogó, tökéletes, csodálnivaló, hibát találni benne nem lehet. Azt jelenti a szplendid! Te pedig szplendid falakat festettél, Barni! Mármost miért kértelek titeket arra, hogy üljetek ide a közelembe, mint a tanítványok és vegyétek úgy, én vagyok maga Krisztus?
-Mester úr, azért, mert ilyenkor mindig valami fontos dolgot akar nekünk mondani.
-Eltaláltad, Dániel! Fontos dolgot akarok nektek mondani. Azt, hogy a mai napon lerakjuk a csempét. De hogy rakjuk le? Úgy rakjuk le, hogy itt bent nem vágunk csempét. Semmi körülmények között. Csakis kint, az udvaron. Azért, hogy a csempe pora ne szálljon föl a gyönyörű falakra. Meg vagyok értve, Dániel?
-Mester úr, részemről meg tetszik lenni értve.
-És a te részedről meg vagyok-e értve, Barni?
-Mester úr, az én részemről is meg tetszik lenni értve. Itt bent csempevágás a mai napon nem lesz. Csakis kint, az udvaron.
-Akkor rendben van, neki is foghatunk.

Meghallgattam ezt a beszélgetést és magukra hagytam az építőket.
Úgy két óra múlva látom, hogy a lakásból porfelhő tódul ki az ajtón. Benézek és azt látom, hogy maga a mester vágja a csempét. Nem csak vágja, hanem fúrógéppel lyukasztja, majd csíszolja, köszörüli. A tanítványok pedig cigarettázva állnak mellette és nézik. A mester kikapcsolja a sikongó csíszoló gépet és csodálkozva tekint  reám. Hogy mit keresek én ott, az ajtóban. Nem mondom, hogy nem keresek semmit. Csak annyit jegyzek meg, hogy szplendid...És nézem az építőket. Már amennyit ki lehet venni belőlük a gomolygó porban. Én vagyok a megtestesült, lesújtó leleplezés.