péntek, március 19, 2010

Mérleg (10)

                                Fotó : Pusztai Péter, Káfé-Képtár




A huncut mérleg

Fölébredt a nagy, piros ember, szeméből kidörzsölte álmai maradványait és sorba rakta ételekkel megtöltött üvegeit az éjjeliszekrénye mögött. Nagyság és fontosság szerint. Leült az ágya szélére és lógatta a lábát. Mintha egy fürdőmedence szélén ülne, valahol a Riviérán. Egyszer megszólalt, nekem címezve szavait : - Hallottam, amikor a sápítozó nővér azt mondta magának, félkézzel fölkaphatta volna, úgy lesoványodott a sok műtét miatt. Jó lenne most nekem is megméretkeznem valahol, ne érjen meglepetés a második műtétem után...
Mondom, ha kisétál, jobbra a folyosó végében van egy szép, fehér mérleg, az oszlop mellett. Direkt a betegek számára van odatéve. Az jó lesz, mondta a nagy, piros ember. Fölvette cifra köpönyegét, s a lábára bojtos papucsot húzott. Annak a talpán még ott volt felragasztva egy fehér papírdarab, a bolti árral.
Amíg méretkezett a nagy, piros ember, mondom a hozzám közelebbi szomszédomnak, a gyergyóinak : - Én azt a szép, fehér mérleget nagyon jól ismerem. Huncut mérleg. Pontosan tíz kilóval többet mér esztendők óta. Ha valaki méretkezik rajta, s egy nővér észrveszi, figyelmezteti a beteget a mérleg szokására. Ha úgy értékeli, hogy ezt a figyelmeztetést a beteg megérdemli. Ha pedig másként értékeli, nem szól semmit, megy tovább, a dolgára, hadd méretkezzék...
A hozzám közelebbi szomszédom azt mondja, nagyon kiváncsi arra, szól-e valaki ennek a nagy, piros embernek. Mert ő bizonyosan nem szólna.

Jön a nagy, piros ember, fogja a hasát és azt mondja : -Itt, ebben a tétlenségben valósággal meghízik az ember. Tíz kilóval vagyok súlyosabb, mint otthon. Tíz kilóval ! És hogyan fogok én az embereim elé állani, amikor kivezényelem őket sztrájkolni ? Mert ki kell vezényelnem. A legújabb törvények bevezetése ellen. Aki nagy hassal panaszkodik a szűkített bérezés ellen, arra nem figyelnek oda. A sztrájkolás csak sovány embereknek áll jól, nem a nagyhasúaknak. Ez így van az egész világon. Nem csak nálunk. Minden országban, minden kontinensen így van. És ő most milyen módszerrel tudná a hasát laposabbá tenni ? Mert azokról a jó ételekről lemondani nem tud.

Mondom a nagy, piros embernek, én ismerem a módszert, miképpen tudja a hasát laposabbá tenni. Úgy, hogy nem szabad hinni a mérlegnek. Sétáljon ki ismét, menjen tovább, forduljon balra és a másik folyosó végében is van egy mérleg. Próbálja ki.
A nagy, piros ember kissé kételkedve, de elindul a bolytos papucsában a másik mérleg felé.
A hozzám közelebbi szomszéd gyanúsan néz rám : - Maga annak a másik mérlegnek is ismeri a szokásait ? Mondom, persze, hogy ismerem. Pontosan tíz kilóval mér kevesebbet az ember valóságos súlyánál. Kipróbáltam. Többször.
Jön a nagy, piros ember, most már vidámabb ábrázattal : - Ez már más ! Igy ki lehet állani az emberekkel a hatóság elé. Miért nem mondta nekem már az elején, hogy ez a jó mérleg ?

Mondom a nagy, piros embernek, szerintem sehol a világon nincs jó mérleg. Minden országban, minden kontinensen huncut mérlegek vannak. Úgy mérnek, ahogyan akarnak. Ez nem csak a kórházakban van így, hanem az egész társadalmi berendezkedésben így van. Én egyszer megméretkeztem egy vidéki társadalmi mérlegen és az olyan eredményt mutatott, mely szerint roppant fontos és tehetséges ember vagyok. Aztán a sors fölkényszerített egy másik mérlegre. Ott mindenben híjával találtattam.


1 megjegyzés:

eva.gergely írta...

Látom, átvitted a végén egy másik szintre a - gondolatot. Errõl jut eszembe: van Györffi.... na igen, a keresztnevét elfeledtem, szóval ennek a jelenleg Gyergyószentmiklóson élõ Györffi Kálmánnak van egy A nagy kórház címû kisregénye, amit a kommunista érában írt, hát abban mindannyian egy "nagy szimbólum"-ot láttunk bele.