csütörtök, január 14, 2010

Kiderült, hogy király voltam (2)







                Fotó : Erdély B. Előd, Káfé-Képtár


2. Kérdezd meg Idától



Egy szép, őszi napon átjött hozzánk az idősebb Gruel, aki valamikor francia származású ember lehetett, de erről soha nem beszélt. Időnkint apám haját szokta nyírni egy Solingen ollóval. Zöld hokkedlin ült apám az udvarunk közepén, fehér törölközővel körbevéve, hogy a lenyisszentett hajszálak ne hulljanak a nyakába.
Valahányszor ez az idősebb Gruel apám feje körül az ollóját csattogtatta, mindig előhozott valami történelmi témát. Hogy ne unatkozzanak. Nagyon szerette az idősebb Gruel a történelem tarka kendőjét is kiteríteni ott, ahol valakinek a haját nyírta. Egyszer a második búr háború lepedője volt a beszélgetés tárgyául kiterítve. Abból is egy piciny rész. Mégpedig Churchill, aki elment haditudósítónak a második búr háborúba. És fölvetődött az az égető kérdés, hogy hány éves lehetett Churchill, amikor nekifogott az újságírásnak. Ehhez pedig azt kellett volna tudni, melyik esztendőben született ez a Churchill. Apám a fejét kezdte vakargatni, de az idősebb Gruel rászólt, az ilyen mozdulatokat hagyja abba, mert ha egy páciens a haját vakarja, ő nem tudja a hajnyírást folytatni.
Anyám egy szemtelen tyúkot hessentett el a hajnyírás színhelyéről, de csak azért, hogy közelebb kerüljön a férfiakhoz és beszélgetésüket hallhassa. Azt mondta apámnak, Ferenc, te pedig ne törd a fejed Churchill születésének idejéről,  az ilyesmit úgy sem tudhatod. Kérdezd meg Idától. És meg is kérdezte apám Idától, mikor született Churchill. Ida azt mondta, 1874 november 30-án született, mégpedig egy fényes kastélyban. De ez a Churchill nem született rendes időben, mert hét hónapra született. Azért szépen kikerekedett a gyermek Churchill, egész életében szivarozott. És ivott is eleget egész életében. Ilyen italozós természete volt Fedák Sárinak is, mert ez a Fedák Sári is szerette az italt és a mulatságokat. Egyszer ez a Fedák Sári...
Anyám intett Idának, jól van, ne mondja el most Fedák Sárit, mert másról beszélnek a férfiak. És Ida elhallgatott. Néztem Idát, nem sértődött-e meg, hogy abba kellett hagynia Fedák Sárit. Nem látszott semmi sértődés az arcán. Kezét ölébe téve elnézett valahová, a semmibe. Mosolyogva. Csöndesen feléje somfordáltam, s azt kérdeztem tőle, Ida, te honnan tudod, mikor született Churchill, mert ezt a faluban senki nem tudná megmondani. Talán még Udvarhelyen is kevesen tudnák, anélkül, hogy megnéznék a régi könyvekben. Erre Ida hosszasan nézett reám és azt mondta, kár volt néki Fedák Sárit előhozni. Mert még azt el szerette volna mesélni, hogy Churchill később, egy Ethel Barrymore nevű színésznőnek udvarolt, de az a színésznő nem ismerte föl Churchill sokféle tehetségét és nem törődött véle. Emiatt aztán Clementine Hoziert vette feleségül, pontosan l908. szeptember 12-én. Ez pedig azért lett volna érdekes, mert Ferenc, a testvére, vagyis az én apám, akinek a haját most nyírják, éppen ebben az esztendőben született.


3 megjegyzés:

világosító írta...

Ez eddig... király!

Elekes Ferenc írta...

Hogy te milyen figyelmes vagy ! Hát elkezdtem tegnap. Szerencsétlen dátuma volt a tegnapi napnak, 13. De legalább nem péntek.És én most naponta lépek egyet-egyet, s aztán majd meglátjuk, hová lyukadunk ki.Csak éppen győzzem, szusszal.

sekele írta...

Sajnos le vagyok maradva az olvasással, de le a kalappal öreg!
Gondolom, majd a Gruel siménfalvi kiehtésének felfedése sem marad el.