péntek, április 02, 2010

Halak (19)





        Fotó : Csáki Zoltán, Káfé-Képtár

Beszéljünk a halakról


-Tudja azt maga, hogy én mennyit gondolkoztam azon a fekete autón ?- kérdi másnap a hozzám közelebbi szomszéd. – Az a nyesett kézmozdulat, ahogyan maga integetett végig az úton, az magát egyenesen a tömlec fenekére vihette volna, nem gondolja ? Mert az biza ugyanvalóst politikai mozdulat volt. És tudja azt maga, hogy a főpincér is jól tudhatta, hogy maguk miről beszélgettek abban a Sugás nevű vendéglőben ?  A maga hogy is hívták, na, a Lazics barátjával ? Főleg részegen. Mert részegen az ember többet szokott beszélni, mint amennyit józanul beszélne. Maguk ilyesmire nem gondoltak soha ?
- Volt úgy, hogy nem gondoltunk semmire. De legtöbbször gondoltunk. Még részegen is. Ez a Lazics olyan ember volt, aki részegen is tudott józan gondolatokat leírni. Sőt, amikor nem volt józan, akkor mondta ki a legszebb igazságokat. Költőknek adott tanácsokat, részegen megmondta,  melyik a jó vers és melyik a nem jó. És igényeseb volt részegen az újságírásban is. Ilyen ember volt ez a Lazics. Egyszer például azt mondta Kincses Jóskának, hogy lehetsz annyira lusta, te, Jóska, hogy nem teszed ki az ékezeteket az írásaidban? Ott vannak az ékezetek a géped billentyűin, én rakjam ki őket a cikkeidben ? Ez a Kincses Jóska akkor szépen leült az írógép mellé és két teljes oldalt megtöltött mindenféle ékezettel. Fél oldal vessző, fél oldal pont, a többi kérdőjel, kettőspont, felkiáltójel. Hogy azok se hiányozzanak. És azt a két oldalt a Lazics asztalára tette. Azt mondta Lazicsnak, róla mondhat akármit, csak azt nem, hogy ő lusta. Itt vannak az ékezetek, mindenféle jel, rakd őket oda, ahová éppen akarod. Ő számtanból lett híres, nem helyesírásból.
Politikából pedig olyan fejlettek voltunk, hogy vendéglőben soha nem politizáltunk. Ha valaki odaült a szomszéd asztalhoz, Lazics azt mondta nekem, beszéljünk a halakról. Hányas damillal érdemes csukára menni ? És én soroltam a damilok méreteit. Lazics időnkint ebbe belealudt, mert  életében nem horgászott és nem érdekelte őt a damilok mérete.

-  Azért kérdeznék én most magától valamit. Tegyük fel, nem hívják el sehová a nagy, piros embert. Itt fekszik egész nap a sarokban, mint az első műtéte után. Akkor is elmondta volna a fekete autó történetét azzal az integetéssel ? Vagy inkább a halakról tartott volna kettőnknek előadást ? Mert énnekem az a véleményem erről a nagy, piros emberről, hogy nem nézné magát jó szemmel, ha megtudná, csúfot űzött a főtitkárból azokkal az integetésekkel, hogy a népek valahogy bírják ki.Szóval mi lett volna a maga történeteinek a témája ? Damil, vagy nem damil, erre feleljen. Kiváncsi lennék a véleményére.
-Persze, hogy damil, -mondom a hozzám közelebbi embernek. -Beszéltem volna a halakról. Ha itt lett volna a nagy, piros ember. De még a vöröshajú doktor jelenlétében is  inkább a halak természetéről beszélnék. És tudja meg, énnekem ez a terebélyes takarítónő is roppant gyanús. Aki kihúzta az ágyamat egy galacsin miatt. Ki tudja, mit tett be közben az ágyam mögé ?
Miért nem a nagy, piros ember ágyát húzta ki ? Mert ott aztán van galacsin bőven...
A hozzám közelebbi szomszéd sokáig hallgatott. Egyszer azt mondja: - Ugye hallotta, mit mondott Bara doktor a gyomromról ? Azt, hogy úgy, ahogy van, belőlem kidobta. És csinált mást helyette. Azt vettem észre, az új gyomrom is müködésbe lépett. Mindig elszorul, ha csak erre a nagy, piros emberre nézek. Annyit sem tudunk róla, mi a mestersége...


2 megjegyzés:

Muzsi Attila írta...

Szeretem, ahogy megbékélten írsz a múltról. Kiegyensúlyozottan, mint a szükséges napi pohár bór, vagy pálinka. Egészséges iróniával, igazi humorral. De szeretnék én is lecsillapodni.

Elekes Ferenc írta...

Nem lecsillapodtam én, drága Attila, hanem egyszerűen megvénültem. És ki sem békültem semmivel,csak más szemmel nézek visszafelé...