A pöttyös gyermek
Ha jól emlékszem, Szakál Mózsinak hívták azt az embert, akinek volt egy pöttyös arcú gyermeke. Bözödön. Ügyes kicsi gyermek volt a Szakál Mózsi gyermeke. Miután befejeztük a magasugrást és a hosszú szünetet, leültem az iskola udvarán egy farönkre, s a további életem felől elmélkedtem. Egyedül. Oda jön hozzám a Szakál Mózsi fia, a pöttyös arcú gyermek. Azt kérdi, min töröm olyan kiadósan a fejem, miért nem megyek ebédelni, mert ebédidő van. És ő úgy látja, hogy én kissé bánatos vagyok. Mondom, én bánatos nagyon nem vagyok, éppen ebben a mellettünk lévő, budiban gyönyörködöm. Azt mondja erre a Szakál Mózsi fia, ő még olyant nem hallott, hogy valaki egy omlatag budiban gyönyörködni tudjon. Különösen ebben nincs semmi látnivaló, mert maholnap szétomlik egészen. Rosszul van megcsinálva. Mondom, ha lenne szegünk, s kalapácsunk, mi ketten helyre is tudnók hozni. De nekünk nincs se szegünk, se kalapácsunk. Másnap jön a Szakál Mózsi fia egy zseb szeggel, s egy kalapáccsal. Mondom, miért loptál el hazulról ennyi rozsdás szeget, te, gyermek? Azt mondja, az semmi, mert még jönnek vagy négyen, s ők is hoznak egy csomó szeget. Mert ő szólott vagy négy gyermeknek. Biztosan hoznak. Nagy kopácsolás és csapkodás volt az iskola udvarán azon a napon. Teréz tanótónéni sietett megnézni, mi az a nagy csapkodás az udvaron. Nem tudom, mit állapíthatott meg, semmit nem szólt, elment valahová. Estefelé, az iskola igazgatója, egy Mircse nevű tanárember bejött a kocsmába, fizetett egy deci pálinkát és azt mondta, szeretne vélem elbeszélgetni. De nem most, hanem később, amikor már látszanak a csillagok. Körülbelül húsz év telt el, s engem egy derék ember megállított a vásárhelyi utcán. Azt mondta, ő a bözödi Szakál Mózsi fia. És hogy emlékszem-e még reá. Mondom, most találgatom, s ahogy a pettyeket nézem az orcádon, te hoztad volt azt a sok rozsdás szeget. Amikor olyan nagy csapkodás volt a bözödi iskola udvarán. Pontosan én voltam, mondta a Szakál Mózsi fia. És tudja meg, tanár úr, maga volt a legjobb tanár Bözödön. Pedig majdnem csak a magasugrást tanította, s a hosszú szüneteket. Ennél fényesebb kitüntetésben soha nem részesültem. Ezt is csak egy omlatag budinak köszönhetem. És azoknak a rozsdás szegeknek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése