vasárnap, november 30, 2008

Egy árnyalaton



 

Attól kell tartanom,

minden csak tartalom

és forma.

 

Részemről kész a látlelet :

a világ mindenütt

egyforma.

Van, aki sosem lát telet,

de azért tudja,

a toronytetőn

fekete a csóka.

 

Festő bőrébe bújva

valahogy átnyaralom

az utolsó telet,

sapkát

teszek, jó meleget,

csakhát

még tűnödöm egy árnyalaton.


szombat, november 29, 2008

Nagyapám lovát eladta

( Jeszényin modorában )

Csak ment a hóhullásban,
ment egész éjjel,
vitte szép lovát, hogy eladja,
a balavásári piacon,
nem nézett széjjel,
eladta szép lovát
a legelső vevőnek.

Nagy kupec volt az öreg,
úgy számolta pénzét
elfordulva,
hogy mások ne nézzék.

Indultak is haza, hárman,
a ló, ő és a vevő,
egy faluból jöttek, de a lovat
már más vezette, nem ő.

Nagy kupec volt az öreg,
mondják,
a ló árát hazáig
ketten mind elitták.

De azt is mondják, másnap
eltűnt a ló, s azóta valahol messze,
havas mezőkön vágtat.

csütörtök, november 27, 2008

Velem lakik



Mindenben
a rosszat látom.
Csak abban nem,
ami sajátom.
A mindenben
valahol ott vagyok én is,
velem lakik a tévedés is.

kedd, november 25, 2008

Feriforma

Feriforma

Vezetem a slágerlistát

 

Sokan szeretnek valamit vezetni. Mindegy, hogy mit. Vezetnek klubot, pártot, szövetséget, falut, várost, megyét, országot, népet.

Gyermekkoromban én is szerettem vezetni. Szántáskor például nagyapám lovait vezettem. Éreztem, tőlem függ a szántás, majd a termés, tőlem függ a nyár, az ősz, s a tél is. Attól, hogy jól vezetem-e a lovakat. Mert ugye, nagy dolog a szántás, vetni csak jól fölszántott földbe érdemes. Roppant haladó elveim voltak gyermekkoromban, sokszor szenvedtem miattuk, de azt a szenvedést nem hangoztattam, hanem inkább lemondtam azokról a roppant haladó elveimről.

Most, hogy megöregedtem, megint reámjött a vezetés mániája. Vezetek ismét. Vezetem a slágerlistát. Vettem egy kockásfűzetet, s abba vezetem belé, hogy mi ma a sláger. Már most le kell hogy szögezzem, a lovak vezetése, vagy  a szántás nem szerepel a kockásfűzetemben. Ma nem sláger lovakat vezetni, szántani, a termés sorsa sem nagyon érdekli az embereket, ha nem terem a föld, hát akkor nem terem, majd hoznak idegenből azt, ami kell. A népnek. A nép már föl sem néz az égre, hogy lesz-e eső, még a májusi eső sem érdekli a népet, hiába monják, aranyat ér, az arany ott van a boltban, akár esik, akár nem esik. A nép az ég helyett inkább a televiziót nézi, az időjárást is abból tudja meg, egy újját ki nem tenné az ablakon, hogy lám esik-e, vagy nem esik. A jelentésekből tudja meg az időjárást, amiket rend szerint miniszoknyás leányok szoktak elhadarni a népnek. Ez ma a sláger. Ez ugye benne van a kockásfűzetemben. Legelől.

 

Hogy mik vannak még benne abban a slágerlistában, amit vezetek ?  Benne van például a huzat. Nagy sláger ma a huzat. Mert minden meg van nyítva. Nem csak városon van minden megnyítva, hanem a legkisebb faluban is. Állandóan megnyítnak valamit. Már követni sem lehet, hányféle rendezvényt, emlékestet, egyesületet, találkozót nyítanak meg. Főleg találkozót. Valakik nagyon szeretnek találkozni „az emberekkel”, minduntalan el akarnak mondani nekik valamit, „föl akarják tárni” közös dolgaikat, emlékezni és emlékeztetni szeretnek folyton, közösen, úgy, egymagukban nem szoktak emlékezni semmire, az ma nem sláger. Ezért van benne a huzat a kockásfűzetemben.

 

Aztán még ilyesmik vannak beírva a slágerlistámba, amit vezetek : lehívás. Érdekes, hogy a lehívás gyermekkoromban is sláger volt, de csak télen, amikor kártyáztunk a szomszédban, míg kint elterült a nagy, puha hó. Olyankor filkóztunk, s a bban a játékban le kellett hívni egy színt, arra azt a színt kellett tenni, vagy a tromfot. Nagy dolognak számított a lehívás. Most is annak számít, de ma már mást jelent. Kártyázásról szó sincs. Se nagy, puha hóról. Valami olyasmiról van szó ma, ha a lehívást emlegetik, hogy pénz kell. Pénz kell a falunak, a városnak, olyan pénz, amiért nem dolgoztak meg sem falun, sem városon, de azért kell. Le lehet hívni valahonnan. Ha ügyesek az előljárók. Mert azt csak ők hívhatják le, amint mondtam, valahonnan. Onnan, ahol van.

Ez a lehívás rokonságban van a pályázattal is, ami ugyancsak szerepel a kockásfűzetemben, de megmagyarázni nem tudom még, csak azt tudom, hogy ma ez is sláger. Talán még a lehívásnál is slágerebb. Ezért előbbre is kell tennem a listámban, amit vezetek. Kizárólag tőlem függ, hogy előbbre teszem-e, vagy nem teszem előbbre, mert én vagyok a vezetője. Megpróbálok ismét valamit vezetni. Mint régen a nagyapám lovait. Szántás idején. Csak most a slágerlistát vezetem.

hétfő, november 24, 2008

 

             Mintha

 

Ösztönösen félek már

ösztöneimtől.

 

Csak mennék.

 

Mintha az ittmaradás

üldözöttje lennék.

 

Félek,

hogy itt kell maradnom

végleg,

 

itt, ahol vagyok,

 

s attól is, ha ott kellene élnem,

valahol messze, még

jelet sem hagyok.

 

Utakról álmodom, mintsem

örök nyugalomról,

hogy azt a béke porával behintsem,

csupa  unalomból.

 

Csak mennék.

 

Mintha az ittmaradás

üldözöttje lennék.

 

Marosvásárhely, 2008, november 24.

 

vasárnap, november 23, 2008

Nádli
Ami sima, az sima. Kész. El van intézve. A baj a nádlival van. Mert nincs elintézve. 

A nádli valahol mindég bografut, megcsavarodik, egy szál belebotlik a másik szálba, előjön egy horpadás, egy göbbenő, valami kiszámíthatatlan fordulat, egy hátraarc, valamit kezdhetünk elölről. 

Az ember sokszor azt sem tudja, honnan kezdje, hol van a dolgoknak az eleje, hol a közepe, esetleg a végét tudja néha, mert a végén általában ott szokott lenni a kámpec. Ezzel a kámpeccel sincs semmi gondja az embernek, majdnem olyan, mint a síma. Érthető. El lehet rajta igazodni. Valami be van fejezve, s kész. Pont olyan, mint a síma. El is lehet felejteni. A nádli makacs. Nem lehet könnyen átallépni, kikerülni, félretenni, megkerülni. A nádli természete rokonságban van a bojtorján természetével. Valósággal belecsimpaszkodik az emberbe, reá ragad, viteti magát, mindegy, hogy kivel, s merre, megy szívesen azzal, akivel találkozik, aki hozzáér, nehezen lehet tőle megszabadulni. Ahhoz ragaszkodik, aki épp a közelébe kerül. A nádli ráadásul még rosszindulatú is. És önző. Mindent úgy kell csinálni, ahogyan ő akarja. Nincs tekintettel arra, hogy az ember esetleg mást akar, mint ő. A nádlinak meg is lehetne bocsátani hitvány természetét, ha legalább tudnók, mit akar. De azt nem lehet tudni. Honnan lehessen, amikor ő maga sem tudja, mit akar. Még sejteni sem lehet, miért akar minduntalan bografutni, megcsavarodni, s hogy egy szál miért botlik bele oly nagy igyekezettel egy másik szálba. A nádli ezen túlmenően roppant határozatlan. Állandóan meggondolja magát. Belekezd valamibe, s ahogy belekezdett, máris megbánja, egyébhez fog nagy sietősen, mintha valami célja lenne. De nincs. Határozottan állítom, nincs neki semmi célja. 

A nádli csak van. Azért van a nádli, hogy legyen. Szeret lenni. Egyebet nem szeret, de ha szeret is véletlenül, meggondolja magát. A nádlin nem lehet eligazodni. Ha a nádli útjelző tábla lenne, akkor az volna reáírva, hogy mondjuk, nem erre van Párizs, vagy Róma. Hogy ezek a városok merre vannak, az nem lenne reáírva a nádlira, mert a nádli senkit sem akar eligazítani semmiben. Senkit. De nem is tud, mert maga sem tud eligazodni. 

A nádli maga a sors. Kiszámíthatatlan, hebehurgya a nádli természete, tele van teljességgel érthetetlen és megmagyarázhatatlan véletlenekkel. Épp ezért nem állíthatjuk róla, hogy unalmas lenne, azt az egyet nem állíthatjuk. Még a legnagyobb rosszindulattal sem. A nádliról minden rosszat el lehet mondani tiszta lelkiismerettel, csak azt nem, hogy unalmas. Ameddig van nádli, addig semmi nincs elintézve. A nádli olyan, mint az élet. 

Elekes Ferenc 

szombat, november 22, 2008

Tüdőmön májfolt
Ez az én legújabb betegségem. Állítólag. Én állítom. E sorokkal tulajdonképpen az emberiséget szeretném figyelmeztetni, vigyázzon, mert ez a májfolt nem az én magánügyem. Ha az lenne, ügyet sem vetnék rá, az emberiség ugyanis a saját betegségeivel van elfoglalva. Majdnem egyfolytában azzal foglalkozik, a betegségeivel. Van abból elég. Ez a májfolt a tüdőmön nem is betegség, hanem inkább esztétikai probléma. Esztétikai. Ami esztétika ezen a földön, az mind az emberiségre tartozik. Márpedig ha valami az emberiségre tartozik, akkor az nem lehet más, mint közügy. 

Újabban azt vettem észre magamon, hogy vonzódni kezdtem a közügyek iránt. (A májfoltot most egy kicsit tegyük félre, hogy ne zavarjon.) 

A közügy, amit ugye latinul úgy hívtak, hogy res publica, magát a társadalmi berendezkedést, mondjuk a köztársaságot jelenti, pontosabban azt, amiben jelenleg benne vagyunk. Nem is lenne szép dolog tőlem, ha főmet elfordítván, nem érdekelne mindaz, amiben benne vagyunk valamennyien. Sőt, egyenesen rút dolog lenne, ha nem érdekelne. Erkölcsileg. 

Most pedig bevallom őszintén, azt is észrevettem magamon, hogy én a közügyek iránt nem kimondottan erkölcsileg kezdtem vonzalmat érezni. Azt vettem észre ugyanis, hogy érdemes a közügyekre tekinteni. Pontosabban: megéri. Ha az ember nemes cselekedetei felől nézzük a dolgot, akkor azért éri meg a közügyekre tekinteni, mert bizonyos feladatokat csak együtt, közösen tudunk megoldani, amiképpen egy nagy, nehéz kosarat fölemelni sem tudunk egyedül, csak úgy, ha mások segítségét vesszük igénybe. Ezt a kosaras példát a gyöngébbek kedvéért hoztam most föl, hogy őket se hagyjam ki a lényeghez való hozzáférésből. Hogy egyszerű legyek, akár az egyszeregy. Igen ám, de olykor hajlamos vagyok arra, hogy ne a nemes cselekedetek felől nézzek valamerre, hanem pusztán személyes érdekből, egészen pontosan: magánérdekből, ami ellentéte a közérdeknek. Általában. 

Hogy finom legyek. Most már csupán egy apró lépést kell tennünk, hogy eljussunk mondandóm lényegéhez: magánérdekből tekinteni a közügyekre nem elég elegáns cselekedet. Főképpen akkor, ha nem csupán szemléljük, figyeljük, reátekintünk a közérdekre, hanem bele is avatkozunk a dolgaiba, úgy teszünk, mintha valamit meg akarnánk oldani, el akarnánk intézni. Magánérdekből, persze. Azért, mert mergéri. Nekünk éri meg, nem pedig a köznek. 

Ideje visszatérnem a legújabb betegségemhez. Tüdőmön májfolt. Állítólag ilyen betegség nincs is. Folt ugyan lehet a tüdőmön bőven, de májfolt, az nincs. A szakemberek szerint. De a saját tüdőmről van szó, s ha akarom, akkor van. Ha nincs, akkor lesz. Esztétikailag fogom megalkotni azt a foltot, csupán azért, mert amint az elején leszögeztem, ami esztétika, az mind az emberiségre tartozik. Tehát közügy lesz belőle. Ha akarom. És miért ne akarnám, ha megéri ? Mert azt látom a világban, hogy megéri.Akkor éri meg, ha én ezt az általam megalkotott foltot nem csupán figyelem, hanem el kezdem foltozni. Ha foglalkozom vele. Ha megoldanivaló közügynek tekintem. Igaz, akkor már a legelső mozdulatommal ott találnám magam a politika tengerének végtelen vizeiben, hol úszni nem tudok. 

Elekes Ferenc 

Marosvásárhely, 2008. november 19.
Lehet, hogy falra mászom
Nagyon meguntam itt lent, közöttetek, főleg titeket untalak meg nagyon, kik teljesen normálisak vagytok, pontosan tudjátok, miért keltek ki ágyaitokból minden hajnalon és hánykor kell nyugovóra térnetek, hogy másnap új erővel kezdjétek el semmit nem érő napjaitokat, mert mit ér az a nap, amit csak átsiettek, ugyan, mit ér, én most könnyen beszélek, mert már nem sietek, már nem ülök fel az utolsó vonatra, csak eltöltöm ezt a percet még, pedig úgy meguntam itt lent, közöttetek, kik teljesen normálisak vagytok, nincs bennetek egy szikrányi meglepetés, pontosan tudom, milyen egy normális ember, én ezen az állapoton átestem rég, mikor még azt hittem, meg kell ünnepelnem minden percet, ha ünnepről van szó, végig kell dolgoznom minden percet, ha munkáról van szó, végig kell aludnom minden percet, ha pihenésről van szó, végig kell lelkesednem minden percet, ha lelkesedésről van szó, végig kell sírnom minden percet, ha gyászolnivalóm van, csak eltöltöm köztetek ezt a percet még, nincs már semmi dolgom, épp arra gondoltam, mit is kezdenék magammal, ha fentről leszólnának nekem, uram, önnek még egyetlen perce van, mit is kezdhetnék azzal a perccel, az utolsóval, fölvennék talán egy eldobott csikket, nem, azt nem venném föl, vagy káromkodnék egy jó nagyot, nem, nem káromkodnék, minek, annyi a káromkodnivalóm, hogy ahhoz nem elég egy perc, vagy megbocsájtanék az ellenem vétkezőknek, jaj, azt nem tudnám megbocsájtani, annyian vétkeztek ellenem, vagy bocsánatot kérnék mindenkitől, akit megbántottam, nem, azt sem tehetem, én majdnem mindenkit megbántottam már, egy élet nem lenne elég, hogy vétkeim elsoroljam, különben is vannak gyönyörű vétkeim, melyekhez ragaszkodom, még most, az utolsó percemben is azokra emlékezem, a gyönyörű vétkeimre, nagyon meguntam itt lent, közöttetek, lehet, hogy falra mászom, talán azt tenném az utolsó percben, ha fentről most leszólnának nekem, van még egy percem, csak azt nem tudom, elég-e egyetlen perc ahhoz, hogy falra másszak, jó, magas falra, hogy ne lássak senkit ott alant, senkit ne lássak a sok siető, normális ember közül, nagyon meguntam itt lent, közöttetek, na, mi van, hát szóljon már valaki nékem onnan, odafentről... 

Több csajom van

Nagyon meggyűlt a bajom a rádióval.Elhatároztam, hogy nem kapcsolom be többé sem az emeregyet, sem az emerkettőt. Azért nem, mert még mindig bemondják, pedig én már többször kifejtettem, nem csupán e blogban,hogy ezekre a kiejthetetlen, visszataszító szavakra semmi szükség nincsen. Még a "szavak erejére" sincs szükség, mert ebben ott bújkál egy kicsi ovónéni,$###LEAD_END###$ aki ilyenkor fölemeli piciny mutatóújját és figyelmeztet minden rádióhallgatót, hogy bizony mondom néktek, nagy ereje van a szavaknak. Nagy. Ti ezt nem is fogjátok föl a piciny eszetekkel, mert csököttek vagytok eszmeileg, szellemileg, agyilag, sok szerencsétlen.Szóval meggyűlt a bajom a rádióval.Elhatározásom ellenére, tiszta kiváncsiságból az előbb mégis bekapcsoltam, hátha az illetékes olvasván érveimet, abbahagyja az emerrádiózást és képzeljék el, mit hallok. Egy fiatalember bemondja a következő mondatot : "Mióta hallgatom az emerkettő rádiót, több csajom van."
Ez igen. Ez már nagyon zene. Szóval neki több csaja van. Nyílván azért mondja, mert így írja elő neki a reklámszöveg. Ebből következik, hogy ha én is hallgatom az emerkettőt, akkor nekem is több csajom lesz. Csak úgy jönnek a csajok, mert valahonnan megtudják, hogy hallgatom az emerkettőt, a nagyonzenét. Csak úgy tolonganak. Valószínűleg azért tolonganak, hogy végre láthassanak egy olyan alakot, mint amilyen én vagyok, egy ilyen nagyonzenés, nagyon emerkettős pasast, mert az ilyen roppant ritka teremtmény  lehet. Nem olyan mint más, aki nem hallgatja az emerkettőt, a nagyonzenét a nagyonszavakerejét. De az is lehet, hogy ez az említett bemondás nem is reklámszöveg volt, hanem a bemondó rögtönzése. Így akart szellemes lenni az a fiatalember, aki bemondta, hogy neki több csaja van, mióta hallgatja az emerkettőt. Most pedig szépen elképzelek egy ilyen fiatalembert, s elgondolom, milyen okos fajta ember lehet ! Igazi, szép szál legényember, egy mai Bolyai János, egy igazi gondolkodó, akit saját képére teremtett az Úr ! Akinek még szerencséje is van, mert ha emerkettőt hallgat, jönnek a csajok. Neki már több van, mióta hallgatja, szerencséje is van, nem csak bölcsessége. Irígylésre méltó. Istenem, milyen okos ember lehet. Pélakép sok csajjal. Sok emerkettővel. Ezektől növekedik az egyfőre jutó nemzeti jövedelem, ezek találják ki, mitől müködik majd jobban a világ. Istenem, milyen okos ember lehet...