kedd, május 10, 2011

Mária

Fotó: Cseke Gábor


Mondjátok meg Máriának,

szégyellem magam. Hat évvel ezelőtt kellett volna néki egy öl virágot vinnem, s egy akkora csololádét, mint mondjuk, egy tégla. Vagy valami mást. Például egy liter francia kölnit. Legalább locsolja be magát, s azokat az iskolás lányokat is, akiket elhozott magával az anyám udvarára, hogy kiszedjék őt az iszapból, árvíz után. Nem vittem néki akkor egy öl virágot, sem akkora csokoládét, mint egy tégla. Francia kölnit sem vittem. Eszembe sem jutott. Talán csak annyi, hogy köszönjük, Mária. De ha eszembe is jutott volna, honnan szereztem volna akkor virágot, csokoládét, kölnit, abban a feldúlt világban, ami ott volt a mi siménfalvi udvarunkon? És ha szereztem volna is, miképpen adtam volna át? Iszapos kézzel? Az ő iszapos kezébe?
Most szégyellem magam. És mentegetem.
Arra gondolok, az is nagy dolog, hogy most, hat év eltelte után eszembe jut Mária. Mert eszembe jut most is. Hat év után. És emlékeznék reá hatvanhat év után is. És eszembe jutna minden időben.

Mondjátok meg Máriának. És mondjátok meg azt is, még él Emma néni, az én anyám. És ő is gyakran emlegeti Máriát.
Most szégyellem magam. És mentegetem. Azzal, hogy sokszor érdeklődtem felőle, ki ő, hol lakik. Mert hat évvel ezelőtt nem hívta őt senki. Jött magától. Jött segíteni.
Tegnap a következő levelet kaptam egy virtuális barátomtól, a költő Buzogány Árpádtól:  
“Kedves Frici,
most már bizonyosan tudom, hogy a 2005-ös árvíz után Szentábrahámról Szécsi Marika tanítónő lapátolt Emma néni udvarán. Kis, alacsony hölgy. Telefonszáma: 0745-054490.
Tavaszi üdvözlettel és lelkesedéssel,
Buzogány Á.”
Most már fölhívhatom Máriát telefonon is. De várok még ezzel a fölhívással. Ha nem hat évet, legalább valamennyit. Addig is, mondjátok meg Máriának, jaj, mit is? Ami eszetekbe jut. Azt mondjátok meg neki.


3 megjegyzés:

Muzsi Attila írta...

Mit is lehetne mondani Máriának? Ami eszembe jut? Hát most az van az eszemben, hogy ilyen nincs is. Nincs ilyen, hogy valaki csak úgy jön és kilapátolja a sarat az udvarodról. Hacsak nem valami segélykérő alapítványok nem mímelik az önzetlen segítséget, hogy lapátra kapjanak támogatásokat. Más nem jut eszembe. Egyszerűen én már nem hiszek ebben. Ha mégis lenne egy ilyen Mária, az akkor olyan, mint én voltam: bolond. Azóta kigyógyultam.

PICURI írta...

Addig kell megköszönni a segítséget míg van kinek,és ezt nem volna szabad halogatni,mert Õ is akkor segített amikor a legnagyobb szükség volt reá.Ki tudja,talán most Máriának csak egy jó szóra lenne szüksége,vagy egyszerûen arra,hogy tudja, nem feledték el.Az a baj,hogy az igazán fontos dolgokat halogatjuk megtenni.Mária sem volt bolond,csak jóhiszemû,ettôl vagyunk érzô emberek,és az nem szégyen ha ki is mutatjuk,csak arra kell vigyáznunk,hogy vissza ne éljenek vele,ám ezt idôrôl-idôre meg kell kockáztatnunk,hogy emberek maradhassunk.

Katalin írta...

szerintem sokan fölhívták ezen a megadott számon Máriát, hogy örülhet:))))