szerda, november 03, 2010

Kellett nekünk

                  

                                                                            





Kövek

Hazajött az én testvérem, hazajött Pestről a világításra, virágot ültetett apánk sírjára, meg is öntözte, aztán elmentünk szépen haza, anyánkkal együtt. Békesség volt közöttünk. De nem sokáig. Vitatkozni kezdtünk. A kövek miatt.
Ezek a kövek nem akármilyen kövek. Ott vannak az elmúlásra ítélt, kirekesztett kapu előtt, a betonkerítésen belül. De széthányva, fölforgatva, mintha nem kellenének már többé soha, senkinek.
Anyánk szerint nem is kellenek. Szerintünk kellenek. Hogy mire, azt mi sem tudjuk pontosan, de kellenek. Szerintünk talán azért kellenek, mert azok a kövek hasonlatosak Brancusi alkotásához, melynek címe A hallgatás asztala. Sokat hallgattunk mi is ezeken a mohás köveken, a lehajló almafa árnyékában, miután jól kibeszéltük magunkat a világ folyásáról. Középen volt a legnagyobb kő, vagyis az asztal. Körben négy kisebb, a székek. Volt úgy, apánk nova bort tett a kőasztalra, s elmesélt valami régi történetet Brassóról, vagy a szibériai hadifogságról. Míg élt apánk, legtöbbet Brassóról beszélt, s a szibériai hadifogságról. Most már mindegy, hogy miért, de a kövek kellenek. Ezt leszögeztük.
Másnap kötelet, láncot, autógumit, nem tudom, még miket vett elő az én testvérem, hogy azokat a köveket biztonságosabb helyre elhuzassa az autójával. Föl is gurította az egyik szék-követ az autógumira, ekkor jött a baj. Keze a kövek közé került és egyik ujját szétroncsolta. Keresztúron összevarrták, s azt mondták, meg kell műteni.
Amikor e sorokat írom, az én testvérem ott van egy budapesti sürgősségi sebészeten.
Kellettek nekünk azok a kövek ! És kell nekünk az a kőkapu ! Az a kirekesztett ! Még az is megtörténhet, hogy egy napon maga alá temet minket az a kapu !



2 megjegyzés:

miviana írta...

Jobban van a kedves testvéred?
A kövekkel mi a helyzet azóta?
És a kapuval?

Elekes Ferenc írta...

Jobban van.
Kövek szerteszét.
Kapu vár.
A Hatóság azért megmozdult. Várunk.