csütörtök, január 22, 2009



 

Álljunk meg a pillangóknál

 

( Levél Pusztai Péter lovaghoz )

                                       

 

Drága Péterem,

 

előre tudtam, hogy egy fényes napon lovaggá ütnek téged. Azt hiszem, én vagyok az egyetlen ember a világon, aki ezt előre tudta. Onnan tudtam én ezt előre, hogy nem is olyan régen, baráti levelet kaptam tőled Kanadából, melyben figyelmeztettél, órákon belül egy csokor élő virágot fogok kapni tőled, figyeljem a postást, nyissak kaput neki, ne keresgéljen engem. Azonnal válaszoltam a leveledre, azt írtam, Péterem, ne kínlódj azzal a virágcsokorral, küldd el nekem a fényképét interneten, úgy sokkal egyszerűbb. Erre te is azonnal válaszoltál, azt írtad, hogy  képzelek én ilyet, te nem az a fajta ember vagy, aki élő virág helyett egy fényképet küld a barátjának. Aztán meg is jött az élő virágcsokor, odatettem egy kicsi asztalkára a szobám közepébe, vigyáztam reá, lefényképeztem, beletettem a képet a blogomba, ma is őrizem azt a szép cserepet, amiben az a virágcsokor megérkezett. Szóval te nem az a fajta ember vagy... Ez így igaz, drága Péterem. Lovagias tett volt részedről az élő virág elküldése. És a fölháborodásod is lovagias tett volt. Hát hogy is képzeltem én ilyet?  Fényképet küldeni élő virág helyett... Szóval előre tudtam, egy szép napon lovaggá ütnek téged.

 

Most azon kapom magam, jól meggyűlt a bajom ezzel a te lovagságoddal. Még ez a levélírás is nehezen megy. Mert lovagokkal általában nem nagyon szoktam levelezni. Az én falumban ugyanis viszonylag kevés lovag volt, ha jól megszámolom, egy sem. Azt nem állíthatom, hogy lovagokkal elvből nem leveleztem. Mert leveleztem. Például úgy húsz és valahány évvel ezelőtt egy délausztriai menekült táborból kölcsönkért ceruzával, jól besörözve levelet írtam egy igazi lovagnak. Hosszú levelet írtam néki arról, hogy ha van módja rá, szabadítson ki engem onnan, ahová  voltaképpen jószántomból mentem. Szívesen elvállalnék bármilyen munkát, beállanék például szélkakasnak valamelyik várának fokán. Annak lennék én a legjobb, szélkakasnak, bár ezt a mesterséget még igaz, nem próbáltam. Többé föl sem kellene néznie, még a megnyálazott mutatatóujját sem kellene kitegye az időjárás viszontagságainak, én mindig megbízhatóan lekiáltanám onnan, merről fúj a szél. Mert a széljárást minden időben jó tudni.   Olyasmiket írtam néki, hogy tulajdonképpen semmi keresnivalóm nincs abban a táborban, én siménfalvi ember vagyok, az én falum híres falu, hogy mást ne mondjak, nálunk már iskola müködött, amikor a nagyhatalmak elnökei a lázukat sem voltak képesek megmérni. Várták, hogy Celsius  találja föl a lázmérőt, sőt, az én őseim már az ezerháromszázas években adót fizettek, nem tartozom senkinek semmivel, kvittek vagyunk, ilyesmiket írtam én annak az igazi lovagnak. Azt talán mondanom sem kell, a szélkakasi állásomból nem lett semmi, a lovag válaszra sem méltatta az én lendületes levelemet, mely föltételezésem szerint ma is ott hever valahol egy lovagi levéltár valamelyik fiókjában. Azért merem ezt föltételezni, mert véleményem szerint egy igazi lovag nem csak a nyugalmát őrzi meg minden körülmények között, hanem a neki címzett leveleket is.

 

Azt ugye, te is jól tudod, drága Péterem, hogy pédául a középkorban lovag csak nemes ember lehetett. Ennek a föltételnek te könnyedén megfeleltél, mert szerintem szinte minden valamirevaló szárazajtai ember egyszersmind nemes ember is. Csak azt nem tudom, hogy áll a szénád a hat lovagi művészetet illetően. Lovaglás, úszás, ökölvívás, sakkozás, versírás, ezekben otthonos vagy. A sólyommal való vadászat mesterségét megtanultad-e ? Mert ez lenne a hatodik lovagi művészet. Bizony megfogyatkoztak a sólymok az egész világon. Még  Siménfalván is eléggé ritkán lehet sólymokat látni. Pedig ha valahol van sólyom, akkor nálunk bizonyosan van. Csak én nem látom őket.

Aztán itt egy másik bökkenő : van-e nálatok lovagi társaság ? Mármint Kanadában, pontosabban Montreal közelében ? Mert egy lovagnak illik lovagi társaságba járni, ez a régi előírás. Én nem vagyok lovag, de már azzal is megjártam, hogy  súlyos műtéteken átesett embertársaim társaságába kezdtem járni, s még a vélt barátaimat is elveszítettem. Bölöni Domi például még egy kurta levelet sem ír nekem azóta, amit manapság linknek szoktak nevezni. Linket sem küld a világhálón, pedig azt nem nehéz küldeni, ha valaki ért a küldéséhez. Nem olyan, mint az igazi levél, amit párás konyhában írtak hajdanán, mégpedig tintaceruzával, hokkedlin ülve.

 

Rengeteg előírásnak, lovagi követelménynek kell megfelelned ezután, drága Péterem. Például  már csak férjes asszonyoknak udvarolhatsz, a bevett szokás szerint. Ez a szegény Chaplin is jól megjárta, hiába tudott  oly zseniálisan hülyéskedni a frakkjában, merő kiváncsiságból egyszer feleségül vett egy tizenhat éves leánykát, nem is ütötték lovaggá, csak nyolcvankét éves korában.

Számotvetettél-e azzal, hogy a lovagi címmel együtt lesz néked  egy kis kiváltságos jelleged is ? Egy vadonatúj jelleged. Mert lovaghoz illően kell ezután minden körülmények között viselkedned, ami nem egyszerű  föladat.  Az rendben van, hogy  védelmezned kell a nőket és az elesetteket. Eddig is azt tetted. Hát kit védelmezzen az ember, ha nem a nőket és az elesetteket ? Én már azon is fönnakadnék a helyedben, hogy a pallérozottságot miképpen értelmezzem. Mert egy lovagnak pallérozottnak kell lennie. Már a szó is kiment a divatból, sokan nem is tudják, mit jelent. Talán azt használják helyette, hogy trendi. Ezt viszont Szárazajtán éppúgy nem ismerik, mint Siménfalván. A józan paraszti ész ennek a szónak a jelentését nem éri fel. Márpedig ha valamire lehet még alapozni ebben a mai világban, az a józan, paraszti ész. Gondolom, ebben föltétlen egyetértünk, drága Péterem...

 

Ugye, azért mi még beszélhetünk egymással nyíltan, kertelés nélkül, nem akadály a te lovagságod. Mert a lexikonban az áll, hogy a lovagok kímélték egymást, inkább foglyokat igyekeztek ejteni, hogy váltságdíjat követeljenek értük. A lovag csakis szemtől szembe támadott, betartva a lovagiasság szabályait. Megtörtént, hogy egy francia gróf felakasztatta saját íjászát, mert lenyilazta az ellenség egyik előkelő lovagját.

 

Én már régen a te foglyod vagyok. Figyelvén a  munkásságodat, a gyönyörű rajzaid ejtettek fogságukba, te pediglen soha nem követeltél váltságdíjat. Ellenkezőleg, élő virágcsokrot küldtél nékem Kanadából. Igaz, akkor még nem voltál lovag, csak én tudtam biztosan, hogy az lesz belőled egyszer, lovag, drága Péterem. Na és ha már a lexikont segítségemül vettem elő, bevallom, azt is abban találtam, hogy az igazi lovag fegyverzete olykor húsz-harminc kiló is volt, a te fegyverzeted pedig legföntebb csupán egy karcsú ceruza, vagy pihekönnyű ecset, úgy, hogy nem tartok nagyon a te haragodtól, ha véletlenül rossz néven vennéd soraimat. Épp ezért, itt hívom föl figyelmedet az arany sarkantyúkra, ha egyáltalán eszükbe jutott ott a nagy kupola alatt az arany sarkantyú. Vigyázz nagyon, nehogy leüssenek miatta valahol, manapság forgalmas helyeken is leütik az embert egy semmiségért, a bankokból a vasszekrényeket fényes nappal is valósággal kitépik a falakból, olyan világot élünk, drága Péterem !

 

Tudom én jól azt, hogy ma már mást jelent a lovagi cím, miért ne tudnám ? Azt jelenti, aki azt a címet viseli, a  lovag, egy jó ügy, egy jónak tartott eszme lelkes harcosa. Azt jelenti és nincsen szükség ehhez különleges fegyverzetre, de még sarkantyúra sincs szükség, csupán tehetségre és emberségre van szükség. Különösen akkor, ha az Egyetemes Kultúra Lovagja vagy. Csak morfondirozok itt, magamban, drága Péterem, pédául azon, hogy akkor mire való az a cím, nem lehet valaki egy jó ügy, egy jó eszme lelkes harcosa nélküle is ? Azt hiszem, lehet. Jót tenni lehet titokban is. Mint amiképpen írva vagyon : ne tudja a te jobb kezed, mit tesz a bal... Lehet, nem pont így vagyon írva. De szőrszálhasogatásra így is megfelel. Mert én most azt cselekszem, szőrszálhasogatással foglalkozom. Például azon is fönnakadtam, hogy aki a lovagi címet átveszi, egyenrangúnak tekintendő azzal, aki azt átadja. Ez a szabály. Gondolom, ezzel a szabállyal is lehetne bíbelődni, szerintem olykor annyira “rugalmasan” alkalmazzák, hogy aki átadja a címet, azt is érezteti a lovaggal, ő magasabb polcon találtatik, mint a lovag, a kitüntetett. A lovagi címmel járó efféle bonyodalmak megviselhetik az ember lelkivilágát, kiváltképpen, ha oly érzékeny, mint amilyen te vagy. Mert az vagy, drága Péterem, érzékeny ember.

 

A minap végignéztem többszáz művészi fotódat. Oly finom rezdülésekre figyelsz, mondhatni állandóan, hogy aki végignézi azokat a képeket, azonnal meg is állapíthatja, nagyon érzékeny ember vagy. Nem én találtam ki. A virágokra gondolok, a lenge lányokra, az elröppenő pillangókra. Hopp, itt álljunk meg egy pillanatra. A pillangóknál. Tudtommal néked nem volt soha sisakod, se vérted, se kardod, se lovad, még szamarad sem volt, a sarkantyúkról ne is beszéljünk. Csak felröppentél Szárazajtán, akár egy lepke, leszálltál itt-ott, a román fővárosban, pontosabban annál a magas sajtóháznál megpihentél, ( ott ismertelek meg, annak tizedik emeletén !) majd szálltatok tovább feleségestől hol Genfbe, hol Tuniszba, hol pedig Kanadába, mint aki nem leli a helyét. És most, lám szóltak, hogy szíveskedjél átröppenni Pestre, a kupolához, ( via Paris ) mert lovaggá akarnak ütni. Hát nem érdekes ez drága Péterem ? Hát nem találod túlságosan csapongónak a te röptödet ? Vagy legalábbis könnyűnek ? Akár a pillangó, úgy tudsz szállani erre-arra !  Vagy amiképpen én ezeket a mondatokat most illesztgetem, könnyedén és szertelenül, írom a sorokat egymás után, ahogy jönnek, ahogyan eszembe jutnak.  Ilyen egyszerű ? Mármint az élet. Te tudod, drága Péterem. Ezt te tudod legjobban. Mert a te kezedben van az a varázslatos, könnyű,  karcsú ceruza. És a puha ecset.

 

Barátod, Elekes Frici,

Marosvásárhely, 2009, január 21.

 A fényképet Pusztai Péter készítette

1 megjegyzés:

miviana írta...

Csak bámulom, hogy valaki ilyen remek műveket tud alkotni, mint ez az egyszerre magvas, kacagtató és meghatóan szép levél!
Öröm olvasni. Köszönöm.
Üdvözlettel: Magyar Viviana