szombat, december 27, 2008


BEOLVASZTOTT HARANGZÚGÁS

 

Hazajött az én testvérem,  Károly, hazajött Pestről, hogy  köszöntsük Anyánkat, aki pont december huszonötödikén töltötte be a kilencvenötödik életévét, jól van Mama, egészséges, korához képest fiatalosnak mondható, friss észjárású, ezt azonnal meg is állapítjuk, épp a karácsonyi ebédet rendezi Piroskával, az én feleségemmel, mondom az én testvéremnek, Károlynak, te, Károly, lenne-é kedved, hogy megfuttassuk a kertünket, vagyis hát csak úgy, menjünk végig a kertünkön, ne méregessünk semmit, tekintsünk reá futólagosan, amíg az ebéd elkészül, ritkán vagyunk itthon együtt, nagyon elszármaztunk innen, Siménfalváról, ilyen lett ez a világ, lám, az ő gyermekei is szerteszéjjel a nagyvilágban, az egyik Oxfordban, a másik hol Rómában, hol Pesten, el is indulunk, hogy megtekintsük a kertünket a szép, decemberi napsütésben, ide világít a két templom tornya, a közelebbi, a református  néhány száz méterre van tőlünk, vadonatúj födele van ennek a toronynak, azt mondja Károly, az én testvérem, csodákat művel ez a kicsi papnő, Imola, teljesen újjáépíttette a templomot a nagy árvíz után, elsorolja részletesen milyen csodákat művel ez a kicsi papnő, aztán úgy a kert közepe táján fölkapja fejét az én testvérem, Károly, s azt mondja, képzeld el, bátyusom, Orbán Balázstól errefelé azt írják a dokumentumok, hogy a mi unitárius templomunk tornyából l848-ban leszerelték a nagyobbik harangot és beolvasztották ágyúnak, hát ez nem igaz, mert saját szememmel láttam azt a harangot két évvel ezelőtt az  esztergomi várban, le is fényképeztem, haza is hoztam a fényképet, mutattam itthon mind a két papnak, de az a harang azóta is ott van abban a múzeumban, úgy látszik, úgy van jól, hogy ott legyen, kérdem, hát ugyanbiza miért lenne úgy jó, hogy ott legyen egy harag a múzeumban, azt mondja erre Károly, az én testvérem, azért, mert emlékszem, gyermekkoromban összeszedtek minden szép régi dolgot a faluban, az iskolás gyermekekkel szedették össze, legyen egy helybéli múzeum, na, egy napon mindent fölpakoltak és elvitték Bukarestbe, azóta ritkák itt a régi dolgok, de múzeum sincs a faluban, lehet, jó helyen van az a harang Esztergomban, mondom erre, hej, te Károly, nincsen az jó helyen sehol, csak itt lenne jó helyen, az unitárius toronyban, de ha nem ott, akkor legalább a templom udvarán, egy haranglábon lenne a helye, hogy meg tudjon szólalni, mert azt a harangot a siménfalvi emberek pénzén öntötték 1576-ban és nem azért öntötték, hogy egy múzeumban heverjen, s ha csakugyan nem olvasztották be azt a harangot, akkor az az igazág, hogy magát a harangzúgást olvasztották be, amibe belenyugodni ép ésszel nehezen lehet, ezt le is szögezhetjük, itt a kertünk közepén.

 

Nem hagyott engem nyugodni a beolvasztott harangzúgás gondolata, még azon este szétnéztem a világban, kiváncsi voltam, vajon tudja-e még valaki  a mi harangunk igazi történetét. Amit most ide másolok, azt ott találtam a világhálón:

 

Hargita Népe 2006, szeptember 23.

 

Siménfalva harangjáról

Siménfalva mai temploma helyén korábban egy kisebb templom állt. A régi templom védőszentje Szent Simon volt.

„A templom újításáról vagy újjáépítéséről tanúskodhat az a dátum, amely a toronyaljból a karzatra vezető bejárat szemöldökkévén hiányosan megmaradt: 1586. Ez a templomhoz utólag épített torony építési idejét örökíti meg – vélekedik Léstyán Ferenc [I. 1996. 268.]. A dátumnak megfelel a kapu kőkeretének reneszánsz jellege. Két harangja közül a kisebbik évszáma 1576 volt [ebből 1929-ben újat öntöttek], a nagyobbikból 1848-ban ágyút öntöttek."

A fentebbi első állítással ellentétben az 1576-ban öntött siménfalvi harangot az első világháború idején elmenekítették vagy elrekvirálták a budapesti fémközpontba, de művészeti értéke miatt nem olvasztották be, hanem a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába került és Esztergomban van kiállítva a bal oldali sorban, a 8. helyen. 2006. április 2-án fotóztam le. Leltári száma: 55.27.C.

„A harang testének felső része hengeres. Koronája már korábban letörött; helyén két vascsavar található. Felső kerületén két borda között antiqua betűkből álló felirat fut körbe: CK P S 1576 ANDR DEM ETER. Kezdőjele két, elválasztójele egy-egy rombusz. Hornyán is van egy borda. Terült pártája lépcsős. Alsó átmérője 77,5 cm, felső átmérője 40,5 cm, magassága 68,5 cm."

Szőcs Lajos

Forrás: Dr. Vofkori László: Székelyföld útikönyve, I. 356. old. Cartographia Kft., Budapest, 1998; Patay Pál: Corpus campanorumantiguarum hungariae; Magyarország régi harangjai 1711 előtt. Közread. Magyar Nemzeti Múzeum, Bp. Központi Múzeumi Ig. 1989; 267p.; 46. old.

Ezt találtam. És most azon tűnődöm, miféle ember lehet ez a Szőcs Lajos, akiről csupán annyit sikerült kiderítenem, hogy korondi tanító. Szóval ez a korondi tanító,- aki nem is siménfalvi, -vette azt a fáradságot, hogy megírja a Hargita Népének, amit Eszetergomban látott. És utánanézett a mi harangunknak. Ő nézett utána. És kinyította Dr. Vofkori László útikönyvét is, amelyben szó van erről a gyönyörű harangról.

 

Most, ezen a másnapi hajnalon, midőn e sorokat írom, azon töröm a fejem, mikor induljak Esztergomba, hogy megkérdezzem az ottani múzeum igazgatóját, lenne-e olyan szíves, azt a mi régi harangunkat visszaadni. Persze, a beolvasztott harangzúgással együtt. Mert ha van igazság a földön, akkor a mi régi harangunk zúgását illene végre szárnyára vegye a nyikómenti szél, s végighordozza a kicsiny falvak fölött...

 

Elekes Ferenc,

Marosvásárhely, 20008, december 26. 

 

 

     


1 megjegyzés:

Vad Oszkár írta...

Kedves Elekes Ferenc,
a harangokra ma is nagyon kell vigyázni: 1-2 éve lopják a harangokat Magyarországon! (Keresem a különféle internetes archívumokban annak a településnek a nevét, ahonnan - tán 2x is! - ellopták a harangot.)