Fotó : Cseke Péter, Káfé-Képtár
Útszéli szobraim
Szép ember volt a bözödi néptanács titkára. Keményített, hófehér inget viselt és olyan nyakkendőt, amelynek megkötését reggeltől délig sem tudtam volna rendesen bevégezni. Vékonyan rajzolt mosolyát csak arra használta, hogy ép fogsora éppen csak kivillanjon. Egyszer valami hasonlóságot fedeztem föl az ő ábrázata és egy fekete kotlós tyúk között, melynek csibéi kitekintettek alóla. Mert fekete bajusza is volt ennek a titkárnak. Nálamnál két arasszal magasabb termete volt és kiálló melle. És nem ő domborította ki a mellét valamiféle büszkeség talaján, hanem maga a természet. Vasárnaponkint szórakozni Vásárhelyre járt. Vagy Szovátára. Engem csak egyszer vitt magával. Akkor azt állapítottam meg, hogy ő minden fonos és befolyásos embert ismer a környéken. És őt is ismeri minden fontos és befolyásos ember. Általában miesnapokon szoktunk találkozni. Olyankor legtöbbet városi leányokról mesélt nekem kiadós történeteket. Ezen én egy csöppet sem csodálkoztam, mert ő is legényember volt. Soha, semmi kivetnivalót nem találtam ebben a titkárban. Mondhatni barátok is voltunk. Csak éppen a bözödi úton nem szerettem véle végigmenni. Törpének éreztem magam mellette. Vagy Tiborcnak, a Bánk bánból. Miután a testes asszony föllebbentette titkának fátylát, s az én eljövendő újságíróságom híre bejárta a falut, a titkár megveregette a vállam, s azt mondta, ha nagy ember lesz belőlem, azért ezt a Bözödöt ne felejtsem el. Mert jó hely ez a Bözöd. Azért jó hely, mert innen könnyen el lehet jutni Szovátára, s Vásárhelyre is. Mondom, ez igaz. De mennyivel könnyebben lehetne eljutni Szovátára, s Vásárhelyre, ha új utat csinálnának Bözöd felé. Mert én amióta itt vagyok, egyebet sem hallok csak panaszt, a hitvány, bözödi útra. És ha én egyszer csakugyan újságíró leszek, akkor a legelső cikkemet a legelső oldalra teszem, mégpedig öklömnyi betűkkel. És az lesz a címe, hogy Új utat Bözödnek ! A titkár erre a lelkes igéretemre elővette vékonyan rajzolt mosolyát és azt mondta, előbb lesz Jakab úrnak szobra Bözödön, mint jó út ebben a faluban. Pedig Jakab úr személyét nem nagyon kedvelik a hatóságok. De neki előbb lesz szobra Bözödön. Kérdem, mire alapozza ezt a jóslatát, hogy olyan biztos benne. Azt mondja, arra alapozza, hogy ő már annyi beadványt írt az út ügyében, hogy vaskos regény is kitelne belőle. Márpedig ő ismer a környéken minden fontos és befolyásos embert. De nem mozdult senki. És nem is fog mozdulni. Mert olyan a helyzet. Ez a beszélgetés ott zajlott le a kocsma előtt, s belőle valami be is szűrődhetett a kocsmába, mert estefelé egy indulatos legény keresett, hogy várnak engem a parlamentben. Mégpedig szobor ügyben. Mondanom sem kell, hogy a parlament maga a kocsma volt, hát estefelé beléptem oda. Valami szobor ügyben. Egy ádáz kinézetelű, markos legény azt mondta nekem, tudjam meg, hogy ha elintézem a bözödi utat, akkor minden egyes kilométerkövet átfaragnak az én képemre. És vastag, repedezett ujjait addig rakosgatta a poharak között, hogy meg is számolta, hány szobrom lesz nékem Erdőszentgyörgytől Keresztúrig. Egy csöndesebb természetű, józanabb fiatalember azt mondta, ha nem haragszom meg, elég lenne, ha a szobraimmal csak Gagyig mennének. Mert azon túl mások dirigálnak. De Gagyig föltétlen elmennek azokkal a szobrokkal. Ha elintézem az új utat. Valami ártalmatlanabb italt kértem, s mondtam a fiúknak, csöndesedjenek le, mert még a szenteknek sem csináltak annyi szobrot, mint amennyit nekem terveznek. Aztán szép lassan letértünk a bözödi új útról, s a szobrok részletezéséről is. Szolokmai nótákat vettek elő, s olykor bözödi nótákat. Ha Jakab úr nem lett volna annyira süket, mint amennyire az volt, még éjféltájban is hallotta volna a mi lelkes éneklésünket a bözödi parlamentben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése