kedd, április 27, 2010

Egyszerű történetek (5)





Snoblesse oblige

Ezt írtam föl egy hosszú, sárga papírra. Ráragasztottam a mennyezeti neoncsőre, mert csak ott volt hely a kicsi régiségboltban. Kétszemélyes bolt volt az enyém. Két nagy bőrfotel volt benne. Az egyikben én ültem, a másikban a vendég. Vagy a vevő. Legtöbbször egymást fölváltva, sörivó barátaim ültek a másik fotelben. Mindig volt néhány üveg sör az asztalomon. Jó hely volt ez a kicsi bolt. Huzatmentes. Ablak sehol. Előfordult, bejött valaki, s azt  kérdezte, tessék mondani, hol a bolt ? Mondtam, ez a bolt. De volt úgy is, megkérdezték tőlem itt, a keskeny udvar végében, melyik házban székel a kereskedelmi bank. Erre azt mondtam, egy biztos, nem itt székel. Ott székel száz méternyire innen. A főtéren. Föl is van írva rá, hogy kereskedelmi bank. Szóval, jó hely volt ez a kicsi bolt. Barátságos. Itt pihentek meg forró, nyári napokon a piacról hazafelé tartó vénasszonyok. Meg is dicsérték a hatalmas bőrfotel kényelmességét, s a bent lévő, hűvös éghajlatot.

Egyszer egy köpcös katonatiszt állt meg az ajtóban. Szétnézett és azt mondta, ő a tűzoltoságot képviseli és azért jött, hogy ellenőrízze, megvannak-e a szükséges felszerelések tűz esetére. Mondtam, még homok is van az udvaron. A homok nem nyugtatta meg a hatósági embert. Megjegyezte, ő ebben a szűk helyiségben máris talált hibát. Pontosan kettőt. Az egyik az, hogy nincs kifüggesztve a rajz, mely arra hivatott, hogy eligazítsa a népeket, tűzvész esetén merre van a kijárati útvonal. A másik hiba a Snoblesse oblige fölírásban van, de ez nem reá tartozik. Csak éppen megemlítette. Azt feleltem, ha van egy sörivásnyi ideje, én máris megrajzolom és kifüggesztem a kijárati útvonalat. Le is ült a bőrfotelbe, egy üveg sör közelébe.
Vastag, de hegyes nyilat rajzoltam egy papírra és fölragasztottam az egyetlen kijárati ajtó mellé. És rámutattam, íme, itt a kijárati útvonal. Akár van tűzvész, akár nincs, csak itt lehet kimenni. Ez az egyetlen kijárati ajtó ebben a kicsi boltban.

A hatósági közeg elfogadta ezt a rajzot, de a Snoblesse oblige szúrta a szemét. – Minek tette oda az elejére azt az s-betűt ? „Noblesse”, így helyes. Mondtam, igaza van, úgy helyes. De énnekem ezzel a fölírással titokzatos terveim vannak. Ha valaki nem veszi észre azt az s-betűt, arról az emberről azonnal megállapítom, kivel van dolgom. – És rólam mit állapít meg ? – kérdezte sörtől habos szájjal a hatósági közeg. Mondom, magáról azt állapítottam meg, hogy jó a lelke. Nem büntetett meg a kijárati útvonal kifüggesztésének elmulasztása miatt. És azt, hogy olyasmiket is észrevesz, ami nem magára tartozik. És nem hagyja szó nélkül, ha valahol hibát talál a világban. Ezek nemes gesztusok...



2 megjegyzés:

világosító írta...

Sörtől habos szájjal - még ez is a derék ember szelídségére vall. Hogy nem indulattól tajtékzik, habzik, ne adj isten, veszettségtől, hanem csak sörtől... Áldott jó seritaltól... Igazad van, jó ember!

Elekes Ferenc írta...

Kizárólag jó emberekkel vagyok körülvéve. Mert a hitványakat messze elkerülöm. Ha csak lehet...